A Budapest Orfeum – Legendás előadást elevenít fel Benedek Miklós és Császár Angela

2016 december 02. péntek, 8:50

Sándor L. István kritikus, az Ellenfény főszerkesztője A Budapest Orfeum (1979) című produkcióról, amely a 20. század első felének sajátos nézőpontú áttekintését adta, az egykori szereplőkkel, Benedek Miklóssal és Császár Angelával beszélget.

Beszélgetés az Írók Boltjában

Nemrég jelent meg Sándor L. István: A Katona és kora. A kezdetek című könyve, amely a 80-as évek meghatározó kulturális helyszínéről szól. Miközben a szerző áttekinti a Katona induló repertoárjának előadásait, kitekint a történelemre és társadalomra is, a Kádár-kor mentalitására, kulturális és szellemi életére.

Sándor L. István könyve részletesen ír a Budapest Orfeum című előadásról. A produkció három színész: Benedek Miklós, Császár Angela és Szacsvay László, valamint zenésztársuk, Orosz István közös munkájaként született meg. Az eredetileg csak néhány estére tervezett előadást rendszeresen játszották a Nemzeti Színház első emeleti előcsarnokában, majd innen átkerült az újjáépített, később önállósodott Katona József Színház repertoárjába is. Itt (kis szünettel) egészen 1990-ig műsoron volt. Beleszámítva a vidéki és külföldi vendégjátékokat is a Budapest Orfeum összesen 303 előadást ért meg. Bemutatásának évadában megkapta a színikritikusok különdíját, akik először 1980-ban osztottak elismeréseket az évad legjobb teljesítményeinek.

Benedek Miklóssal és Császár Angelával nemcsak a Budapest Orfeum születéséről és színpadi életéről beszélget Sándor L. István, hanem a 70-as, 80-as évek fordulójáról, az akkori kulturális és szellemi életről, színházakról és pályatársakról.

Időpont: 2016. december 6., 16:30–17:30
Helyszín: Írók Boltja / Andrássy út 45., Budapest, 1061

orfeum

Szacsvay László, Császár Angela, Benedek Miklós

Történelem a kabaré tükrében

Eredetileg az önálló produkciókat befogadó Játékszínbe javasolt egy sanzonestet Orosz István zongorista, zeneszerző, de ez a többszereplős vállalkozás végül nem valósult meg. Ám a három színész -Császár Angela, Bendek Miklós és Szacsvay László – feljárt Orosz Istvánhoz, és az ő hatalmas gyűjteményéből kezdték közösen összeválogatni a dalokat. Benedek Miklós érdekes prózai részleteket talált melléjük, amiket rendszeresen megmutatott társainak. „Volt két hónapunk, amikor a magunk örömére kitaláltuk ezt az előadást” – nyilatkozta. A nyilatkozatokból az derül ki, hogy mindenki beleszólt mindenbe, így az előadás négyük közös alkotásának tekinthető, amelyben nem választhatók szét a szerepek. Egyszerre szerkesztői, rendezői és előadói valamennyien.

1979 december 14-én mutatták be a Fészek Művészklubban. A csupán néhány estére szánt összeállítást megnézte Székely Gábor és Zsámbéki Gábor is, akik felajánlották, hogy az előadás bekerülhet a Nemzeti Színház repertoárjába, így 1980 februárjától afféle rendkívüli előadásként rendszeresen játszották az akkori Nemzeti Színház első emeleti előterében kialakított színpadon (de sokfelé megfordultak vele vidéken, külföldön is). A Nemzetiből került át az előadás az újonnan megnyílt Katona József Színház repertoárjába, ahol a Katona önállósodása után is megmaradt, s (kis szünettel) egészen 1990-ig műsoron volt. (Összesen 303 előadást ért meg.) Bemutatásának évadában megkapta a színikritikusok Különdíját, akik először 1980-ban szavaztak meg elismeréseket az évad teljesítményei alapján.

A Budapest Orfeum sikerének titka nemcsak a múltból előásott nagyszerű anyagban rejlik (a pesti kabaré műsorszámait a korabeli sajtóból vett idézetek egészítik ki), hanem ezek pontosan átgondolt, remek egymás mellé szerkesztésében is. …

A Budapest Orfeum 1907-től 1945-ig jár be igencsak eltérő hangulatú, emberi mentalitású időszakokat a magyar történelemből. Sok dal hangzik el az előadásban, ebből is látható, hogy egy sanzonest terve bővült szellemes történelmi kabarétükörré…  Az előadás nemcsak szellemisége miatt volt érdekes a 80-as évek elején. Lenyűgöző volt benne a három harmincas éveiben járó fiatal színész lendülete, játékossága, kreativitása is. …

Ehhez az is hozzátartozik – ahogy egy korabeli kritikus írta, a kortárs kabaré szemléletétől is elhatárolva az előadást –, hogy a három előadó „poénok tucatjáról” mond le, „merik nem kijátszani a legkézenfekvőbb élcet, lenyelni a könnyű viccet. Nem követik a kortársi kabaré előkészítés – a tréfa elsütése – visszautalás – értették emberek? típusú agyonismétlő, szájbarágó gyakorlatát – egyszerűen mondják, éneklik, táncolják műsoruk darabjait. S e céltudatosságot, fegyelmet észre se venni – de világosan érezni: úgy oldódik a virtuóz játékosságba és a fanyar okosságba.” Ugyanerről egy másik kritikus így ír: „Nem hegyeznek ki semmit, nem lovagolják meg, még csak elő sem készítik a csattanókat. A poén a néző idegeiben csattan. Ez… az előadásmód, amelynek nyomán tehát nem a művész, hanem a közönség mintegy maga tesz pontot a dolgok végére (mulatsága ezért mélyebb)”. (…)

„Az évad egyik legegységesebb stílusú, egyik legizgalmasabb, egyik legsvungosabb és mindenképpen legújszerűbb produkciójá”-nak nevezte egy korabeli kritikus a Budapest Orfeumot. Koncepció, jóízlés, ötletesség, tehetség, mesterségtudás, játékfegyelem, odaadás és belefelejtkezés voltak e kabaré magasiskola elemei. S – milyen egyszerű is ez – belőlük [a színészekből] támadt a „közönséges jóérzés. Ami ma annyit jelent, hogy a Budapest Orfeumban jó (volt) publikumnak lenni” – írta egy másik cikk.

Ugyanennek az írásnak a szerzője úgy értékelte a látottakat, „mint olyan professzionalista csapatteljesítményt, amelyet valósággal artista vágású együttműködés, jóféle kollektivitás jellemzett.” „A Budapest Orfeum legfőbb erénye… az, hogy nem esik szét színészi magánszámokra. Az előadás igazi értékét a művészi fegyelem és az együttes munka harmóniája adja” – írja egy harmadik korabeli kritikus. De azt is hozzáteszi, hogy „ők hárman külön-külön is nagyszerű egyéniségek, akik tudásuk és képességük legjavát adják ehhez a produkcióhoz”.

Részletek egy hosszabb tanulmányból, amely teljes egészében Sándor L. István: A Katona és kora. A kezdetek című könyvében olvasható. (Kapható: szinhazikonyvek.hu)

A beszélgetés meghívója a Facebookon.

Köszönet az idézetekért Sándor L. Istvánnak!