“Mindenkin lehet röhögni és sírni is” – 63 éves lenne Józsa Imre

2017 március 19. vasárnap, 16:12

1954. március 18-án született Józsa Imre Jászai-díjas színművész, aki tavaly október óta nincs már közöttünk. Múltidéző összeállításunkkal emlékezünk.

Dr. Langyos szerepében a Tisztújításban (Fotó: Nándorfi Máté/MTI)

Dr. Langyos szerepében a Tisztújításban (Fotó: Nándorfi Máté/MTI)

Józsa Imre pályájáról:

A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1978-ban kapott diplomát. Ezután a József Attila Színházhoz szerződött. Szenvedélyesen szeretett élni és szenvedélyesen szeretett játszani. A színház nem munkahely volt számára, hanem a második otthon.

Számtalan előadást vitt sikerre, játszott a Kölyökben, a Me and My Girlben, a Makrancos hölgyben, az Egy csók és más semmiben. Ő volt a Szabadsághegy Károlykája, a Liliom Ficsúrja, A csoda Zöld Gézája, a Légy jó mindhalálig Valkay tanár ura. Ő volt a Balfácánt vacsorára Chevalja.

Szerepelt többek között Szigligeti Ede Liliomfi (Liliomfi), Bereményi Géza Halmi (Halmi), Bródy Sándor A tanítónő (a tanító), Neil Simon Mezítláb a parkban (Paul), Horváth Péter Csaó Bambínó (Én), Kander-Ebb-Fosse Chicago (Amos Hart), Hasek Svejk (Dub hadnagy), továbbá Brecht Koldusopera, Saint-Exupéry A kis herceg, Shakespeare Tévedések vígjátéka és Moliere Úrhatnám polgár című darabjában.

Filmes munkái között megtalálhatóak tévés alkotások és játékfilmek is, játszott a Petőfi, az Ezerkettedik éjszaka, a Naftalin, a Liszt Ferenc, a Magyar vándor, a Tibor vagyok, de hódítani akarok című filmekben, a Szomszédok című sorozatban, legutóbbi filmje az idén bemutatott Gondolj rám. Szinkronszínészként is sokat foglalkoztatták. Többek között gyakran szólaltatta meg Nicolas Cage és Chevy Chase amerikai színészeket.

A színművészt 1988-ban Jászai Mari-díjjal, 1997-ben pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével tüntették ki.

Józsa Imre, Galambos Erzsi - Me and My Girl (forrás: jozsaimre.hu)

Józsa Imre, Galambos Erzsi – Me and My Girl (forrás: jozsaimre.hu)

A színművészről saját szavaival:

Pályaválasztás: Nagyon sok kollégámtól hallottam, mondták is, vagy olvastam, hogy már gyerekkorukban tudták, hogy színészek lesznek. Én nem. Bár édesanyám szerint elég sokat szerepeltem és mindig a középpontban voltam mindenhol, óvodában, általános iskolai rendezvényeken, versmondó fesztiválokon. De ez eleinte nem tudatosult bennem. Tizenhat esztendős voltam, amikor még létezett a Kilián György Repülő Műszaki Főiskola, ahová éppen diákokat toboroztak. Aki felvételizett, annak azonban mindenben meg kellett felelni. Engem a bokasüllyedésem miatt tanácsoltak el. De ha ez nincs, akkor én lehet, hogy most éppen New York és Budapest között viszem az utasszállító gépet vagy mezőgazdasági pilótaként a szúnyogokat permetezem.

Várkonyi, a tanár:  Nagyon szerettem őt. Sokszor arra gondolok: de jó lenne, ha köztünk lenne még! Desszertként járt be hozzánk. Nagyon jó kisugárzása volt, s úgy érzem: nagyon szeretett minket. A főiskola előtt, a Rákóczi úton volt egy mozgó könyvesbolt. Ott egyszer megvette Herold Pinter egyfelvonásosait. Feljött hozzánk, a könyvet átadta Tahinak és nekem, s azt mondta: két hét múlva az Ételliftből szereposztás és olvasópróba. Ez a lendület jellemezte őt. Soha nem tudtunk vele beszélgetni, csak a diplomaosztás után. Mindig ment valahová, s ha kérdezni akartunk tőle valamit, akkor el kellett kísérni az útján.

