“Inkább rózsát ültetek, ha kell, akár az aszfalton is” – Esztergályos Cecília 75 éves

2018 január 26. péntek, 11:17

Január 26-án tölti be hetvenötödik életévét Esztergályos Cecília Jászai Mari-díjas színésznő, kiváló művész. 

Esztergályos Cecília

Esztergályos Cecília pályájáról:

A ma is fiatalos lendületű komika Budapesten született. Apai nagyapja a múlt század első felében országgyűlési képviselő, szerkesztő, apja orvos volt, bátyja, Esztergályos Károly rendező lett. Már kiskorában kiderült, hogy egy kicsit más, mint a hasonló korú gyerekek: csak a bohóckodáson, rosszalkodáson, maga és mások szórakoztatásán járt az esze. Kilencévesen lett az Állami Balettintézet növendéke, s miután kitűnő eredménnyel végzett a klasszikus balett főtanszakon, 1960-tól három évig Eck Imre világhírű Pécsi Balettjének volt a szólistája.

1964 és 1968 között elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, ezután másfél évtizeden keresztül Kazimir Károly Thália Színházában játszott. 1984-től 2005-ig – egy 1990-1991-es veszprémi kitérővel – a Nemzeti Színház tagja volt, ahol Vámos László és Sík Ferenc keze alatt játszhatott, 2005 és 2011 között a József Attila Színházhoz fűzte szerződése. 2014-től az Újszínház társulatának tagja, emellett több helyen vendégszerepelt, illetve játszik jelenleg is: többek közt a Vidám Színpadon, a debreceni, a kecskeméti, a veszprémi és a budaörsi színházban, fél tucat darabban látható.

Komikai alkata és magas fokú mozgáskultúrája főként vígjátékokban érvényesül, színházi bemutatóinak száma meghaladja a százharmincat. Emlékezetes alakításokat nyújtott a Miss Arizona, az Osztrigás Mici, A kaktusz virága, a Csárdáskirálynő, a Szellemidézés, A hattyú, A hölgy fecseg és nyomoz, az Othello Gyulaházán, a Vörös malom, A Bermuda-háromszög botrány, a Sose halunk meg, a Mici néni két élete című színpadi előadásokban.

Több önálló estje volt, a múlt év őszén az Újszínházban mutatta be Meddig vagyok?! című új műsorát, amelyben színes és mozgalmas életpályájának legjavából ad ízelítőt. Legsikeresebb fénykép-, film-, színházi és tévéfelvételeivel mutatja be a pályán töltött hat évtizedét sok humorral, dallal, verssel, prózával fűszerezve. Ahogy ő mondja: rendhagyó életemet mutatom be, melyet erősen befolyásolt, hogy “fordítva vagyok bekötve”. A mottóm: “Járatlan utat a jártért el ne hagyd”, s miközben tudom, hogy “ilyen vagyok, ilyen…”, ennek ellenére “nem bánok semmit sem!”.

A film számára a később Oscar-díjat nyert Szabó István fedezte fel Te című, 1961-ben készült rövidfilmjében. Ezt követően a színésznő olyan alkotásokban szerepelt, mint az Álmodozások kora, a Mit csinált felséged 3-tól 5-ig?, a Fiúk a térről, a Régi idők focija, az Illatos út a semmibe, A Pendragon-legenda, az Ajándék ez a nap, a Vámmentes házasság, a Kojak Budapesten, a Boldog születésnapot, Marilyn, a Felhőjáték, a Meteo, az Amerikából jöttem, az Aglaja és a Férfikor. Több tévéfilmben és olyan nagysikerű sorozatokban játszott, mint a Princ, a katona, a Bors, a Felelet, a Nyolc évszak, a Privát kopó vagy a nyolc és fél évig futó Família Kft. című tévés szappanopera, amelyben Szépné Ágicát alakította.

Pályája során számos elismerésben részesült. Megkapta a Jászai Mari-díjat (1974), a Filmkritikusok díját (1979, 1981), a San Remó-i Fesztivál legjobb női alakítás díját (1981), a Chicagói Ezüst Hugó-díjat (1981), az érdemes művész (1982) elismerést, az Erzsébet-díjat (1993), a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét – polgári tagozat (1996), valamint a József Attila-gyűrűt (2008). 2012-ben Pécsi Sándor-díjjal jutalmazták, 2013-ban kiváló művész díjban részesült, 2017-ben megkapta a legjobb női főszereplő díját a VI. Magyar Teátrum Nyári Fesztiválon.

“Sosem ülnék semmittevésben a babérjaimon: az a típus vagyok, aki nem adja meg magát a gondjainak, inkább rózsákat ültetek, ha kell, akár az aszfalton is” – vallotta egyik interjújában. Szabadidejében két hobbijának, a kerámiaszobrászatnak és a festészetnek hódol. Számos kiállításon szerepeltek munkái, a budapesti nagy galériák mellett az ország több városában bemutatkozhatott. Lemezei is jelentek meg: Ha nagy leszek (1986), Bohócbál (1989), A hétfejű tündér (1996), és videokazettája Női praktikák (1998) címmel. 1987-ben jelent meg Adj békét, Uram!, 1994-ben pedig Meddig vagyok? című önéletírása.

A színésznő több mint harminc éve él boldog házasságban. Örül, hogy kora ellenére nagy szerepeket játszhat, s mostanában nagyobb gondja nincs az egészségével. Úgy tartja, optimizmusa tartja fiatalon, és humora segített megőrizni ifjúkori lendületét.

