Aradi Mária balettmester: “Rebellis személyiség voltam”

2020 február 17. hétfő, 9:57

Aradi Mária nemrég ünnepelte a 75. születésnapját, de ma is rendületlenül dolgozik a Magyar Nemzeti Balett betanító balettmestereként. A Fidelio.hu kérdezte.

A Fidelio interjújából:

Azon kevés magyar balerinák közé tartozik, akinek megadatott, hogy a klasszikus balett fellegvárában, a Bolsojban táncoljon főszerepet ösztöndíjasként. Egy interjúban azt nyilatkozta, hogy itt tették helyre. A kérdésre, mit jelent ez, Aradi Mária elmondta: “A Balettintézetben a híres Nádasi-osztályban végeztem, de ezt nem mondanám kellemes időszaknak. A tanáraim hízelegtek, hogy rendkívül tehetséges vagyok, a hátam mögött pedig áskálódtak. Hozzá kell tenni, hogy már akkor is egy rebellis személyiség voltam, és részben emiatt sok nézeteltérésem volt. Nem éreztem, hogy a helyemen vagyok. Moszkvában egy teljesen idegen közegbe kerültem, és szenzációs táncosokkal dolgozhattam. Asaf Mikhailovich Messerer és Marina Timofeyevna Semyonova voltak a tanáraim, akik mindketten különleges képességű, híres balettmesterek voltak. Ők készítettek fel a Giselle főszerepére is. Az, hogy meg tudtam állni a helyemet ebben a közegben külföldiként, világszínvonalú táncosok között, nagy biztonságérzetet adott – ettől helyrejöttem.”

Annak kapcsán, hogy az orosz szemlélet után a nyugati, modern balettfelfogásba is mélyebb betekintést kapott, elmondta: “Hazajöttem, és nem sokkal később Németországba disszidáltam. Mivel sváb vagyok, és a családomat a háború után kitelepítették, a német államtól könnyen megkaptam az állampolgárságot, ami a nyugati útlevélhez kellett. De szeptember volt, és már minden színház telve, úgyhogy Münchenben sikerült állást találnom egy operettszínházban, a Gertnerplatz Theaterben, ami a moszkvai Bolsoj után nem volt túl felemelő. Viszont ott láttam meg az Amszterdami Nemzeti Balett felhívását, hogy szólistákat keresnek. Persze fogalmam nem volt, hogy működnek a dolgok Nyugaton. Nagy naivan írtam nekik, hogy jövök, fizessék az útiköltséget és a szállodát. Erre kaptam egy választ, hogy ez nem így működik, ha akar, akkor jöjjön. De szerencsére pont akkor vetítették a TV-ben a moszkvai táncversenyt, amiben A hattyúk tavát és a Spartacust táncoltam Dózsa Imrével, amit az ottani igazgató látott, és azt mondta, hogy mindent fizetünk, jöjjön. (…) A Holland Nemzeti Balett akkoriban tulajdonképpen az új koreográfusok bölcsője volt. Rengeteg olyan alkotónak adott lehetőséget, akik később világhírűek lettek. A repertoár is rendkívül változatos volt, ami számomra újdonságként hatott, hiszen abban az időben itthon csak klasszikus darabokat játszottak az Operaházban.”

Betanító balettmesteri munkájáról szólva kifejtette: “(…) Nagyon sajnálom azokat a balettmestereket, akik ragaszkodnak ahhoz, hogy „én ezt így csináltam, és ennek így kell lennie”. Hihetetlen frusztráció van emögött. Én mindig szabadságot adok a táncosaimnak és lehetőséget az egyéni interpretációra. Persze bizonyos kereteken belül, de nagyon jó látni, amikor egy táncos a saját egyéniségére formál egy szerepet.”

A teljes interjú itt olvasható.