Bozonok – „isteni” részecskék a Nemzeti Táncszínházban

2021 november 16. kedd, 4:43

A Mándy Ildikó Társulata BOZONOK – „isteni” részecskék című táncelőadásának „élő” bemutatóját november 16-án tartják a Nemzeti Táncszínházban.

Fotó: Dusa Gábor

Az alkotók ajánlója:

Mándy Ildikó Társulata a Bozonok – „isteni” részecskék című táncelőadását a tavaly decemberi online bemutató után most végre élőben is bemutatja. Az előadásnak a tudomány, az elemi részecskék világa, szolgált alapul, beemelve a társművészeteket, többek között a film, a kortárs zene és a cirkuszművészet eszköztárát.

A Bozonok című táncelőadásban Mándy Ildikó Társulata vibrálóan könnyed, máskor gravitációtól súlyos, lüktető energiával tölti meg a teret, a mozgásanyagot filmes megoldásokkal társítja, mellyel szinte beszippant a darab kiindulópontját jelentő részecskefizika megfoghatatlan világába.

Fotó: Dusa Gábor

A háttérvetítés szerves része az előadásnak, támpont, egyfajta origó, amely alátámasztja a táncosok mozgását, így válik a darab összművészeti alkotássá.

A darabhoz iamyank írt zenét, a filminstalláció szerzői Spitzer Fruzsina és Ruzsa Dénes.

A táncosok, CSEH Hajnalka, Eva MORA, GUZMICS Petra, FRANK Rebeka, SZELES Ildikó mozgása, egymáshoz való viszonya, mozdulataik rajzolatai az univerzum körforgását, elemi szintű vonzás-taszítását, kölcsönhatásait tükrözi.

Jegyek már elérhetők: https://www.jegy.hu/program/bozonok-mandy-ildiko-tarsulata-127234/748122

Fotó: Dusa Gábor

Zene / Music: IAMYANK
Videóinstalláció / Video: SPITZER Fruzsina, RUZSA Dénes
Jelmez / Costumes: MOSOLYGÓ Anna
Fény / Lighting: VAJDA Máté
Alkotók-előadók / Creator-performers:
CSEH Hajnalka, Eva MORA, GUZMICS Petra, FRANK Rebeka, SZELES Ildikó
Munkatársak / With the participation:
BAKONYI Jusztina, JÓJÁRT Barbara, MORCZ Fruzsina, PÁLINKÁS-MOLNÁR Mónika, PÁLOSI István, RACZKÓ Tamás
Rendező, koncepció / Direction and concept by MÁNDY Ildikó
Harangozó Gyula-díjas koreográfus

Időpont: 2021. 11. 16., kedd, 19:30

Támogatók:
NKA, EMMI, MMA, Orkesztika Alapítvány – MOHA-Mozdulatművészek Háza, Kontakt Táncért Alapítvány, Nemzeti Táncszínház
Az előadás létrejöttét a Nemzeti Kulturális Alap Imre Zoltán Programja is támogatta.