“Én szerelmes voltam a színészetbe” – Almási Éva színésznő 75 éves

2017 június 05. hétfő, 7:00

Június 5-én lesz hetvenöt éves Almási Éva Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, kiváló művész, a nemzet színésze.

Almási Éva, Tahi Tóth László a Vígszínházban / Fotó: MTI Kallós Bea

Almási Éva, Tahi Tóth László a Vígszínházban / Fotó: MTI Kallós Bea

Almási Éva pályájáról:

Gyermekkora meglehetős szegénységben, de annál több szeretetben telt. Először zenei pályáról álmodozott, kilenc évig hegedült is, aztán mégis a színház felé fordult. Már a főiskola előtt színpadra került: a felvételin felfigyelt rá Szinetár Miklós, aki meghívta Polly szerepére a Koldusoperában. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1965-ben szerzett diplomát, ezután a József Attila Színházban játszott. 1968-ban lett a Madách Színház tagja, 1987-ben a Vígszínházhoz igazolt, majd ismét a Madách társulatához szegődött. A szavai szerint szabadságmániás színésznő 1991-től szabadúszó, csak 1995-ben töltött egy évadot a szolnoki Szigligeti Színháznál. Több színházban is fellép, például a Karinthy Színházban és a Budaörsi Játékszínben.

Olyan színésznő, aki mindig korának megfelelő alkatokat vállalt el és formált meg, a neki nem megfelelő szerepeket visszautasította. Mint egyszer nyilatkozta: szerepet soha nem kért, békében él a tükörképével. Sokoldalú, magas fokú muzikalitással és mozgáskultúrával rendelkező művész, aki hitelesen tolmácsol lélektani igényű jellemszerepeket is. Klasszikus és kortárs darabokban, tragikus és könnyedebb hangvételű művekben egyaránt játszott, és énekes szerep is megtalálta.

Almási Éva és Psota Irén

Almási Éva és Psota Irén

1966 óta szerepel filmeken is, általában jellegzetesen mai nőalakokat formált meg, és számos televíziós alkotásban is játszott. Főbb színpadi szerepei: Glafira (Osztrovszkij: Farkasok és bárányok), Mása (Csehov: Három nővér), Eszter (Déry-Presser: Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról), Leila (Heltai: Az ezerkettedik éjszaka), Blanche (Williams: A vágy villamosa), Jablonczay Lenke (Szabó Magda: Régimódi történet), Erzsébet királyné (Shakespeare: III. Richárd), Júlia (Csodás vagy, Júlia), Erzsébet (Schiller: Stuart Mária), Eleonóra (Goldman: Az oroszlán télen). Szolnokon eljátszotta Örkény Macskajátékában Orbánnét.

Legemlékezetesebb filmes és tévés szerepei: Nyaralók, Próféta voltál szívem, A fekete város, Maya, Merénylők, Kettévált mennyezet, Villámfénynél, A kertész kutyája, Kreutzer szonáta, Egy szerelem három éjszakája, a kétrészes televíziós Bánk bán, A hídember, Boldog születésnapot, A két Bolyai. A rendezést is kipróbálta, többek közt a Thália Színház Új Stúdiójában 2003-ban színpadra vitte Osborne Dühöngő ifjúságát.

Bubik István (Ottó), Almási Éva (Gertrudis) előtt térdel a Bánk bán című tv-film egy jelenetében / Fotó: Baldóczy Csaba

Bubik István (Ottó), Almási Éva (Gertrudis) előtt térdel a Bánk bán című tv-film egy jelenetében / Fotó: Baldóczy Csaba

Művészi pályafutásának elismeréseként 1973-ban Jászai Mari-díjat kapott, 1978-ban érdemes művész, majd 1986-ban kiváló művész lett, 1997-ben “zenés és prózai darabokban egyaránt kiemelkedő alakítást nyújtó, sokoldalú művészi pályája elismeréseként” a Kossuth-díjat vehette át. Ugyanebben az évben lett örökös tagja a Halhatatlanok Társulatának, 2002-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki. 2016-ban lett a nemzet színésze, a cím viselői a Psota Irén halálával megüresedett helyre választották. Hogy Psota Irén emlékét méltóképpen őrizze, 2017 elején alapítványt hozott létre: a díjat minden évben annak a színpadi sokszínűségét és tehetségét bizonyító színésznőnek adományozzák, akinek kiemelkedő képességei Psota Irén örökségéhez méltónak bizonyulnak.

Férje Balázsovits Lajos színész, volt színigazgató, lányuk, Edit is ezt a pályát választotta. Anya és lánya együtt szerepelt Mark Ravenhill Shopping and Fucking című darabjában a Thália Színházban, majd 2013-ban a Popfesztivál bemutatásának 40. évfordulóján a jubileumi vígszínházi előadásban is együtt léptek színpadra.

