“A színház akkor jó, ha a katarzis nem a ruhatárban van” – Hámori Ildikó 70 éves

2017 január 27. péntek, 7:00

Január 26-án töltötte be hetvenedik életévét Hámori Ildikó Kossuth-díjas színésznő. Hámori Ildikó pályájáról:

Hámori Ildikó kislány korától színésznő szeretett volna lenni. Tizenhárom évesen már szerepelt a Timur és csapata című tévéfilmben, gimnazistaként a Belvárosi Ifjúsági színpad tagja volt. 1964-ben érettségizett a budapesti Fazekas Mihály Gimnáziumban, ezután egy évig lakberendezőként dolgozott. A főiskola előtt egy évig, 1966-67-ben tagja volt a Nemzeti Színház akkor alakuló legendás, Bodnár Sándor vezette stúdiójának. Mint később mondta, akkor látott először színházat belülről, és attól kezdve sehová nem vágyott, csak oda. A Nemzeti színpadára 1966-ban Az ember tragédiája Major Tamás rendezte előadásában lépett először, amikor megnyílt a Hevesi Sándor téri épület. A Színház- és Filmművészeti Főiskolára harmadszorra vették fel, Békés András és Gáti József tanítványaként 1971-ben kapta meg diplomáját.

Első szerződése a Thália Színházhoz kötötte, ahonnan tíz év múlva Vámos László hívására az akkori Népszínházba ment. 1983-ban a Hevesi Sándor téren működő Nemzeti Színház tagja lett, amely 2000 óta Pesti Magyar Színház néven működik, ma is e teátrumhoz köti szerződése. “Szeretem ezt a társulatot, sok kedves régi kollégával és sok remek fiatallal játszom együtt. Ez nagyon jó dolog, feldobja az embert, és engem is fiatalít” – nyilatkozta. Anyaszínházán kívül fellépett a budapesti Játékszínben és a soproni Petőfi Színházban is, jelenleg a Karinthy Színház Nercbanda című előadásában láthatja a közönség.

Szerencsésnek mondja magát, nem skatulyázták be. Sokoldalú drámai tehetség, de vígjátékokban is sikeres, és mivel szép hangja van, zenés darabokban is gyakran láthatta a közönség. Pályája kezdetéről szép emléke a szegedi ünnepi játékok Antigoné-előadása, Thália Színházbeli korszakából szívesen emlékszik vissza Hubay Miklós darabjaira (Tüzet viszek, A párkák, Egy szerelem három éjszakája). Emlékezetes alakítást nyújtott a Csíksomlyói passióban, Bornemisza Magyar Elektrájában mint Klütaimnésztra és mint Laodameia Babits Mihály művében. Színpadra lépett Shakespeare, Csehov és Gogol darabjaiban, Szabó Magda Régimódi történetében. Sarkadi Imre Oszlopos Simeonját pályája meghatározó előadásának tartja.

Számos tévéfilmben szerepelt, a legemlékezetesebbek: Dunakanyar (1974), Ingyenélők (1979), A falu jegyzője (1986). Szinkronszínészként is sokszor kölcsönözte hangját külföldi pályatársaknak.
Művészi munkáját számos kitüntetéssel ismerték el: 1980-ban Jászai Mari-díjat kapott, 1985-ben lett érdemes, 2001-ben kiváló művész. 1997-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét, a Halhatatlanok Társulatának 2006 óta örökös tagja, 2010-ben Főnix-díjat kapott. 2014-ben “a magyar színház- és filmművészetben betöltött meghatározó szerepe és nemzedékek számára meghatározó, emlékezetes alakításai elismeréseként” Kossuth-díjjal tüntették ki. 2015-ben Kállai Ferenc-életműdíjat kapott.

Férje Szinetár Miklós rendező, lányuk, Szinetár Dóra is a színészi pályát választotta. Többször nyilatkozta, hogy életében legfontosabb a család, jelenleg is három nemzedék él egymás közelében.

A Magyar Rákellenes Liga 2006 őszén lányával őket kérte fel, hogy legyenek háziasszonyai a szervezet emlőrákos betegeket megszólító kampányának. Hámori Ildikó 2000-től a fiatalon elhunyt színész-rendező, Ivánka Csaba emlékére létrehozott alapítvány kuratóriumának tagja.

Hámori Ildikóval saját szavaival:

Színház: Egy színházi előadás akkor jó, ha a katarzis nem a ruhatárban van, hanem azoknak a lelkében, akik a nézőtéren ülnek.

