“Szeretek lejutni a dolgok mélyére” – Tóth Ildikót köszöntjük

2017 augusztus 29. kedd, 7:32

Tóth Ildikó Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész augusztus 29-én ünnepli születésnapját. Ez alkalomból készült összeállításunk.

Tóth Ildikó (fotó: ujszo.com)

Tóth Ildikó (fotó: ujszo.com)

Tóth Ildikó pályájáról:

1990-ben végzett a Színművészeti Főiskolán, Szinetár Miklós osztályában. Ezt követően négy éven át volt a Radnóti Színház tagja, közben számos filmet forgatott: dolgozott Deák Krisztinával, Lukáts Andorral, András Ferenccel, Tímár Péterrel, Enyedi Ildikóval, és több tévéjátékban is szerepelt. A Radnóti Színházból az Új Színházba szerződött, de Székely Gábor eltávolítása után szabadúszóként dolgozott. 2015-től a székesfehérvári színház tagja.

Tóth Ildikóról saját szavaival:

Mindig: Egészen kicsi gyerekkorom óta színész akartam lenni, és tudtam, hogy rengeteget kell tennem ezért. Harmadszorra vettek fel a főiskolára, és eleinte meg voltam rémülve attól, hogy mi lesz velem ezen a pályán, mivel én inkább egy befelé forduló alkat vagyok. Idővel rájöttem, hogy a színészetnek ehhez nem sok köze van, szerintem tíz kollégámból körülbelül hét inkább ilyen alkat. Nem gondolom, hogy nagy exhibicionizmusnak kell tombolnia az emberben ahhoz, hogy színész legyen.

Csupa: Fiatalon csupa kitűzés, cél és határozottság volt az életem. Pontosan kijelöltem, mit kell tennem. Ilyen szempontból szelídültem, de ez sem múlt el, és valószínűleg nem is fog elmúlni.

Ternyák Zoltán és Tóth Ildikó a Felhő a Gangesz felett c. filmben

Ternyák Zoltán és Tóth Ildikó a Felhő a Gangesz felett c. filmben

Attitűd: Nagyon szeretem a munkámat, készülök, türelmes és fegyelmezett vagyok. Tisztában vagyok azzal, hogy az olyan dolgok, mint például a hiszti, teljesen feleslegesek, mert annak általában semmi gyümölcse nincs. Tudom azt is, hogy én magam milyen sérülékeny vagyok, így feltételezem, hogy más is az lehet, így ha valaki „kiborul”, megpróbálom megérteni, hogy mi lehet az oka és igyekszem segíteni. (…) Azt érzem, hogy szürke egérke módjára rakosgatom össze a dolgokat.

Szakma: Volt szerencsém fantasztikus előadásokat látni Kaposváron, tényleg a legendás időszakban. De az elhatározás már jóval korábban megszületett: egy belső hang súgta. A mustármagocska már gyerekként ott volt bennem. Lehet, hogy közhelyes, de én tényleg úgy érzem: színészként minden lehetek… A világ és önmagunk megismerése, no meg annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy hol is a helyem a világban, persze, mindenki számára fontos, bármilyen foglalkozást választ. De nekem a lét elviselhetetlen könnyűségében igazi terápiát jelent a szakmám – segít ezekre a kérdésekre újra és újra választ keresni.

Nincs izgalmasabb: Nem tudok izgalmasabbat elképzelni, mint mikor egy arcon megszületik a gondolat, az indulat vagy az érzelem. Most az emberek full extrákra vágynak. A moziban is azt keresik. A tömeghisztériára ráépül az ipar. Fejlesztik, mert ez hozza a pénzt. Na most, hogy mi lesz az ötszáz vagy száz éve írt szövegekkel? Semmi különös. Velünk maradnak. Szükség lesz József Attila vagy Walt Whitman-versre, Shakespeare szonettekre, darabokra. Az ember és ember közötti kapcsolatot nem tudja a technika pótolni vagy kiváltani. Egy gép nem tud úgy mesélni, ahogy az apa meg az anya.

Fészekrakó: Én alapvetően fészekrakó vagyok. De korábban kicsit sodródtam. Nagy szerencsém, hogy a főiskola után a Radnóti leszerződtetett, hiszen egy jelentős színházban bontogathattam a szárnyaimat, és fantasztikusan bántak velem. De fiatal voltam, vitt a lendület, a Radnótiban minden olyan kerek volt, és én abből a helyzetből ki akartam billenteni magamat.