Ők tudják, mi a szerelem – Mécs Károly, Almási Éva

Pályája legkedvesebb emlékeinek azokat a pillanatokat nevezte, amikor mások mellett Psota Irénnel, Sulyok Máriával, Márkus Lászlóval, Gábor Miklóssal, Kis Manyival állhatott egy színpadon.

Almási Éváról saját szavaival:

Egyáltalán nem: Egyáltalán nem akartam színész lenni. Kilenc évig hegedültem, hegedűs akartam lenni. Szerelmes voltam egy fiúba, aki nagyon tehetséges zongorista volt. Tudtam, hogy őt felveszik a Zeneakadémiára, de magamban már nem voltam ilyen biztos. Az ember valahogy mindig tudja a lelke mélyén magáról, hogy mire képes. Körülnéztem hát, hogy milyen akadémia van még. Így jött a színművészeti.

Illat: Mi, színészek, olyanok vagyunk, mint az illat, amelyiktől szép emlékek élednek újra. Fiatalság, első szerelem… Nekem pedig többek között az adott maradandót, hogy szerencsém volt több mint százszor együtt játszani Sulyok Máriával a Régimódi történetben, és így közelről figyelhettem meg a színházi létezés méltóságát, a próba- és a színészi etikát. Ennek lényege, hogy minden jelenetnek megvan a színpadi ideje, persze akadnak, akik lopnak a partner idejéből. A nagyok, akikkel volt alkalmam együtt szerepelni – Dajka Margittól és Garas Dezsőtől, Kiss Manyin és Márkus Lászlón át a szerencsére köztünk élő Psota Irénig és Törőcsik Mariig – partnerként nem elvettek, hanem éppenséggel adtak, és folyton figyeltek a másikra.

Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról

Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról

Mindig: Amióta az eszemet tudom, én mindig készültem valamire: először zenésznek, aztán a főiskolai felvételire, később színésznek, majd nagyon-nagyon sokat dolgoztam. Szörnyű, de végigrohantam az életemet. Mindent vállalok, mindenre azt mondom, így kellett lennie, csak egyetlenegyet sajnálok az életemben: amikor áldott állapotban voltam a kislányommal, hat hónapig dolgoztam, és Edit születése után négy héttel már szabadtéren játszottam. Más ilyenkor még gyerekágyban fekszik. Sajnálom, hogy ezt az időt nem szakítottam ki a gyerekemnek és magamnak.

Soha: Soha életemben nem gondoltam ki vagy kértem magamnak szerepet. Kérni nem is nagyon tudok, még a saját családtagjaimtól sem, ami egyébként negatív tulajdonság, mert így ki kell találni, mit szeretnék. Én szerelmes voltam a színészetbe, néha még mindig az vagyok – és szerelmet sem kértem soha. Egyszer, 60 évesen egy villanás erejéig, mint egy transzparens, átfutott előttem a gondolat: eljátszanám Orbánnét a Macskajátékban. Másnap felhívott Szikora János, hogy elvállalnám-e Szolnokon Orbánnét. Ez tényleg olyan, mint a szerelem: ha nyitottá válik rá az ember, behívja, de ha nagyon akarja, nem jön.

Három nővér / Bencze Ilona, Almási Éva, Piros Ildikó

Madách Színház: “Elváltam”, és nagyon hamar kötöttem egy másik házasságot. Kellett volna hagyni egy kis időt, hogy az előzőt valahogy rendbe tegyem magamban, lezárjam. Bár hozzáteszem, az Antonius és Kleopátra elől jöttem el, nem azért, mert nem kaptam szerepeket a Madáchban. A mai napig rendkívül hálás vagyok, hogy tizennyolc boldog évet töltöttem ott. És ha megkérdezik, miért jöttem el, nem tudok rá válaszolni, még magamnak sem. A Madách Színházban volt párnám, papucsom, beköltöztem az öltözőbe. Ez soha többet semmilyen színházban nem fordult elő.

Szabadúszás: Egyszer csak úgy éreztem, kell a szabadság. Megcsinálok mindent, ameddig bírom, de aztán megmakacsolom magam, eltépem a zablát és rohanok világgá. Mint Houdini, a szabadulóművész. Magamnak sem vagyok könnyű. Csak azt tudom elvállalni, amihez kedvem van. A szabadúszás azt jelenti, hogy szabadon úszkálhatsz és szabadon meg is fulladhatsz. Nem jön oda a csónak, hogy megmentsen. Mégis az összes veszélyével együtt szabadságmániás vagyok.

