“Mindig az igazat kerestem” – Csákányi Esztert köszöntjük

2018 június 11. hétfő, 15:31

Június 10-én ünnepelte 65. születésnapját Csákányi Eszter. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznőt, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját múltidéző összeállításunkkal köszöntjük.

Csákányi Eszter pályájáról röviden:

Csákányi Eszter 1971–1973 között a Nemzeti Színház Stúdiójának a növendéke volt. 1973-ban szerződött a kaposvári Csiky Gergely Színházhoz, ahol 1992-ig tag maradt. 1992-2002 között a budapesti Katona József Színház színművésze volt. 2002-től a Krétakör Színház tagja. 2008 -2017-ig szabadfoglalkozású színész, 2017-től az Örkény Színház társulatának tagja. Szabadúszóként fellép, fellépett többek között a Pintér Béla és Társulata, az Orlai Produkciós Iroda, a Nemzeti Színház, a Kék Produkciós Iroda, a Szegedi Szabadtéri Játékok, a Trafó, a Szputnyik Hajózási Társaság, a Sanyi és Aranka Színház, az Örkény Színház és a Madách Színház előadásaiban.

Mácsai Pál, Csákányi Eszter / Örkény Színház: A hattyú / Fotó: Horváth Judit

Csákányi Eszterről saját szavaival:

Csak színész: Nagyon céltudatosan szerveztem az életemet, egyetlen pillanatot sem áldoztam fel fölöslegesen. Az érték utáni vágy vitt mindig előre, semmire sem vártam soha, mert 18 éves korom óta tudom, hogy ezt akarom csinálni. Alapvetően a mai napig is csak színész akarok lenni. Nem akarok rendezni, sem színházat csinálni, de szívesen adok tanácsot, és elmondom a véleményemet, ha kérik.

Tartás: Azt gondolom, hogy egy közéleti embernek bizonyos kor után vállalni kell sok mindent, legfőképp a gondolatait. Szerintem a mi pályánkhoz hozzátartozik annak a felelőssége, hogy nyíltan vállalom, amit a világról gondolok. És akkor nyugodtan fekszem le. Valószínű, a szüleimtől jön ez a nagyon erős tartás.

Csákányi Eszter / Örkény Színház: Hit, szeretet, remény / Fotó: Horváth Judit

Tekintetek: Ascher Tamás mondta egyszer, hogy „Eszter, te mindig olyan arcokra vágysz a nézőtéren, akik értenek téged”. Igen, én értelmes tekintetekre vágyom. Összetartozásra. Bizalomra.

Titkok: Szeretem felfedezni a szerepeimben a titkokat. Valamit, amit sokáig magamban hordozhatok, ami nem derül ki azonnal, csak a megfelelő pillanatban.

Tűz és víz: Van egy nővérem. Tűz és víz vagyunk, csak a vonásaink hasonlítanak. Örök rejtély marad számomra, hogy különbözhetünk ennyire, annak ellenére, hogy egy családban nőttünk föl és ugyanazt a nevelést kaptuk.

Csákányi Eszter / fotó: Tóth Berta, Színház.org

Csákányi László: Hamar elkerültem otthonról Kaposvárra, ahol húsz évet töltöttem el a társulatban, de mindvégig kapcsolatban voltunk édesapámmal, ma pedig úgy érzem, hogy ő utazott el egy időre Budapestről. Szerencsére a tévé rendszeresen adja az előadásokat, amelyekben szerepelt. Ez fontos nekem, mert emlékőrző ember vagyok, és szeretném, hogy tudjanak róla. Természetesen elfogadom, hogy a színészléthez hozzátartozik, hogy addig foglalkoznak velünk, amíg a művészetünk tart, a pillanatnak élünk, de mivel még mindig nagyon ragaszkodom édesapámhoz, igyekszem életben tartani az emlékét.