Vadvirág:  A munkában ma is maximalista vagyok, de a tapasztalataim azt súgják, nem kell olyan vakon belevágni bizonyos dolgokba. Néha ugyan még jó lenne csak úgy hagyni magam sodródni, de már a meglévő tudással. A vágy, hogy vadvízi evezős módjára vessem bele magam helyzetekbe, még ma is jellemző rám, vállalom is, de már vannak fogásaim a túlélést illetően. Szeretek lejutni a dolgok mélyére, de úgy, hogy közben jó is legyen. (…) Vadvirágként élem az életem.

Új Színház: Amikor megalakult az Új Színház, átszerződtem. Én Székely Gábort a szakmánk egyik legkiválóbb mesterének tartottam és tartom ma is: fontos volt, hogy az ő színházában alapító tag lehettem. Aztán négy év múlva Gábor nem folytathatta. Megkezdődött a szakmán belül az az erózió, ami mára teljesedett ki igazán. Akkor több kollégámmal úgy gondoltam, hogy nem maradok a Márta István vezette színházban. Ezt lehet szolidaritásnak is nevezni. Így egyszerre azon kaptam magam, hogy szabadúszó lettem. Nem az vagyok, aki kitalálja és megvalósítja a dolgokat – önálló estem se volt soha. Inkább abból igyekszem válogatni, amit az élet elém rak. Akkoriban hirtelen feladataim adódtak. A színházi szerepek mellett egy-egy film is megtalált.

Tóth Ildikó / Vörösmarty Színház: Három nővér / Fotó: Kiss László

Tóth Ildikó / Vörösmarty Színház: Három nővér / Fotó: Kiss László

Tatabánya: Harsányi Sulyom László igazgatása alatt kialakult egy láthatatlan társulat. A város nem tudott akkoriban státusokat biztosítani, de több rendező és színész visszatérő vendégnek számított. Szép, értékes előadások születtek, olyanok is, amelyeket meghívtak a POSZT-ra, azaz valamiért figyelemre méltónak találták. Közben nagy változás történt: szerelmes lettem, férjhez mentem, 2003-ban pedig megszületett a kisfiam, Simon.

Székesfehérvár: Amíg Simon kicsi volt, sok felkérésre nemet mondtam. Aztán azon kaptam magam, hogy a gyerekemre hivatkozom ugyan, de már nem elsősorban miatta mondok nemet. Egy kicsit elgyávultam ezekben az években – mert a mi szakmánkban igenis kell a gyakorlat ahhoz, hogy az ember meg tudjon felelni. Végül eljött a pillanat az életemben, amikor azt mondtam magamnak: jó, akkor döntsd el, akarsz-e színész lenni? És én igent mondtam. Így szerződtem le Fehérvárra.

Szabadúszás: Amikor az ember társulati tag egy olyan csapatban, ahol felelősségteljesen gondolkodnak róla, ott tudatos pályaépítés folyik. Mindenkire odafigyelnek, tudják, milyen feladatokkal kell megkínálni ahhoz, hogy tovább tudjon lépni, vagy el tudjon mélyedni abban, ahol tart. A szabadúszással ez megszűnt, ott ilyenfajta tudatosság nincs. A feladatok össze-vissza jönnek. Valamikor az ember még kevésbé érett arra, amire felkérik, vagy már túl van rajta, nem érzi kihívásnak. Nincs válogatás. Voltak felkérések, amelyekre nemet mondtam, de nagyrészt azért, mert a többi munkám miatt épp akkor és úgy összeegyezhetetlen volt.

Tóth Ildikó / Rózsavölgyi Szalon: Jókedvű asszony

Tóth Ildikó / Rózsavölgyi Szalon: Jókedvű asszony

Társulat: Folyamatosan jól működő, sikeres előadások állandó társulatban képesek megszületni. Hiszek a csapatszellemben, a műhelymunkában. A külföldi nagy színházcsinálók folyamatosan egymásra figyelő, reflektáló, fix csapatot alakítanak ki. A sikeres magyarországi független színházak is így tudnak jól működni.

Közös munka: Olyan ez, mint amikor egy zongora és egy hegedű együtt játszik. Iszonyúan kell figyelni a másikra, sőt talán még inkább, mintha szemtől szemben állnánk egymással.

Megfejtések: Szeretem, hogy közösen gondolkodhatunk helyzetekről, hogy nem csak egy igazság van, hanem sokféle, hogy könnyű elveszni benne és nehéz kikeveredni belőle. A színház pedig segíteni tud az egyéni utak megfejtésében, nemcsak a nézőnek, hanem nekünk, színházcsinálóknak is.