“Egyetlen pillanatot sem lehet kidobni az ablakon” – Psota Irénre emlékezünk

2018 február 25. vasárnap, 7:00

Két esztendeje, 2016. február 25-én hunyt el Psota Irén, a nemzet színésze, kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész. Múltidéző összeállítással emlékezünk a művésznőre.

Psota Irén az Egy erkölcsös éjszaka c. filmben (1977)

Psota Irén az Egy erkölcsös éjszaka c. filmben (1977)

Psota Irén pályájáról:

1929. március 28-án született Budapesten. Gyermekkorától a színészi pályára készült. 1952-ben végzett a Színművészeti Főiskolán és azonnal a Madách Színházba szerződött, ahol olyan legendás művészekkel játszott együtt, mint Tolnay Klári, Kiss Manyi, Pécsi Sándor, Márkus László, Mensáros László és Gábor Miklós. 1980 és 1982 között a Népszínház, majd a Nemzeti Színház művésze volt, 1990-ben visszatért a Madách Színházba, amelynek visszavonulásáig tagja maradt.

A színházi adattár szerint 127 színházi bemutató fűződik a nevéhez, számtalan filmben és tévéjátékban játszott. Három nagylemeze jelent meg. Gazdag és színes pályájáról három könyvet is írt. Az utolsó, 2008-ban megjelent művének címe: Csak a halálom előtt olvasható el, de siess! Munkásságának elismeréseként 1959-ben és 1962-ben Jászai Mari-díjjal tüntették ki, 1976-ban lett érdemes, 1982-ben kiváló művész. A Kossuth-díjat is két alkalommal kapta meg: 1966-ban és 2007-ben. A Halhatatlanok Társulatának 1996 óta volt tagja, 2000-től volt a nemzet színésze.

Kiss Manyi, Psota Irén

Kiss Manyi, Psota Irén

Budapesten, a Mária Valéria-telepen, nagyon szegény családban született, apja alkalmi munkákat vállalt, anyja mosónő volt. Kislány korában apáca vagy orvos szeretett volna lenni, de amikor az önképzőkörben szavalni kezdett, már tudta, hogy hivatása a színészet. 1948-ban vették fel a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol osztálytársa volt többek között Berek Kati, Szemes Mari, Soós Imre és Horváth Teri. A felvételi vizsgán tanárainak csak egy gondjuk volt: morva eredetű nevét akarták könnyebben kiejthetőre változtatni és a Posta Irén formát javasolták neki. Mivel végzése után a kritikusok is többször belekötöttek nevébe, rövid időre édesanyja nevén, Dávid Irénként szerepelt, de aztán visszavette eredetit, bízva abban, hogy a közönség így is meg fogja jegyezni. Neki lett igaza.

Diplomája megszerzése után, 1952-ben a Madách Színházba került, ahol pályakezdőként olyan színészóriásokkal játszhatott együtt, mint Pécsi Sándor, Kiss Manyi, Tolnay Klári, Sulyok Mária és Gábor Miklós. 1980 és 1982 között a Népszínházban, majd 1989-ig a Nemzeti Színházban játszott, 1990-ben visszatért a Madáchba.

Első kiugró sikere Brecht Kurázsi mama című drámájában a néma Kata szerepe volt, alakításába annyira beleélte magát, hogy noha egy szót sem kellett szólnia, estéről estére berekedt (később a címszerepet is megformálta). Sokoldalú, nagy formátumú színésznővé érett, drámai erővel jelenítette meg a tragikus hősnőket éppúgy, mint a zaklatott lelkű asszonyfigurákat vagy a szélsőségesen groteszk alakokat, példa erre Gruse (Brecht: Kaukázusi krétakör), Yerma (Garcia Lorca), Serafina (Tennesse Williams: A tetovált rózsa) vagy Margarida asszony Athayde monodrámájában. A Madách Kamarában több mint százszor játszotta el a Roncsderby című monodráma társtalan asszonyának szerepét, ugyanazon este prózával és dallal is elkápráztatva a közönséget.