Falak: Az apám azt becsülte bennem, hogy ha falakba ütköztem, akkor is kitaláltam, hogy hogy menjek tovább a magam útján. Amikor nem vettek fel a főiskolára, akkor úgy döntöttem, hogy lemegyek vidékre. Nem érdekeltek a kétkedők, csak az érdekelt, hogy igaz legyen az irány, amerre tovább megyek. Mindig az igazat kerestem, ha valamiért valahol nem azt találtam, akkor mentem tovább.

Csákányi Eszter / Örkény Színház: A hattyú / Fotó: Horváth Judit

Kaposvár: Ott lettem ember. Ha körülnézel a színházi életben, mindenütt találsz egy kaposvárit, teljesen beteríti a világunkat. Az ott eltöltött idő nyomán kimondatlanul is szövetség jött létre köztünk. Ha bárhol hallom Lázár Kati, Básti Juli, Pogány Judit vagy Máté Gábor nevét, kicsit mindig elérzékenyülök. Ezeket a kapcsolatokat soha nem lehet elengedni, és nem is akarom.

Katona, Krétakör: A fiatalok kamikázék. Én ezt nagyon szeretem. Egy csomó mindent újraélek velük. Mert ugyanúgy élik meg ők is a fiatalságukat, annak az őrületeit, végleteit, a kíméletlenségét, ahogyan annak idején mi is tettük. Meggyőződésem, hogy az ember attól marad fiatal, hogy fiatalok közt dolgozik. Nem így terveztem, azt hittem, hogy a Katonából fogok nyugdíjba menni, de aztán valahogy így alakult a sorsom. Amikor Schilling Árpáddal és a Krétakörrel megismerkedtem, beindult bennem valami, ami lázassá tett. Ezt kerestem, ezt a frissességet. Mindig is az újszerűség érdekelt, amit a fiataloktól tanultam meg. Abból, ahogy gondolkodnak, ahogy megoldanak egy-egy feladatot. (…) Egyedül a fiatalokkal való szellemi és fizikai együttlét képes helyrepofozni az öregedést. Arra késztet, hogy ne egy keresztrejtvényt fejtő kutyás öregasszony legyek.

Pintér Béla: Az élet gyönyörűen osztja le a lapokat. Már korábban megfogalmazódott bennem, hogy milyen érdekes lenne ez a találkozás. Mindig is voltak, akik érdekeltek engem. Hihetetlen mámor és öröm, hogy egy ilyen magas művészi igényű társulattal dolgozhatom. Az is nagy energiákat ad, hogy kíváncsiak rám. Attól más a munka Bélával, hogy saját maga írja, tervezi, rendezi az előadásait, és nem utolsósorban játszik is bennük. Talán jobban megköveteli a fegyelmet, a szigort, a pontosságot. Zabolátlan ember vagyok, be kell terelni engem.

Csapat: A lényeg mindenhol ugyanaz volt: az ízlés, az igényesség, a művészeti alázat, a kíváncsiság, és a tehetség ezekben a csapatokban, ahol dolgoztam megvolt, és számomra ez a legfontosabb. Nem tudnék olyan helyen alkotni, ahol nem követelik meg a tökéletes odaadást. De nekem is vannak kirándulásaim, olyan munkák, amiket nagy szeretettel csinálok. Nagyon jó dolog, hogy a Billy Elliot-ban a Magyar Állami Operaházban énekelhettem, vagy a Madáchban látható Szerelmes Shakespeare-ben én játszhatom a királynőt. Vannak ilyen útjaim, de a lényeg az az, hogy ahova tartozni tudok és akarok, az mindig egy különleges csapat.

