“Szeretek szabálytalanul élni” – Kern András 70 éves

2018 január 28. vasárnap, 7:00

1948. január 28-án született Kern András Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész, rendező, író, énekes, humorista, érdemes és kiváló művész. Összeállításunkkal köszöntjük a Vígszínház művészét.

Fotó: kernandras.hu

Fotó: kernandras.hu

Kern András pályájáról:

Az egyik legnépszerűbb magyar színész már tízévesen szerepelt a Kaland az Állatkertben című rövidfilmben, aztán más szerepekre is hívták. Filmrendezőnek készült, gimnazistaként osztálytársával, a későbbi filmoperatőr Edelényi Jánossal készített Mi lesz című rövid játékfilmjükkel megnyerték a XIII. országos amatőrfilm fesztivált. Ekkor már országszerte ismert volt, mert egy másik osztálytársával előadott színészparódiákkal elsők lettek a Magyar Televízió Ki mit tud? vetélkedőjén. A sikersorozat folytatódott: a Vígszínház igazgatója, Várkonyi Zoltán – aki zsűritagként már ismerte – meghívta Arthur Miller Közjáték Vichyben című drámájának kamasz szerepére. Harmadikos gimnazistaként olyan partnerekkel léphetett színpadra, mint Latinovits Zoltán, Darvas Iván, Benkő Gyula.

Ő ugyan továbbra is rendező szeretett volna lenni, de mivel érettségijének évében a Színház- és Filmművészeti Főiskolán nem indítottak ilyen osztályt, a színész szakra jelentkezett. Fel is vették, 1970-es végzése óta a Vígszínház társulatának tagja. Kern András a magyar színjátszás egyik legnépszerűbb, legtöbbet foglalkoztatott művésze, akinek sajátos karaktere, fanyar humora, bensőséges játékstílusa tudatos szerepfelépítéssel párosul. Százharmincnál is több darabban szerepelt, alakította Raszkolnyikovot a Bűn és bűnhődésben, Svejket, III. Richárdot, Willy Lomant Az ügynök halálában, Rank doktort a Nórában, Peacockot a Koldusoperában, Yossariant A 22-es csapdájában. A Vígszínházban és a Pesti Színházban jelenleg is nyolc darabban lép színpadra, többek között Ebherhard Streul (Parti Nagy Lajos) A kellékes című monodrámájában, A velencei kalmárban Shylockot, Molnár Ferenc A testőrében a kritikust alakítja.

Eszenyi Enikő, Kern András / Vígszínház: Az öldöklés istene (2011) / Fotó: Almási J. Csaba

Eszenyi Enikő, Kern András / Vígszínház: Az öldöklés istene (2011) / Fotó: Almási J. Csaba

Szerepel Woody Allen – harminc éve futó – Játszd újra, Sam és Szentivánéji szexkomédia című darabjában, utóbbinak színpadra állításában is részt vett, jelenleg Georges Feydeau Egy éj a paradicsomban című bohózatára készül. Vendégként fellép más színházakban is, többek között a József Attila Színházban a Balfácánt vacsorára!, a Centrál Színházban az Illatszertár, a Belvárosi Színházban a Hitted volna? és a Dés Mihály regényéből készült Pesti barokk című produkciókban (a regény színpadi változatát is ő készítette). Számos filmben és tévéjátékban szerepelt, a legemlékezetesebbek: a Régi idők focija, Ripacsok, Az elvarázsolt dollár, Meseautó, Csocsó, Egy szoknya, egy nadrág. Bujtor István Ötvös Csöpi-filmjeiben ő volt Kardos doktor, a kétbalkezes nyomozó.

A miniszter félrelép című filmvígjátékot közösen rendezte Koltai Róberttel, a Sztracsatellának nem csak főszereplője, hanem forgatókönyvírója és rendezője is volt. 2016-ban mutatták be a Gondolj rám című filmjét, amelynek rendezése mellett a főszerepet is eljátszotta. Rendszeres vendége volt a Rádiókabarénak, itt hangzottak el frenetikus sikerű, legendássá vált számai: Taxi, Halló, Belváros (benne a levehető ajtós NDK turmixgép), Evőolimpia. Sok emlékezetes szinkron is fűződik nevéhez, az Annie Hall sikere óta ő Woody Allen állandó magyar hangja, de jobban szereti, ha a magyar Woody Allen helyett inkább Kern Andrásként emlegetik. 1985 óta több lemeze jelent meg. 2002-ben adták ki Elfogtunk egy levelet című kötetét, Bárdos András könyvet írt róla Kern András, ezt nem lehet leírni! (2012) címmel. Hangoskönyveken is hallható, többek között Lázár Ervin-meséket, Rejtő-regényeket, Harry Pottert és a Sörgyári capricciót tolmácsolja.