Lovaglás: Amikor a Petőfi című filmet forgattam, volt egy nagy lovas jelenetem. Egy tökéletesen szűz terepen, dombok között kellett vágtatnom teljes menetfelszerelésben, kivont karddal, mint Petőfi. Erre a feladatra nekem egy 16 éves, eléggé nyugodtnak tűnő lovat hoztak, de az állat valamitől megijedt, és én úgy ahogy voltam, teljes menetfelszereléssel együtt átzuhantam fölötte és elterültem a hóban. Vagy játszottam a Nagyenyedi két fűzfában, ahol Jellasics várának árkában kellett vágtázni, majd felhajtani egy kisebb emelkedőre. Abban a lóban volt némi gonoszság, mert úgy hátrafejelt, hogy egy hétig állt az egész forgatás, mert nem tudták lesminkelni a szememet.

Józsa Imre és Lux Ádám az Úrhatnám polgárban (forrás: jozsaimre.hu)

Józsa Imre és Lux Ádám az Úrhatnám polgárban (forrás: jozsaimre.hu)

Hűség: 1977 januárja óta vagyok a József Attila Színháznál, ugyanabban az öltözőben, ugyanannál az asztalnál. Erre mondhatná azt is, hogy „Ó édes Istenem, miért nem váltott, miért nem lépett tovább?”. Ott nőttem fel. És tudja, ahová az embert nem hívják, oda nem nagyon megy. És ott engem szeretnek. Mindig kapok feladatokat, jó munkákat. Mindig tudok előrelépni. Akkor meg? Ráadásul százötven bemutatóval a hátam mögött, és 55 éves fejjel már hová menjek?

Szerep: Minden szerep más és más. Mindegyikben van valami újdonság, ami az emberben olyan ajtókat és ablakokat nyit ki, hogy rácsodálkozik. És én szerencsés vagyok ebben is, mert még mindig rá tudok csodálkozni önmagamra, több mint harminc év eltelte után is. De másban is nagy szerencsém volt. Úgy értem, hogy olyan nagyságokkal lehettem egy színpadon, mint Ruttkai Éva, Darvas Iván, Páger Antal, Sulyok Mária és még sorolhatnám. Akiktől nem mesterséget tanultam, hanem hozzáállást. Ráadásul Várkonyi Zoltán osztályába jártam. Az utolsóba.

Szinkron: Kapok felkéréseket, de nem vállalok el bármit. Vannak persze olyan szerepek, amelyekhez ragaszkodom: Nicholas Cage, Christian Clavier, Chevy Chase, C-3PO a Csillagok háborújából. Sajnos ebben az országban nincs semmiféle jogvédettsége a munkánknak, és bármikor azt mondhatja egy szinkronrendező, hogy most nem neki, hanem valaki másnak adom a szerepet. Például a South Parkban több mint 200 részen keresztül szinkronizáltam Gerrison tanár urat, majd csináltam egy monodrámát, ami alatt nem vállaltam más munkát. Miközben az 59 gépelt oldalt tanultam, felhívtak, hogy lenne újabb 60 rész, amit le kellene szinkronizálnom. Mondtam, hogy most nem érek rá, de ha ezzel végzek, folytatom. Nem vártak meg, más vitte tovább a szerepet. De olyan is előfordult, hogy egy hatrészes sorozatban szinkronizáltam az egyik főszereplőt, majd három rész után volt egy komoly balesetem, és nem tudtam dolgozni. Mondtam a készítőknek, hogy várjanak egy kicsit, felépülök, és folytatom. Mire ők azt mondták, nem, sajnos nem tudunk várni, így a másik három részt valaki más szinkronizálta, miközben az a színész, aki a vásznon látható, természetesen ugyanaz. Erre azt szoktam mondani, hogy vannak ajtók, amelyek mögé nem látunk be, sőt az a legjobb, ha be sem nyitunk, be sem nézünk.