Tolnay Klári, Psota Irén

Tolnay Klári, Psota Irén

A musicalek világában is otthon volt, imponáló ének- és tánctudását legemlékezetesebben a Hello, Dollyban bizonyította. Búgó, erotikusan talányos hangon számtalan sanzont és csacska dalocskát varázsolt slágerré (Én mellettem elaludni nem lehet, Engem nem lehet elfelejteni, Két kicsi kecske, Tibi, te bitang). Major Tamás oldalán a butuska Lujzaként évekig állandó szereplője volt a rádiókabaréknak és a bohóc szerepköre sem volt idegen tőle: Ruttkai Évával alkotott párosuk hatalmas sikert aratott. Rajzfilmek szereplőit is szinkronizálta, az ő hangján szólalt meg a Frédi és Béni Vilmája vagy Kotkoda a Kukori és Kotkodában.

Önéletrajzi kötete a Szerelmeim, szerepeim és a szemtanúk, ezt követte a PSOTA, majd a Csak a halálom előtt olvasható el, de siess (2008) című könyve. Hangját számos lemez őrzi, válogatott slágereiből összeállított CD-je 1999-ben került a boltokba. Farkas Gábor Gábriel 2014-ben megjelent szólólemezén együtt éneklik a Szerelemhez nem kell szépség című régi slágert. Psota Irén az életét csak a színpadon tudta elképzelni, ahol nem játszott, hanem saját bevallása szerint “élt”. Egyszer arra kérdésre, hogy ha eltiltanák a pályától, milyen foglalkozást választana, azt felelte: a színésznőit. Mindent óriási szenvedéllyel csinált, mindig aktív volt, egyszer azt nyilatkozta: “Minden percet hasznosan kell élnem. Tudja, mi lesz a fejfámra írva? Meghalt, mert ráért.”

Saját szavaival a művészről:

Karácsonyfa: Más kopáran születik, és egy életen keresztül díszíti, ékesíti, rakosgatja tele magát. Én úgy születtem, mint egy gyönyörű karácsonyfa. Díszekkel, gyertyákkal, csillagszórókkal. Volt egy gyönyörű anyám… Olyan gyönyörű nőt azóta sem láttam. Mosónő volt, a két csodálatos bátyámnak a házak udvarán kellett énekelniük, hogy meg tudjunk élni. Ez keretezi az életemet. Gazdasági válságban születtem, és gazdasági válságban megyek el innen!

Gazdag: Minden csak később hat az emberre. Ha Júliát akarsz eljátszani, akkor nem tudod egy nagy szerelemből éppen kiábrándulva alakítani. Csak egy létráról állva, felülről letekintve, egy idő elteltével lehet ezeket az érzéseket a művekben visszaadni. Nem lehet egy az egyben érzelmeket játszani, csak egyfajta rálátással. Minden benned van, benned lesz, rétegezetten, minden amit kaptál egy életben, akár rosszat, akár jót, akár szépet, akár csúnyát. Egyetlen pillanatot sem lehet kidobni az ablakon. Egyetlen kapcsolatot sem, még a legrövidebbet sem, még akkor se, ha az nem volt olyan szép, nem lehet kidobni a szemétbe, mindent be kell gyűjteni. Ettől vagyok én oly gazdag.

Psota Irén és Latinovits Zoltán a Csárdáskirálynőben

Psota Irén és Latinovits Zoltán a Csárdáskirálynőben

Hit: Mániákusan hiszek magamban. Ezért sohasem lehetek irigy mások sikerére. Ahogy a szomjas ember sem irigyelheti azt, aki a szeme láttára megeszik egy hatfogásos ebédet. Ő inni akar! S nem jóllakni.

Bajban: Mindig életigenlő és optimista voltam. Volt nyolc-tíz évem, mikor kicsit bajban voltam. Nem játszottam. Itthon ültem, és sikoltottam, jaj, de boldogtalan vagyok. Na, de ez is valami, a semminél jóval több. Így már aztán jobb is lett.

Erdő: Életem legnagyobb, szerelmetes rendezője, Vámos Laci olykor úgy elhalmozott tanácsokkal, hogy nem tudtam velük mit kezdeni. Elmentem az erdőbe, összeszedtem a vadvirágokat, és visszajöttem egy tarka csokorral. Ha beleszeretek egy szerepbe, akkor nem kell instruálni.

Nyugdíj: A színész sohasem lesz nyugdíjas. (…) A színészt akkor nyugdíjazzák, mikor beteszik a sírba.