Pálya: A pályám során rengeteg színházban megfordultam, rengeteg darabban játszottam és rendkívül izgalmas szerepeket! Ha számolni kellene, azt bizton állíthatom, hogy volt olyan hónap, amikor 34 előadást játszottam a Thália Színházban. A Nemzeti Színházban, korábban Népszínházban is több helyszínen, sok különböző műfajban léphettem színpadra. Mára az iram lelassult, hiszen a középkorú és idős női szerepek kisebb arányban fordulnak elő a drámairodalomban, mint a fiatal hősnő szerepek.

Partner: Minden színész, minden partner más és más. Egy-egy találkozás kicsit olyan, mint a házasság. Ha az ember benne van egy próbafolyamatban, gyakran érzi úgy, hogy a partnere a házastársa. Egy ilyen helyzetben többet tudunk a másikról, mint a saját férjünkről, feleségünkről, hiszen a nap minden percében együtt vagyunk. Ő az, akiről tudom, mikor fájdul meg a feje, mikor aludt rosszul, mikor veszett össze a házastársával, mikor sírt fel éjjel a gyereke. A közös munka sikere függ attól is, hogy a partner éppen milyen pszichés és fizikai állapotban van, és persze függ az enyémtől is. Lehet, hogy az egyik darabban működik köztünk a partnerség, a másikban pedig nem.

Vers: Számtalan helyen mondtam már verset. Nagyon szeretem az irodalom ezen műfaját. Egy versből a hallgató mindig azt érti, – hic et nunc – , ami számára abban a pillanatban fontos. Meghatározza a vers üzenetét a kor, a hely, amelyben elhangzik, s az is, hogy a hallgató életének, sorsának, melyik percében áll. Egy József Attila verset másképp értettünk egy régi április 4-én, és másképp értjük ma október 23-án. Verset mondani nagyon nagy felelősség. Egyszerre kell a költő gondolatát, és a magamét közvetíteni. Mindehhez pedig szükséges egy beszédtechnika, amit meg kell tanulni. A Színiakadémián lévő egykori osztályomnak mondtam, hogy nem elég jól beszélni; szeretni is kell beszélni. Ma már sajnos gyakran úgy beszélnek a színpadon, ahogy az utcán. De ha én erre vagyok kíváncsi, akkor nem színházba, hanem moziba megyek. A színházban a való élet nagyon keveseket érdekel. Vámos László mondta mindig: „ A színház a valóság égi mása.”

Nem mindegy: A színház bármilyen közhelyesen is hangzik, – bár attól közhely, hogy igaz-, a pillanat művészete, az adott percé, amikor az ember a színpadon áll. Nem megismételhető, még akkor sem, ha azt az előadást egy kamera rögzíti. Elengedhetetlen, hogy együtt legyünk a nézőkkel. Szoktam is néha mondani, hogy ma este „tehetséges a közönség”. Nem mindegy ugyanis, hogy hogyan jönnek össze az emberek. Rohantak éppen munkából, gyerektől, s éppen beesnek, vagy volt idejük elkészülni, a befogadásra felkészülni. Ez egyáltalán nem mindegy. Az, hogy egy este, egy előadás jól sikerül, nem kizárólagosan a benne játszóktól függ.

Természetesen: Nekem otthon mindenem volt, a bibircsóktól a műszempilláig, és bár nem én adtam a kezébe, a lányom, ha csak módja volt rá, ezekkel játszott. Mindent eltanult tőlem észrevétlenül, azt is, hogy a smink varázsával csak akkor élünk, ha színpadra lépünk. A színház falain kívül legyünk természetesek, és lehetőleg éljünk egészségesen. Én még ma is gyalog, aztán HÉV-vel megyek be a városba, ha szép idő van. Egy kis séta mindig jót tesz!

Kossuth-díj: Nagyon sok szeretetet jelent egy ilyen díj. Az én szeretetemet a színpad, a költészet és a szó iránt, valamint a felém áradó szeretetet, amelyet én kaptam több mint négy évtizeden át kollégáimtól és a közönségtől.

Pillanat: Az ember életében vannak képek, emlékek, amik helytől, időtől, akarattól függetlenül felvillannak. Ezek a képek azok, amik az ember életének legfontosabb, legmeghatározóbb pillanatai. (…) A gyermekem és az unokáim születése lenne az pillanat, amelyben megállnék. Vannak percek, amelyeket nem én magam, hanem az élet nyújtott el, amikor a sors késztetett megállásra.

Forrás: Színház.org, Nol.hu, HVG.hu, Magyar Színház, MTI, Nők Lapja Café