“A valódi rendezők keze mindig szabad” – Bodolay Géza 60 éves

2017 július 17. hétfő, 11:34

1957. július 17-én született Bodolay Géza Jászai Mari-díjas színházi rendező, egyetemi oktató, színházigazgató, érdemes művész.

Egyetemi tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar–összehasonlító irodalomtörténet–művészettörténet szakán végezte el 1975–1981 között. 1984-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskola színházrendező szakán diplomát, 2003-ban ugyanott színházművészetből művészdoktori fokozatot (DLA) szerzett.

A főiskola után 1984–1989 között a Szegedi Nemzeti Színházhoz került rendezőként. 1986–1989 között a JATE-n tanított. 1989–1992 között a kecskeméti Katona József Színház, majd 1992–1998 között a Nemzeti Színház rendezője, 1992–1996 között a Nemzeti Színiakadémia tanára, 1997-ben a berlini Művészeti Főiskola megbízott előadója volt. 1998–2008 között a kecskeméti Katona József Színház igazgató-főrendezője volt. 2009 óta a Szegedi Nemzeti Színház főrendezője. 2011-től óraadó a Károli Gáspár Református Egyetemen, 2012-től meghívott előadó a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen. Számos színdarab műfordítója német, angol, francia, orosz és lengyel nyelvből.

Bodolay Géza

Bodolay Géza

A rendezőről saját szavaival:

Igazodás: Nem igazodtam soha életemben senkihez és semmihez. Volt is elég bajom belőle. Nem kell nekünk egyetértenünk az igazgató úrral: alapvetően nem értettem egyet semelyikkel, viszont adtam esélyt, hogy sok türelemmel elviseljenek.

Valódi Színház: Akárhogy alakul közös jövőnk, társaimmal rögeszmésen a magyar kultúra megmaradásáért fogunk cselekedni. Azt gondolom, hogy a globalizált fogyasztói társadalommal szemben az egyik legfontosabb állás a mindenkori Valódi Színház lehet.

Shakespeare: Semmiféle instrukciókat nem ad, ha rajta múlott volna, akkor a négyszáz éves szövegkönyvei el sem jutnak a máig: az utókorral nem foglalkozott – talán már előre tudta, mit ér.

Rend és rendezés: A valódi rendezők keze mindig szabad, legföljebb a körülmények, a kor, az egzisztencia, a vele működő színészek kötik, magam ezekkel külön soha nem foglalkoztam. A magyar „rendező” szó ugyan valamiféle rendre utal a rendezővel kapcsolatban, ám jól tudjuk: ez mindenkor megszerkesztett, konstruált rend, a rendtartó avagy a rendhagyó rend hagyás nem igazán írja le tevékenységünket. Ám természetesen mindenki annyit beszél és mond, amennyit akar össze-vissza, még a katedrákról is.

Pályázat: Elképesztőnek tartanám, ha a rendezőknek és a színészeknek azonosulni kellene bármelyik igazgató pályázatával. Csak a saját szövegeimmel és legfőképp az előadásaimmal azonosultam mindenkor.

Színigazdaság: A „gazdasági teljesítmény” mint fogalom is a tökéletes félreértését jelzi a színházi feladatunknak. Egyáltalán, mit értünk egy közpénzekből működtetett színház kapcsán gazdasági teljesítményen? Elképzelem, amint Shakespeare, Molière, Brecht vagy Beckett színházi „teljesítményét” akár kortársként akár utód-történészként bárki ezen méri. Nem láttam a színház minden előadását, de nem tartom valószínűnek, hogy a fenti négy alak „teljesítményét” ostromolták volna az elmúlt négy esztendő újszínházi színpadi tettei. Látatlanban meg csak esztéták szeretnek nyilatkozni esztétikai kérdésekben.

Egészséges rizikó: Ha a színház biztonsági túlélésre játszik, akkor eleve csak olyan művet vesz elő, ahol a cím már önmagában valamiféle népszerű ingereket ér el. Kortárs szerző a huszadik század közepe óta egészséges rizikót jelent. Normális lenne, hogy idehaza is új, mára és mához írott műveket mutassunk be, ahogy ezt a kétszáz éve általunk is folyamatosan másolt német nyelvterület színházai manapság ismét teszik. A magyar szerzők közül a legjobbak a színház közelében kezdtek el színpadi műveket írni.

Dráma: Már annak is örülnék, ha a magyarországi “prózai” társulatokat végre “drámai” Színháznak nevezhetnénk, ahogy tőlünk nyugatra és keletre egyaránt. Ha még a fogalmi zűrzavart is tisztázhatnánk egyszer, miszerint a komédia és a tragédia egyaránt “dráma” – nos, én már ekkor úgy érezném, hogy nem hiába csináljuk – negyedszázada.

Forrás: Magyar Narancs, baon.hu, szeged.hu, 7óra7, Színház.hu

 
 

Kapcsolódó anyagok