Márkus László és Psota Irén A kaukázusi krétakörben

Márkus László és Psota Irén A kaukázusi krétakörben

Vulkán: Képletesen szólva: ha belém dobnak egy érmét, azonnal dolgozni kezd az agyam. Kapcsolok ide, oda, amoda. S az a legnagyobb hibám, hogy mindent komolyan veszek, s a végletekig fel tudom magam húzni. Nem állítom, hogy bizonyos esetekben nem vagyok triviális, de hát ki kell adnom valahogy a mérgemet. (…) Néha úgy kitörök, mint egy vulkán. Dől belőlem a forró láva. Mindent óriási energiával csinálok, különben nem volna értelme. Engem a szerelmek, sikerek, kalandok, az őrültségek, a lángolások éltetnek. Meghalok és újjászületek. Mennybe megyek, aztán a pokolba. A végletek embere vagyok. Két végén égetem a gyertyát.

Vágyak: Ne tessék azt hinni, hogy beképzelt vagyok és ne tessék azt hinni, hogy szerény vagyok. Én kérem, színész vagyok. Egyszerűek a vágyaim. Jó darabok, jó könyvek, pezsgő színházi élet – közhelyekre szomjazom én. Görög tragédiák és habkönnyű operettek egyaránt kellenek nekem. Mint a közönségnek. És éppoly nehezen kapom meg a vágyaimat, mint ők.

Törőcsik Marival a Szentpéter esernyője c. filmben

Törőcsik Marival a Szentpéter esernyője c. filmben

Sebek: Én nem tudom elviselni, hogy mellőlem akár a legkisebb kapcsolat is sebbel menjen el. Nem szabad sebeket ejtenünk a férfiakon, hiszen… olyan esendők. Sokkal magányosabbak, mint mi vagyunk. Még akkor is, ha a puszta “együttlét” nekik sokkal kevésbé fontos, mint nekünk. Mi a szívünket adjuk bele (…). Legfeljebb sajnálni tudom magunkat, hogy mi másként szeretünk, mint ők. Sajnálom, mert az élet rettenetesen rövid. Csak mostanában értettem meg, miért mondta egyszer a szerelmetes férjem: “Ha bárki jönne az életedbe, aki többet tud adni neked, mint én, az elé letérdelek, és megköszönöm neki, mert annyira szeretlek, hogy azt kívánom: neked minél többet adjon valaki. Még ha az a valaki egy másik férfi is.”

Boldogság: Egyszer megjegyezte valaki, milyen rosszkedvű vagyok. Azt válaszoltam, hogy én is ember vagyok, miért ne lehetnék szomorú. A boldogság nem valami globális jelenség. Élvezem a napsütést, szeretem a virágokat, örülök a kutyámnak. Apró örömökből áll össze az egész.

Úrinősen: Benne vagyok a korban, fel kell készülni arra, hogy bármikor elmehet az ember. Egész életemben rumli meg rendetlenség volt körülöttem, szeretném, ha rend lenne legalább, amikor majd távozom. Régen mindig kérdezték, hogy „na, most mire, milyen feladatra készül a művésznő?”. Most meg tudom mondani: a halálra! Csak még előtte szeretnék valami patáliát csapni. Ordítani, kiabálni, csapkodni, toporzékolni, mert ezt a cudar világot nem szabad békében, csendben itt hagyni. Úrinősen kislisszolni belőle!

Psota Irén

Psota Irén

Ég: Mégsem jutottam fel az égig! Nem, nem jutottam addig, ameddig szerettem volna. Ezzel muszáj szembesülni… Ma pedig már csak totyogni tudok, emelkedni képtelen lettem. Szárnyaszegett vagyok. Mint ez a fogas. Csupasz váz. Nem hordok ékszereket, nem sminkelek, a kendő sincs a fejemen, pedig azt nagyon szerettem. Ugyanígy nincsenek vágyaim, illúzióim. Csak az emlékek kavarognak bennem. Nyolcvanvalahány év történései, sikerei, bukásai, reményei és csalódásai. Teljesen tele vagyok velük, egy fikarcnyi hely sincs már, hogy bármi új még beférjen. Azok jönnek elő rendben álmaimban, gondolataimban.

Üzenet: A mai fiataloknak azt üzenem, nem szabad feladni semmit az utolsó pillanatig, és még akkor se. Mindenért végig az életünkön meg kell dolgozni és meg kell küzdeni. És akkor biztos lesz örömünk is.

Forrás: MTI, Színház.hu, Színház.org