Pályája töretlen, szerepálmai nincsenek, sorra kapta és kapja a jobbnál jobb feladatokat, legfeljebb csak az ifjúságát sírja vissza a rá jellemző fanyar humorral. Művészi munkáját számos kitüntetéssel ismerték el: Jászai-díj (1978), érdemes művész (1989), Karinthy-gyűrű (1995), a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1996), kiváló művész, örökös tag a Halhatatlanok Társaságában (2003), Déri János-díj (2004), Páger Antal-színészdíj (2007). 2007-ben Kossuth-díjjal tüntették ki sokoldalú művészi munkásságának elismeréseként. 2010-ben megkapta a Pro Urbe Budapest díjat, 2011 szeptemberében a nyíregyházi Vidor Fesztivál életműdíját, 2015-ben pedig a Vígszínház-díjat vehette át, díszpolgára a XIII. kerületnek. Hetvenedik születésnapját január 28-án a Lövölde tér című koncerttel ünnepli, amelyen régi sikeres dalok mellett újak is elhangzanak, s több népszerű művész is partnere lesz.

Kern András, Tábori Nóra / Vígszínház: Mesél a bécsi erdő (1971) / Fotó: Keleti Éva

Kern András, Tábori Nóra / Vígszínház: Mesél a bécsi erdő (1971) / Fotó: Keleti Éva

A művészről saját szavaival:

Szerelem: Én filmrendező szerettem volna lenni fiatalkoromban. Amikor felvételiztem a Színművészeti Főiskolára, akkor is azt gondoltam, majd átmegyek filmrendező osztályba és csak egy kis időt töltök a színészosztályban. Közben megkedveltem, meg nem is lehetett átmenni, mindenféle adminisztratív nehézségek voltak, de igazából nem baj, és tényleg őszintén mondom: beleszerettem a színészetbe.

Paródia:
 Kicsit tudtam utánozni tanárokat, kicsit tudtam utánozni színészeket, és olyan természetes volt, hogy az osztálytársammal, Pintér Gáborral csinálunk egy paródiaszerű számot. Ezt ismerhette meg akkor az egész ország. (…) Addigra én már több filmben szerepeltem, de szinkronizáltam, rádióztam is, mert akkoriban kézről kézre adtak a gyártásvezetők, úgyhogy elég jól megismertem azt a világot. Amikor szinkronizáltam, Avar István, Szabó Gyula, Somogyvári Rudolf mellett állhattam. Ha elmentem délután a rádióba, a Pagodában Greguss Zoltán, Gábor Miklós és Básti Lajos mellé ültem le. Én akkor elég jól megjegyeztem, hogy ők miről beszéltek, mondhatnám azt is, hogy belemászott ez a világ a fülembe. De a Ki mit tud?-os számba apám is besegített. Ő egyébként ismerte Alfonzót, mert együtt volt vele munkaszolgálatos.

Ki mit tud?: Nekem például óriási szerencsém volt, hogy televíziószereplőként mutatkoztam be a Ki mit tud?-on. Kijöttünk onnan, és eszünkbe nem jutott, hogy mekkora népszerűséget fog az okozni. Megismertek az emberek az utcán, és onnantól kezdve én lettem az ország Andriskája. És ez tulajdonképpen a mai napig tart. Rengeteg mai színészt ismerek, akik egy kis színházban vagy egy alternatív helyen dolgoznak, remek művészek, és van köztük, aki azt mondja, hogy egyáltalán nem érdekli az ismertség, hogy az egy olyan régi dolog, hogy egy színésznek ismertnek kell lennie. Én meg nem ezt gondolom. Én úgy szocializálódtam, hogy ez fontos, és hogy hozzátartozik a színészséghez.

Film: Amikor mások gitárokat meg erősítőket raktak össze, akkor mi kamerákat szereltünk és negatívot vágtunk. A József Attila Művelődési Ház amatőrfilmes stúdiójába jártam, és ájultan néztem az ott tanító profikat, tőlük tanultam meg egy csomó fogást. Aztán Edelényi János barátommal 1965-ben megnyertük a 13. Országos Amatőrfilm Fesztivált, ráadásul én akkor már a Vígszínházban is játszottam – középiskolásként kaptam meg Arthur Miller Közjáték Vichyben című darabjában a kamasz szerepét. Emlékszem, milyen boldog voltam, amikor Várkonyi Zoltán a társulat előtt mondta el, hogy idén két díjazottunk volt, Páger Antal Cannes-ban, Kern Andris pedig a Fehérvári úton.

