“Az igazán kalandvágyó ember egy helyben marad” – Szirtes Tamást köszöntjük

2017 január 07. szombat, 13:00

1945. január 7-én született Szirtes Tamás Kossuth-díjas főrendező, színigazgató.

Szirtes Tamás / Fotó: Madách Színház

Szirtes Tamás pályájáról:

A Színház-és Filmművészeti Főiskola színházrendezői szakának elvégzése után, 1968-tól a József Attila Színház tagja volt, majd 1972-ben Miskolcon dolgozott. A következő évben lett a Madách Színház rendezője, 2004-től a Madách Színház Kht. (2009-től Nonprofit Kft.) ügyvezető igazgatója. 1977 és 2005 között a Színház és Filmművészeti Főiskola (2000-től Egyetem) színészhallgatóinak tanára volt.

Szirtes Tamás több mint hetven színdarab és számos tv-játék rendezője. Pályafutása prózai darabokkal indult, többek között Shakespeare, Dürrenmatt, Németh László műveit állította színpadra. Több mint négy évtizedes Madách Színházbeli munkája klasszikus és modern szerzők darabjait rendezte, a vígjátéktól a krimiig, mint a Napsugár fiúk, az Édeskettes hármasban. A Madách zenés színházzá alakulása, a világhírű musical-darabok színpadra állítása szintén Szirtes nevéhez kötődnek.

A direktor az angol zeneszerző több musicaljének hazai rendezésére nyert jogot, mint a József és a színes szélesvásznú álomkabát, az Operaház fantomja, a Jézus Krisztus szupersztár. Emellett olyan nagysikerű zenés darabokat vitt színre, mint a Nyomorultak, a Chicago, a Producerek, a Monty Python gyalog galoppjából készült Spamalot, a Mary Poppins, a Napsugár fiúk. Legutóbb az ABBA dalain alapuló, filmen is világsikert arató Mamma Mia! című darabot rendezte a Madáchban. A musicalt a világon először mutathatták be non replica változatban, azaz nem az eredeti produkció másolataként, hanem önálló koreográfiával és rendezéssel.

Szirtes Tamás munkásságát 1981-ben Jászai Mari-díjjal ismerték el, 2006-ban megkapta a színikritikusok díját és a Pro Urbe Budapestért-díjat. 2008-ban Nádasdy Kálmán díjas lett és 2009-ben Kossuth-díjjal tüntették ki az európai színvonalú zenés színjátszás megteremtése érdekében végzett tevékenységéért, az újszerű és hagyományos rendezői módszereket magas szinten elegyítő művészetéért, valamint művészetpedagógiai munkásságáért. 2009-ben és 2011-ben az egyik kereskedelmi televízióban futó tehetségkutató versenyének zsűritagja volt.

Szirtes Tamás / Fotó: Madách Színház

Szirtes Tamásról saját szavaival:

Kalandvágyó: Az igazán kalandvágyó ember egy helyben marad és a világ változik körülötte.

Változás: Az alkotókból áradó teremtő energia, forradalmi, újszerű vagy váratlan megközelítések hozzák a változást.

Ádám Ottó: A színháznak sokféle aranykora van. Kétségkívül a Madách Színház egyik legfényesebb korszaka Ádám Ottóhoz kapcsolódik. Nekem ő mesterem, tanárom volt, ott van az íróasztalom fölött a képe. Mind a mai napig azt gondolom, hogy a saját személyes pályám soha nem teljesedhetett volna be nélküle, nagyon nagy szeretettel, hálával gondolok vissza rá, és mindazt, ami az ő szakmai emlékezete, azt igyekszem megőrizni.

Macskák: A dolgok akkor változnak, ha jön egy személy, aki meg tudja fogalmazni és valósítani az alkotás és a műfaj lényegét. A ’83-as Macskáknál ez a személy Seregi László koreográfus volt; akkor mindannyian tőle tanultuk meg, hogy mi a zenés műfaj. Az első nagy löketet a Madách Színháznak ő adta meg, ő világított be a nagy sötétbe.

Főhajtás: A darab főhajtás az emberi szabadság és méltóság előtt. Az egyéniség és az emberi különlegesség tiszteletét hirdeti. Azt üzeni, hogy sokfélék vagyunk, el kell fogadnunk egymást és ettől gyönyörűséges a világ. Nem kell hangsúlyozni, hogy ez a gondolat mennyire aktuális.

Zenés színház: A zenés színház gyökeresen különbözik a prózaitól: más az üzemelési rendje, a szervezése, másképp kell dolgozni PR- és marketingvonalon, és valójában teljesen más munkát igényel a művészi előkészület minden fázisában. De főleg a végeredményben más. A Macskák próbái alatt megláttam a színházi teljesség lehetőségét a zenés színházban, és ez számomra hallatlanul varázsos és vonzó volt.

Szirtes Tamás / Fotó: Mandiner

Casting: Én alapvetően a zenés műfajban tevékenykedem, ott a szereposztás castingon dől el. Hiába gondolok ki valami nagyon stimmelőt, ki kell próbálni a casting szigorú szabályai szerint, hogy megfelel-e hangilag, mozgásilag és külsőleg is a szerepre. A prózában kevésbé erősek a korlátok, a rendező szabadabb kezet kap, és lehet inkább a szerep egészét nézni.

Erő: Ahogy eltűnt a kazettás magnó, olyan tempóban változik a hangtechnika is és a televíziós technika is. A zenés színpadnak kötelezettsége, hogy ezt mind megmutassa élőben. Vizuális korban élünk, ahol a tévé és a filmek hihetetlen technikai mutatványokat adnak elő, az emberek a zenés színházban is ezt várják. Természetesen nem ez az egyetlen és döntő eleme a zenés színháznak: az igazi hatáselem még mindig a színház ősi ereje, az emberi történet, a drámaiság, a személyiségfejlődés.