Almási Éva

Almási Éva

60: 60 éves koromban leálltam, mert úgy gondolom, hogy az embernek néha le kell állnia és szembe kell néznie saját magával. Ez a leállás egy ösztönös döntés volt, bár van bennem tudatosság, én egy teljesen ösztönös nő vagyok… Azt vettem észre, hogy olyan lettem, mint a bányalovak, akiket már gyermekkoromban is sajnáltam. Volt, hogy az ágyamban sirattam ezeket a nehéz sorsú állatokat, akik csak mentek körbe-körbe és minden napjuk ugyanaz volt. Aztán felnőttként arra eszméltem, hogy ugyanolyan lettem, mint ők. Az élet ment, de én azt vettem észre, hogy körbe-körbe járok, és akkor azt mondtam, le kell állnom.

Ajtó: Magánemberként van bennem valami, amit nem tudok kinyitni, de a színpadon más a helyzet. Nemrégiben, ahogy festettünk kezembe kerültek a szövegkönyveim. Volt, ami tele volt írva mindenféle velős gondolattal és volt, amiben egy tollvonás nem volt. Az az érdekes, hogy azokra a szerepekre emlékszem igazán, ahol a szövegkönyvben nem volt semmi belefirkálva, mert ott, mintha egy csatornán lejöttek volna a szerephez szükséges érzetek. Amikor Erzsébetet játszottam a Stuart Máriában, én nem olvastam utána az életének, de emlékszem állandóan enni akartam és volt egy monológom, amikor azt kértem, legyen ott nekem egy VIII. Henrik kép. A próbán, a monológ közben egyszer csak elkezdtem ütni a képet. Később kiderült, hogy Erzsébetnek evésmániája volt és a lelkében örök konfliktus az apjával.

Psota Irén, Ruttkai Éva és Almási Éva

Hódítás: A közönséggel való kapcsolat mindig izgatott. Jó szeánsz, ha sikerül bezárni ezt a kört: én adok, és érzem, hogy ők visszaadnak. Én szeretek hódítani, képzelje, még ilyen öregen is! És miután színházról színházra vándorlok, mindig újra meg kell hódítanom a közönséget. (…) Vannak a színpadon is tökéletes, euforikus pillanatok. Ilyenkor valahogy kialakul közted és a közönség között egy kör, ami olyan, mint egy szerelmi kör, amelyben mindketten szabadok vagyunk. Persze ezzel nem szabad visszaélni, ahogy a szerelemmel sem.

Erő: A színész ereje, karizmája mindennél fontosabb a színházban.

Fatalista: Ezen a pályán nem lehet mindig fent lenni, bizony, vannak szakadékok. De ha az embernek van egy egészséges önértékelése, pontosan tudja: ha a topon van, sok mindent túlértékelnek, túl könnyen megbocsátanak neki. Aztán eljön az idő, amikor az embert alulértékelik: ezt ugyanúgy nem szabad elhinni. És miután azt sem hittem el, amikor felülértékeltek, ez sem bántott. Én egész életemben tudomásul vettem a dolgokat, ami nagyon jó tulajdonság. Illetve nagyon rossz: semmit nem teszek a dolgokért, ahogy ellenük sem. Fatalista vagyok, mindenről azt gondolom, ennek így kellett lennie.

Almási Éva és Balázsovits Edit / Fotó: Színház.org

Almási Éva és Balázsovits Edit / Fotó: Színház.org

Psota: Volt, hogy úgy éreztem, elmentek egy-egy olyan előadás mellett, amit jól sikerültnek tartottam, de ha ilyenkor például Psota Irén megdicsért, az sokkal többet számított minden kritikánál. (….) (Psotában az volt a fantasztikus, hogy a legdrámaibb helyzetben is tudott olyat mondani, amitől röhögőgörcsöt kaptam.( (…)

Megosztottság: Biztosan tényleg van megosztottság. De talán úgy kéne viselkedni, hogy ne legyen. Lehet széthúzni, de abból mi lesz? Szakadt gatya. 

Szaloncukor: Nagyon nehéz nem úszni az emberek véleményével, pedig ha pozitív, elszállsz tőle, ha negatív, úgy érzed, megszűnsz. Nekem sem volt ez mindig olyan könnyű, mint ahogy ennyi idő után beszélek róla.  De megküzdöttem ezzel, és jóban lettem vele, mint ahogy jóban vagyok a külsőmmel is. Nem festem a hajamat sem: egyszer vagyok 73 éves, milyen alapon ne éljem meg? Azért, mert a világban mindenki fiatal akar lenni? Milyen alapon fogyókúrázzak? A férjemmel például karácsony éjjelén fél háromkor a konyhában, a szaloncukor fölött találkoztunk, el is fogyott mind.

 

Forrás: Színház.org, MTI, HVG, Híradó.hu, Blikk, ORIGO