Csákányi Eszter és Mácsai Pál / Örkény Színház: A hattyú / Fotó: Horváth Judit

Örkény: Úgy érzem, hogy 100%-osan jó döntés volt. Most is egy nagyon masszív, erős társulatba szerződtem. Nyitottan és kíváncsian érkeztem, vártam, hogy milyen lesz, a fogadtatás nagyon empatikus volt, és nagyon jólesett. Számomra nagyon fontos, hogy olyan csapatban dolgozzak, ahol a színházcsinálás a legfontosabb dolog. Mindig olyan helyeket kerestem, ahol tudok tanulni, fejlődni, ez érdekel, és úgy gondolom, hogy enélkül nem is lehet csinálni ezt a szakmát. Hosszú ideig voltam szabadúszó, 9 évig. Nagyon jó feladatokat kaptam valóban, élveztem, de most már azt érzem, hogy jó tartozni valahová, egy erős közösségbe, egy igaz társulathoz.

Kézifék: Mostanra az Örkény az életem részévé vált. Nagyon szeretek itt lenni, amiben az is közrejátszik, hogy erősen kötődöm a helyhez, hiszen édesapám az egyik utolsó szerepét itt, az akkori Madách Kamarában játszotta A vád tanújában. Egyszer mesélte, hogy épp az előadást próbálták, amikor valaki szólt neki, hogy kint a parkolóban az autója nekigurult egy másiknak, mert nem húzta be a kéziféket. Szerencsére nem keletkezett komolyabb kár, és ezen mi akkor nagyon nevettünk. Most, amikor megérkezem a színházhoz és leparkolok, állandóan eszembe jut ez a történet.

Csákányi Eszter és Znamenák István / Örkény Színház: Az átváltozás / Fotó Horváth Judit

Műtét: Amikor leszerződtem az Örkénybe, akkor úgy volt, hogy A hattyú évadkezdő előadás lesz. Közben nyáron kiderült, hogy muszáj megműteni a térdem, aminél három hónapos felépüléssel és rehabilitációval kellett számolni, tehát szó sem lehetett arról, hogy én ősszel dolgozzak. Amikor kijöttem a konzultáció után Hangodi professzortól, úgy éreztem, hogy Mácsai Pált kell felhívnom. Elsoroltam neki a tényeket, amire ő azt mondta, hogy most ő kér egy órát, bevallása szerint onnantól kezdve 90 telefonjába került, hogy megváltoztassák az évadot, hogy én eljátszhassam ezt a szerepet. Azt hiszem, hogy ennél nagyobb gesztust egy színház egy színész felé nem tehet. Soha nem felejtem el ezt, nagyon köszönöm nekik.

Nemet mondani: Egy bizonyos életkor fölött muszáj komolyabban venni a saját egészségünket. Mérlegelni kell, mennyi fér bele, és időnként tudni kell nemet mondani, még ha nagyon nehéz is. Nemrég felkérést kaptam egy külső munkára, amit egy ideje már terveztünk, de mivel az Örkény Színház következő produkciójában is benne leszek, ezt végül lemondtam. Úgy éreztem, nem bírnék el ekkora terhelést, pedig a színház kiadott volna, tehát nem ezen múlt. A betegségem előtt képtelen lettem volna visszautasítani egy ilyen lehetőséget, mostanra azonban már kicsit lenyugodtam, és gondolok a feltöltődésre.

Küldetés: Már többször elmondtam, és nagyon komolyan is gondolom, hogy nem akarom kiszolgálni a közönséget. Nagyon nem. Adni szeretnék, és adok is. Azt látom, hogy vannak színházak, amik lenézik a nézőket, akik nem csak arra vágynak, hogy szórakoztassák őket. Van egy ismerősöm, aki, mondjuk úgy, hogy „betévedt” a Pintér Béla -féle Titkainkra, és elképesztő hatása volt rá. Addig csak szórakoztató darabokat nézett. Naponta érzem a munkáim során, hogy a néző komoly dolgokra is vágyik, és kíváncsi. A művészetnek az a dolga, hogy adjon és folyamatosan tájékoztasson arról, ami körülvesz bennünket, nem pedig az, hogy elhülyítse az embert.

Forrás: Színház.org / Deszkavízió / Fidelio / Origo / Vasárnapi Hírek

 
 

Kapcsolódó anyagok