Más: Én 2004-ben vettem át a színházat. Részben a fenntartó Főváros óhaja volt, hogy a Madách Színház változzon meg, és a művészszínházak – szórakoztató színházak újfajta leosztásában foglaljon el új helyet, nevezetesen a zenés színházi helyet. Ez a fenntartói igény teljes mértékben egybeesett az én ambícióimmal és vágyaimmal, tehát a Madách Színház profilváltásáról szóló döntés szerencsés csillagzat alatt született.

Rivális?: Senki nem riválisa senkinek, és mindenki riválisa mindenkinek. Ha az Operettszínházban sikeresen bemutatnak valamit, az nem rontja a mi pozíciónkat. Akinek az tetszett, az el fog jönni a Madách Színházba is, és fordítva. De ha az Operettszínház bemutat valamit, és nem sikerül, akkor meg az a jó. Akkor azt fogják mondani az emberek, hogy nézzük meg, hátha jobban megy ez a Madáchban. A zenés műfaj alapvetően sikeres műfaj. Az emberek szeretik, mély hagyománya van a magyar színházban.

Színvonal: Ma a Madách Színház olyan színvonalon van, hogy bármely jelentős zenés darabot, amit bárhol a világon bemutatnak, ugyanúgy vagy talán még jobban színre tudja vinni. Megállni nem szabad, engem foglalkoztat, hogy mindig új rétegeket, arcokat, aspektusokat keressünk. A prózai előadások nem szorultak ki teljesen tőlünk, a nagy zenés darabok mellett azokat is játsszuk.

Szirtes Tamás / Fotó: Madách Színház

Határ: Nagyon vékony és bizonytalan határ választja el azt, hogy a színházi tevékenység mikor válik művészetté, és mikor a megtanult szakma gyakorlása. A művészszínházakban sem képvisel minden előadás magas művészi minőséget – a rutin, az érdektelenség és az alacsony teljesítmény bármilyen műfajban elképzelhető. Ugyanakkor a „kékharisnyák” által több szempontból lenézett zenés színházra sem lehet kijelenteni, hogy az nem képviselhet komoly művészi színvonalat. Az elmúlt tíz évben sok száz elragadtatott levelet kaptunk, melyben a nézőink arról írtak, hogy megrázó, felszabadító és a klasszikus katarzis elemeit tartalmazó élményt kaptak tőlünk – nos, ez alapján úgy gondolom, hogy a Madách Színházban magas színvonalú művészeti tevékenység zajlik.

Miért nem a West End-en?: Ahhoz, hogy valaki a zenés szakmában a West End-en ősbemutatót rendezzen, ahhoz ott kell születni és ott kell felnőni. Ezt én nem tudnám megcsinálni, ahhoz a teljes színházi működést, „minden csavart” ismerni kell. Ezt nem lehet előkelő idegenként. Seregi Laci barátom mondta nekem, hogy eredeti bemutatót létrehozni ő csak Magyarországon tud. Az eredeti teremtés csak saját nyelven működik. Abban a közegben kell megcsinálni, ahol az ember otthon van, és amelyet valóban jól ismer. Én is ezt vallom.

Hiány: Hatalmas rendezőhiány van a szakmában. Órákat tudnék beszélni arról, hogy mire lenne szükség, de nincs befolyásom a rendezőképzésre. Ámde az élet, mint a legnagyobb rendező, időnként azért teremt rendezőket, hol színészekből, hol dramaturgokból, és néha még rendező szakot végzett egyetemistákból is. Kétségtelenül a mi műfajunkban, ahol alapkövetelmény a magas fokú professzionalitás, a színház rendszerének és a hatásmechanizmusoknak ismerete, ahol tudni kell a zenét, kicsit érteni a képzőművészethez, nem az ösztönös rendezők területe, hanem a komplex rendszert tudatosan működtetőké, így aztán kevés nívós rendezőnk van. De azért van!

Remekművek: Az úgynevezett aktualizálásban nem hiszek; egyszerű és olcsó közelítés egy darabhoz. Sok színházi alkotó ezt abban találja meg, hogy modern jelmezekben és környezetben játszatják a produkciót, de az ettől még nem lesz aktuális. Viszont helytelen az a konzervatív gondolat is, hogy az a korszak az egyetlen és felülírhatatlan támpontja a színrevitelnek, amiben a darab született. A remekművekre jellemző, hogy egyszerre fejezik ki a kort, amiben születtek, és egyszerre lehet üzenetük a jelenkornak is.

Teremteni: Sokszor idézik Zsdanov, a szovjet kultúrpolitikus idevágó mondását, természetesen ironikus kontextusban: „Alkossatok remekműveket!”. Bár ilyen egyszerű lenne! Komolyra fordítva, a mi dolgunk az, hogy lehetőségeket teremtsünk. Az alkotók dolga élni ezzel az eséllyel.

Szirtes Tamás / Fotó: Madách Színház

Most: Bár jól működő színház és profi csapat áll mögöttem, a mi szakmánkban sosem lehet hátradőlni, minden előadás új feladat, ami a nulláról indul. Szerintem, ha valaki megpályáz egy színházat, az nem történhet önös érdekből, kizárólag személyes ambíciókból. Sosem azon gondolkodtam, mi lenne nekem jó ebben, hanem azon, hogy az én működésem mi jót tud adni a kollégáknak, alkotótársaknak, miben tud segíteni, élményt adni a nézőknek. Úgy érzem, hogy még tudok adni.

Forrás: ORIGO, Fidelio, Ványa bácsi blog, Színház.org, Erzsébetváros, Népszava, 7óra7 (2015)