A nyíltszívűség volt a titka – 110 éve született Dollárpapa azaz Rajz János

2017 február 13. hétfő, 9:01

110 éve született Rajz János, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, kiváló művész.

“… a színházat már sok mindenhez hasonlították, de véleményem szerint talán az építészethez áll legközelebb. Az író – a tervező, a színész – a kivitelező, és az építésvezető főmérnök kettejük között a rendező. A fundamentum, az alap, a kézirat, az épület stílusát – hogy barokk, klasszicista, vagy éppen modern-e az építendő ház – azt a darab miliője határozza meg, erről a rendező gondoskodik, de a végrehajtás, az építés mindenképpen a színészé. Ha tehát hárman egyetértünk, vagy talán inkább megértjük egymást, akkor minden rendben van. Hogy addig nehéz?… Azt hiszem, a közönséget ez kevéssé érdekli. Ha én bemegyek a cipészemhez, sohasem kérdem, mennyit fárad, én csak szeretnék jó cipőt hordani. Azt hiszem, a közönség is csak jó előadást szeretne…” (Rajz János)

“Amikor kezdő színész voltam, valamelyik vidéki társulatnál az egyik próbán azt mondtam a rendezőnek, ez most már megy magától! Az rám kiáltott: hogyne, fiam – magától! Magától a színésztől!” (Rajz János)

Rajz János

Rajz János színész család gyermekeként sem készült színésznek, ám a hódmezővásárhelyi gimnázium tornabemutatóját követően mégis ajánlatot kapott a debreceni színigazgatótól. Artista szeretett volna lenni, aztán egy nap – átmeneti anyagi nehézségeit enyhítendő – mégis megkereste az ajánlattevőt, így került minden hivatalos képzettség nélkül a debreceni színházhoz. A következő három évtizedben vidéken táncos komikusként ismerte meg a helyi közönség. Csak túl a 45. születésnapja után vált országszerte ismertté, amikor Major Tamás felfedezve eredeti tehetségét, szerződtette 1952-ben a Nemzeti Színházhoz, ahol további gyönyörű 24 évet töltött el nyugdíjba vonulásáig.

Alacsony termet, jellegzetes karcos, rekedtes orgánum, letisztult színész-eszköztár, és kitűnő jellemábrázoló képesség, száraz humor jellemezte. Bár filmeken csak 1953-tól szerepelt, élete során mégis 86 játékfilmet, rövidfilmet és tévéfilmet forgatott. Legnagyobb filmsikere a főszereplésével játszódó “Dollárpapa” volt.

A Rádió is foglalkoztatta. Az évtizedeken át folyamatosan jelentkezett “A Szabó család” című műsorban – Szabó Ernő halála után 1966-tól 1981-ig az ő hangján szólalt meg Szabó bácsi, 15 éven keresztül, több mint 750 adásban!

Embernek is olyan volt, mint amilyen színésznek: magánéletében, hivatásában mindenkor a kötelességtudás és a szerénység volt a jellemzője. Amikor 1976-ban nyugdíjba vonult, búcsúját azzal tette emlékezetessé, hogy alapítványt hozott létre, amelynek pénzösszegét minden évben a Nemzeti Színház társulatának egy-egy tehetséges fiatal női és férfi tagja kapja. A díj rangját a művésztársak ítélete adja, igazi erkölcsi elismerést jelentve a kitüntetettek számára.

Rajz János munkásságát 1957-ben Jászai Mari-díjjal, 1958-ban Kossuth-díjjal, 1973-ban kiváló művészi címmel ismerték el. 1981. július 20-án halt meg.

“…Fantasztikus volt a fegyelmezettsége és a művészi alázata. Reggel besminkelték, talpig fehér szakállban és fehér parókában játszott plusz 40 fokban, zokszó nélkül, nyugodt derűvel. Amikor türelmetlen vagyok a színpadon valamivel, mindig eszembe jut, hogy mennyi önuralma volt ehhez a szakmához” – mondta Rajz Jánosról Detre Annamária a Színészkönyvtárnak tett visszaemlékezésében.

A színész művészetéről így ír a szerző: “A józan kiegyensúlyozottság, a csendes és kevés szavú fontolgatás, a szigorú önfegyelmezés, mindezek lehetnek szeretetre méltó és tisztes tulajdonságok, de – joggal gondolhatjuk – nem feltétlenül színészerények. Mert vajon életre kelthetők-e általuk a színpadi világ színes álmai és szertelenségei?

Rajz János művészete ezt a kérdést és a benne rejlő ellentmondást adja fel leckeként mindenkinek, aki titkának kifürkészésére és megfejtésére vállalkozik. S ami a legmegfejthetetlenebb, hogy nincs semmi titka a művészetének, hacsak a nyíltszívűség és az őszinteség nem az. Lényének rejtélyes kettőssége, közelebbről nézve, a mesterkéletlen mívesség és a felelősségtudat szigorú egysége.

Akinek oly természetes valóságérzék van a birtokában, mint neki, az bátran tudhat s merhet is mesterkéletlen maradni, azt a fantáziája sem hagyja cserben, s nem csapja be. Alakításainak mindenekfeletti törvénye az igazság hű és egyszerű, mondhatni, puritán szolgálata. Ha bármilyen alakot, maszkot is ölt, ha jó, ha gonosz, ha ravasz, ha együgyű, ha elesett, a jellemek és sorsok bonyolultságát egyfajta mélyen átfogó, és a lényeghez férkőző megértés egyértelműségével ábrázolja. Mennyi ebből a kiszámított, s mennyi az intuitív? – miért latolgatnánk, a számtan és az elmélet nem visz hozzá közelebb.

Rajz János, Makláry János, Benkő Gyula és Kiss Manyi



Különös azonban, hogy az elhivatottság és a szüntelen művészi permanencia mégiscsak megteremti a maga személyes csodáját.

“- Már nagyon korán osztottak rám öregember-szerepeket – mondja Sas Györgynek egy riportban -, pufók arcú, szőke gyerek voltam, bizony ügyesen kellett felfestenem az arcomra az öregkor ráncait. És tudja, mi a csodálatos? Ahogy teltek az évek, a valódi ráncok is, látja, ugyanott, a festett ráncok helyén jelentkeztek csakugyan.”

Rajz János és Bárdy György

Sajátságos mágiája ez az őszinte átélésnek. A színész tulajdon arcát is szereparcainak mására rajzolják át az eljátszott metamorfózisok. Nem egy – száz élet formálja arcvonásait. Ilyen lehet lelkének alkalmazkodóképessége is, ilyen engedelmes, ezért tudja olyan átélten és természetesen, a sajátjaként befogadni szerepfiguráinak karakterét.”

Forrás: Színház.org, Színészkönyvtár, MTI