A színésznőről saját szavaival:

Gyermekkor: Kora gyermekkoromban kiderült, hogy egy kicsit más vagyok, mint a korombéli gyerekek. Csak a bohóckodáson, a rosszalkodáson, és már akkor is a magam és mások szórakoztatásán járt az eszem. Iskoláimat nem jó tanulóként végezgettem, de mentségemre legyen mondva 9 éves koromtól 17 éves koromig tartó tanulás után az Állami Balett Intézet Klasszikus Balett főtanszakon szorgalmam eredményeként kitűnő eredménnyel diplomáztam. Első munkahelyem a Pécsi Balett volt, melynek három szezonon át voltam szólótáncosa Eck Imre keze alatt.


Balerina:
Nagyon büszke vagyok, hogy balerinaként végeztem az Állami Balettintézetben, 1960-ban kitűnő táncművész diplomát szereztem. Csodálatos szakmát tanultam meg, amit fel tudok használni mind a mai napig a másik szakmámban, a színészetben is. Így nem kellett választanom a két hivatás között.

Film: Korán felfedezett a film. Elsőként a mai Oscar -díjas Szabó István látott bennem fantáziát, őt a kor ismert rendezői követték. Ezek után arra gondoltam, hogy ez a szép hivatás is megtanulható, és újabb négyévi tanulás után a Színművészeti Főiskolán 1968-ban újabb művészdiplomát szereztem.

Színész: A színész azt játszik, amit ráosztanak, és az én koromban már elég szűk a skála, nincs olyan sok testreszabott szerep. Azért így is boldog vagyok, ha játszom: nem mindenáron akarok játszani, de jó szerepet boldogan.

Maud: A Maud és Haroldot játszottuk. Valóban szívbe markolóan szép a darab, és a szerepem is. Egy 80 éves aszszonyt játszom benne, aki úgy érzi, hogy kész, vége, hogy lefutott már az élete, és be is vette már a mérget, hogy befejezze, és akkor, ebben a helyzetben döbben rá, hogy a mellette lévő 22 éves fi ú szerelmes bele! Nincs azonban visszaút, a méreg visszavonhatatlanul hat! A legszebb pillanatban hal meg? Vagy éppen ezek után jöttek volna a legszebb pillanatok? Beteljesülés, hogy az utolsó pillanataiban mégis megérintette, vagy tragédia, hogy akkor távozik, amikor élni kezdhetett volna? Minden alkalommal borzongatóan gyönyörűség eljátszani, és keresni rá az éppen aznapi feleletet. Kicsit bele is halok minden előadásba. De aztán, amikor legördül a függöny… Ilyenkor mi van utána?! Színész vagyok, persze, tudom, természetes, hogy a színésznek is haza kell mennie előadás után, és elmosogatni, felporszívózni, vagy éppen berántani a babfőzeléket… A Lady Machbet alakítója sem szúrja le otthon a férjét előadás után… még akkor sem, ha az olykor tényleg meg is érdemelné… Tehát a kettő között létezik ez a különös, se itt, se ott állapot. Amikor lehet, akkor én is elviccelődöm, hogy élét vegyem a helyzetnek, de olyan kérdéseket, mint a létezés, halál, szerelem, nem lehet a jelmez levételével otthagyni a színházban.

A legfontosabb: A legfontosabb, hogy szeressem a darabot. Ha nem szeretem, tanulni sem tudom. Csak úgy lehet tanulni, hogy szereted amit csinálsz. Mindenre ez vonatkozik.

Muszáj: Muszáj, hogy közélettel foglalkozzon a színház. Ha nem teszi, akkor nem sok értelme van. A keleti országrész nagy színházai, a miskolci, a debreceni és a nyíregyházi egész megyét ellátó népszínházak. Nem foglalkozhatnak csak egy profillal. De ha nem próbálnak valamit megkapargatni, legalább egy kicsit felkavarni az állóvizet, akkor nincs értelme a létüknek. Csak szórakoztatni hiba.

Kultúra: Sokan kongatják a vészharangot, hogy a kultúra haldoklik, mint ahogy A nagy Romulusban is mondják, hogy a kultúra valami olyasmi, amit meg kell védeni. Ez nyilván cinizmus, de én hiszek abban, hogy a kultúra tud változtatni. Ha most választanék a Don Carlost és a Rokonokat rendezném. Mindkettő beszédes.

Kerámia: Leülök, nem tudom, mi lesz belőle, de alakul valami. Az arc, a forma benne van az agyagban, már akkor látom magam előtt, amikor nekifogok egy kerámiának. Látom benne azt a figurát, akit megformálok. Mutatok festményeket a telefonomon: imádom az állatokat, kutyákat, lovakat. Az iskolában nem arra figyeltem, amit mond a tanár, hanem azt néztem, hogyan áll az orra, szeme, hogy aludt, mit csinált. Fogalmam nem volt arról, mit beszél.letemben nem húztam két vonalat, nem rajzoltam, csak egyszer kipróbáltam és örültem neki. Ez egy örömforrás, feltöltődés számomra. Szokták rám mondani, hogy képzőművész. Dehogy vagyok én képzőművész! Ezt azért szeretem, mert azt csinálom, amit én akarok, azt, ami nekem tetszik. Nem szólhat bele senki. Az agyagozás, festészet a csend, a megváltása az életemnek. Teljesen más ember lesz belőlem, amikor azzal végzek és felmegyek a műhelyemből az uramhoz. Sokszor nem tetszik, amit csináltam, kidobom vagy átfestem. Boldogsággal tölt el ez a munka. A színpad is boldogsággal tölt el, de ott van rendező, és közönség, aki rögtön visszajelez.

Mennyország: Mint a mennyországban, úgy érzem magam, ha alkotok.

Forrás: Színház.org, MTI, Veol.hu, Nők Lapja, Origo, Blikk, Családháló.hu