Dal: Nagy és érdekes találmány a dal, három-négy percben elmondhatóak súlyos dolgok. (…) Arról tudok mesélni, ahogy látom a világot. Nem politikailag, hanem hétköznapian. Mitől szép egy lány keze, miért telefonálunk valakinek, milyen a szerelmes ember, emlékszik-e a régi jégpályára… Ezek pedig elérik az embereket. Sokszor mondták nekem, tudja, én úgy ismertem meg a feleségem, hogy ön egy kockás sálról énekelt, én pedig elküldtem neki egy olyan sálat a dalával együtt.

Vígszínház: Közjáték Vichyben (1965) / Fotó: kernandras.hu

Vígszínház: Közjáték Vichyben (1965) / Fotó: kernandras.hu

Érzékenység: Érzékeny voltam én mindig, csak kicsit tagadtam. Féltem vállalni így magam, nem szerettem volna szentimentálisnak tűnni, mert azt pejoratívnak gondoltam, túl érzelgősnek sem akartam látszani. Így ezeket eltartottam magamtól, s lehet, ezért sem tűntem érzelmesnek. Ez amolyan “álkép”, így alakult ki, de ez a korral javult.

Lógni: Annyit játszom, annyit próbálok, hogy szeretek délutánonként lógni. Dögleni otthon, hagyni futni az időt. És ez nem korfüggő nálam, harmincévesen is pont ilyen voltam. Akkor sem szerettem a rendezettséget. Szeretek szabálytalanul élni. Biztos azért nem szeretem a szabályszerűséget, mert a színházban annyi szabály van. De ha otthon azt mondja a feleségem, hogy a zoknikat ne dobáld el, mert a kutya ellopja őket, az ingeidet fel kellene akasztani a vállfára, nem az ágyon tárolni, éjszaka aludjál, reggel kelj fel – ez nem megy. Én éjszaka szeretek fenn lenni, szétszórok mindent, nagyon szeretek rossz helyen parkolni, gyorsabban hajtani, hülye válaszokat adni. A színházban tűrök mindent, hogy megmondják, hova menjek a színpadon, milyen szerepet játsszak, hányra jöjjek be, kiabáljak vagy maradjak csöndben.

Hegedűs D. Géza, Kern András / Vígszínház: Kvartett (2014) / Fotó: Gordon Eszter

Hegedűs D. Géza, Kern András / Vígszínház: Kvartett (2014) / Fotó: Gordon Eszter

Megbecsültség: Öregszünk, változik a világ, s ez a világ nekem annyira nem tetszik. Ha az 1970-es években lettem volna annyi idős, mint most, akkor talán nem zavart volna, hogy mennek az évek. Ma kevésbé van rangja, megbecsültsége a színésznek. Abban az időben a televízióról azt tartották, az egy kulturális közvetítő eszköz, azt gondoltuk fiatal színészként, a doboz azért van, mert ez egy útja a színészetnek. Megismerhetnek bennünket. Mostanra megváltozott minden. A színészek közül alig szerepel valaki a tévében, akkor is beszélgetni, meg főzni hívják az embert. Filmek nem készülnek, sőt, ma már úgy keresnek szereplőket műsorokhoz, hogy amatőrök jöjjenek. A színészet visszaszorult a színházakba. Ezért, aki tud, az a három, elmegy valamilyen showműsort vezetni.

Kádár-rendszer: Az is igaz, hogy én ilyen baloldali családból jöttem. Hallom mostanában, hogy nincs is már olyan, hogy baloldal meg jobboldal – hát, ehhez se nagyon értek. Én szakbarbár vagyok, engem a színház, meg a televíziózás, meg a filmezés, meg a rádiókabaré, meg a paródiaírás, meg dalszövegírás, meg a zenélés, meg a koncertre való készülés, meg krimik olvasása, ezek sokkal jobban foglalkoztatnak. Az például rendkívül szórakoztatott engem, hogy a Kádár-rendszerben, az úgynevezett létező szocializmusban, valamilyen oknál fogva kicsit előrébb volt tolva a művészet. Az embereket akkor sokkal jobban érdekelte a kultúra, most meg inkább érdekli őket a politika, a gazdaság, az, hogy hogyan élnek. Lehet, hogy éppen most kerül a helyére a művészet, és akkor volt mesterségesen előbbre tolva, de az nekem nagyon tetszett.