Józsa Imre és Kőszegi Ákos a Mandragórában (forrás: jozsaimre.hu)

Józsa Imre és Kőszegi Ákos a Mandragórában (forrás: jozsaimre.hu)

Komédia: 40 éve vagyok a pályán, ezalatt több mint 150 bemutatóm volt, sokféle darabban játszottam. Persze, alkatilag elsősorban a vígjátéki szerepek és a kisember-szerepek találnak meg. Ugyanakkor egy komikus szerep mögött is be lehet mutatni a drámát, ahogy egy olyan nagy tragédia is, mint a Hamlet, tele van komikus részekkel. Mindenkin lehet röhögni meg sírni is, magán is, rajtam is. A komikum mögött is az emberi sorsot kell megmutatni, és egy komoly drámát sem szabad „drámázva” játszani, csak felszabadult lélekkel.

Kortárs magyar dráma: Szerintem a magyar szerzőket jobban vonzza a regény, a novella, mint a dráma. Tudom, hogy a jó magyar darabokat szereti a közönség. Nemrég volt a Kőszívű ember fiainak dramatizált bemutatója a színházban, aminek nagy sikere volt. A majd’ 600 oldalas eredeti műből 60 oldal lett, s három órás előadás. Ebben én Zebulont játszom, ami azért is kihívás, mert tört magyarsággal kell beszélnem. Jó lenne, ha sokkal több magyar dráma készülne. Sajnos a hazai kabaré is megszűnt. Még mindig Nóti és Tabi jelenetei mennek. Megjegyezendő: ha vígjátékot játszunk, az még nem jelent igénytelenséget.

Józsa Imre a Hamlet helyett című monodrámában (Fotó: Nándorfi Máté/MTI)

Józsa Imre a Hamlet helyett című monodrámában (Fotó: Nándorfi Máté/MTI)

Társulat: Régebben más volt. Az előadások után sokat beszélgettünk; olyan volt a színház, mint egy nagy család. Akkor valóban Thália papjaként léptünk be a színházban, s megpróbáltuk az ajtón kívül hagyni azt a sok rosszat, amit ér bennünket nap, mint nap. Egy színésznek ez a kötelessége; az előadás közben csak a szerep számít! A napi örömöket és bánatokat nem szabad bevinni a játékba. Ma már ránk telepszik az a bizonytalanság, ami 1990 óta mételyezi a hangulatot. Sokan félnek, szoronganak. Kérdés: hogyan lehet így művészetet produkálni? Ebben a színházban nagyon sok jó érzésű ember találkozik, s mikor a szerencse is ránk mosolyog, akkor egy kiváló előadást hozunk létre. A szó nemes értelmében vett társulat már sehol sincs.

Öregedés: Ahogy öregszem, látom: egyre nagyobb a felelősség és a bizonytalanság ezen a pályán. Felteszi a színész a kérdést: szükség van-e még rá? Azok a tapasztalatok, eszközök, amiket elraktározott kellenek-e még? Amikor kikerül a színész a főiskoláról, még azt mondja – kellő intelligencia hiányában -, ide nekem az oroszlánt. Aztán lassan megtanulja azt: ez egy hosszú pálya, és szükséges a belbecs is hozzá, mely nem összekeverendő a nagyképűséggel, hanem egy előrevivő belső energia. Azt is tudni kell: hol tartunk jelenleg. Nem akarok meghalni a színpadon, s azt sem, hogy lássák: már nem vagyok a régi. Remélem, hogy a Jóisten megsegít abban, hogy lássam: mikor kell abbahagyni, s addigra legyen egy biztos anyagi hátterem. Akkor már nem lesz nekem kihívás az életemben, hogy a nálam tíz évvel fiatalabb Nicolas Cage-t leszinkronizáljam egy filmben.

Színház.org, jozsaimre.hu, 7ora7.hu, József Attila Színház