Színészdal – Szörényi Évára emlékezik az OSZMI

2017 május 20. szombat, 9:04

Színészdal címmel nyílik kiállítás a száz éve született Szörényi Éva emlékére a Bajor Gizi Színészmúzeumban.Szörényi Éva

Szörényi Éva 1917. május 26-án született Budapesten. 1933-ban lépett először színpadra. 1935-ben végzett a Színművészeti Akadémián. A Nemzeti Színház tagja lett (ösztöndíjasként már korábban is játszott ott). Még abban az évben alakította élete első filmszerepét, György István A nagymama című filmjében, amely Csiky Gergely művéből készült.

Izgalmas dokumentum került elő a Szörényi-hagyatékból. Határ Győző, a Londonban élő író Hajszálhíd című kötetét ajándékozta a színésznőnek 1970 novemberében. A dedikációban Regény című versét ajánlja a “régről tisztelt” művésznő figyelmébe. / Fotó: Instagram/oszmi

A film nagy sikert aratott, és további hasonlóak követték az ő főszereplésével: Barátságos arcot kérek (1935), Mária nővér (1936), A Noszty fiú esete Tóth Marival (1938), Fűszer és csemege (1940), Szüts Mara házassága (1941), Régi keringő (1941), Elkésett levél (1941), Madách – Egy ember tragédiája (1944). A Nemzeti Színház tagja maradt 1956-ig.

Szörényi Éva hagyatékának kicsomagolása Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetben. Vajon milyen meglepetést rejt még a csomag? :) Kiderül a hamarosan nyíló kiállításon. / Fotó: Instagram

Szörényi Éva hagyatékának kicsomagolása Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetben. Vajon milyen meglepetést rejt még a csomag? 🙂 Kiderül a hamarosan nyíló kiállításon. / Fotó: Instagram

1956-ban a Nemzeti Színház forradalmi bizottságának tagjaként részt vett a forradalomban, majd Szabó Sándor színésszel és feleségével, Bárczy Kató színésznővel külföldre (Ausztriába) távozott, 1957-ben pedig az Amerikai Egyesült Államokban telepedett le. Haláláig ott élt. Személyes jó barátja volt Márai Sándornak, valamint több 1956-os emigráns írónak-költőnek, például Tollas Tibornak is. Los Angelesben hunyt el 2009. december 1-jén, 92 esztendős korában.

Szörényi Éva hagyatékának kicsomagolása Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetben. Vajon milyen meglepetést rejt még a csomag? 🙂 Kiderül a hamarosan nyíló kiállításon. / Fotó: Instagram

Szörényi Éva hetvenöt éves színészi jubileumi estjét Színészdal címmel rendezték meg Hollywoodban 2008 tavaszán. A színésznő önálló estjein gyakran szavalta Petőfi Sándor versét. A reformkor lánglelkű költője megkapóan vallott a színjátszó személyek feladatáról, Szörényi Éva sorsa pedig bizonyította, hogy a vérzivataros huszadik században is lehet a színész apostol az erkölcs mezején. A jubileumi kamara-kiállítás nemcsak a magyarországi karrier állomásait mutatja be, beszámol Szörényi Éva emigrációban töltött éveiről, művészi feladatairól és közéleti szerepéről. A tárlat megnyitóján Szörényi Éva családja a színésznő fényképeit, könyveit, fellépő ruháit, kitüntetéseit, okleveleit múzeumunknak ajándékozza.
(Együttműködő partner: Magyar Hollywood Tanács)

Szörényi Éva

Szörényi Éva

Május 24-én 16 órától Sem szívet, sem hazát címmel beszélget Szörényi Éváról  Cselényi László filmrendező, Huszti Péter színművész, Márton András színművész és Örményi István, a művésznő fia. Moderátor: Gajdó Tamás, színháztörténész.

Kiállításmegnyitó: 2017. május 26. 16 óra
A kiállítás 2017. május 26. és december 31. között tekinthető meg szerdától vasárnapig, 14-18 óráig.
A kiállítás helyszíne: Bajor Gizi Színészmúzeum
(1124 Budapest, Stromfeld Aurél u.16.
Tel. 1/225-3161 /csak nyitvatartási időben/;Tel: 1/375-1184, www.oszmi.hu)