Ruttkai Éva, és Kern András (1969)

Ruttkai Éva, és Kern András (1969)

Leltár: Soha nem csináltam leltárt, nincs készségem hozzá. Nehéz azokra a kérdésekre is válaszolni, hogy melyik a kedvenc filmszerepe? Melyik az a korszak, amikor a legjobban érezte magát az életében? Melyik regényt olvasta a legszívesebben? Ezekkel a legekkel nem tudok mit kezdeni. Azzal sem, hogy mit hova kell rakni. Sodor engem az élet magával, közben mindenféle dolgok történnek velem, de ezeket nagy rendbe rakni nem szeretem. Egyáltalán nem szeretem a rendet olyan nagyon, inkább a rendetlenség híve vagyok. Például, ha jön a takarítónő és rendet csinál az íróasztalon, végem van. Az én számomra a rendcsinálás maga a halál. Az is igaz, hogy amikor otthon, a házban nagyon nagy a rendetlenség, akkor az meg nem annyira jó.

Humor: Időnként játszom olyat, ami nem kifejezetten humoros. Néha meg nem zavar, hogy humorosat kell játszani, ha az magas színvonalú és jó dolog. Ha meg valami nem jó, vagy nem nekem való, akkor nem vállalom el – szóval egy kicsit lehet küzdeni. Ócska humoros műsorokba nem megyek el, ócska humoros, nem nekem való filmet nem csinálok. Volt például valami, amit együtt írtunk egy darabig, és úgy volt, hogy én rendezem, de menet közben, kérésekre, annyira megváltozott az egésznek az arca és a formája, hogy azt mondtam, én ezt nem rendezem – de játszottam benne.

Irodalom: Messze nem ismerem jól a kortárs szépirodalmat. Régen ismertem. Eluntam egy kicsit a szépirodalom olvasását. Tényirodalmat olvasok, sok szakmait olvasok, krimiket olvasok. Szórakoztatom magam. Sajnos a kedvenc íróm tavaly elhunyt. Esterházyt olvastam mindig – ha csak egy sort is írt, én azt elolvastam. Meg voltam veszve azért a fiúért. Annyira nekem szólt, nekem üzent. Sokszor mondják az üzenet szóra, hogy az olyan sznob kifejezés, nem jó szó – na, én Esterházyra szeretem használni azt, hogy üzenet. Nem voltunk közeli viszonyban, néha találkoztunk ilyen-olyan alkalmakkor, de amikor ő írt, az olyan volt, mintha azt üzenné, hogy Ugye, Andris, te ezt érted, bármilyen bonyolultat írok, te érted ennek az iróniáját, humorát, jelentését, világképét, kacsintását, odaszólását, odavágását? – és én mindig azt válaszoltam, hogy igen, értem.

Zene: Egy ideig egyáltalán nem koncerteztem, csak lemezeket készítettünk. Aztán amikor elkezdett leáldozni a hanglemezkiadásnak, akkor azt abbahagytuk. Néhány éve rábeszéltek arra, hogy csináljak éneklős estet. Attól egy kicsit féltem, mert abban nincs semmiféle gyakorlatom, nem vagyok zenész, nem tudok hangszeren játszani, hallásom van, de… Más ez, mint amikor színészként állok a színpadon, hiszen ott szöveget mond az ember. Zenés darabokban játszottam ugyan, bár azoktól is féltem, de nem ennyire. A Vígszínházban léptem fel először a magyar dal napján 2012-ben. Heilig Gábor hozta a zenekarát, megcsináltuk azt a koncertet, volt benne 8-10 hiba, azóta járjuk ezzel a műsorral az országot, én pedig megszoktam, megszerettem, és megtanultam ezt.

Bujtor István, Kern András

Bujtor István, Kern András

Vígszínház: A hűséget azt szeretem. A rendet nem szeretem. Nem rendességből vagyok én ott. Odakeveredtem, és azt megszerettem, és azóta is szeretem. Az a hely olyan sokszínű, és olyan átjáróházszerű is, attól, hogy nincs állandó rendezőgárdája egy jó ideje, annyian megfordulnak ott, mintha az ember más színházakban is lenne. Nem hiányzik nekem az, hogy egy másik színháznak legyek a tagja. Ha meg néha hiányzik, akkor mindig közbejön valami meghívás, vendégszereplés. Azok mind összeadódnak azzá, hogy ne akarjak én onnan elmenni. Jól vagyok én ott.

Kritika: Másokról szívesen olvasom, de rólam ne nagyon írjanak! Halálosan boldog vagyok, ha egy darabról – amiben vagyok – nem jelenik meg kritika. Nem sok köze van ahhoz, hogy a színházi élet milyen – lehet, hogy a progresszivitást néha segíti, de általában a közönség és a kritika köszönőviszonyban sincs egymással, és hát a közönség, ugye… Ők ott ülnek minden este.

Forrás: Színház.org, MTI, Dunaújvárosi Hírlap, Magyar Narancs, HVG

Címlapfotó: Gál Bereniké