Reformkori színházi kísérlet Székesfehérváron – Tucsni András írásából

2018 július 15. vasárnap, 13:56

A Színigazdaság.hu-n jelent meg Tucsni András dramaturg cikke a rejtélyes fehérvári színházi életről. Színészek és színésznők szerepelnek benne, sőt még Petőfi is lehetőséget kap a megmutatkozásra.

A Színigazdaság cikkéből:

Székesfehérváron a Pelikán fogadóról ismert épület homlokzatán emléktábla hirdeti, hogy a valamikori fogadóban, a XIX század elején színházterem működött és a vándorszínészet legendás alakjai léptek fel benne, mint Déryné, Kántorné és Laborfalvi Róza, majd később, vándorszínész korában Petőfi is megfordult a városban és játszott a fogadó színpadán.

(…)

A fehérvári társulat megszervezése a tét, amelyben főszerepet játszik Fejér Vármegye. A társulat főigazgatójává Kolosváry Pál főszolgabírót, gazdasági vezetőnek Nagy Ignác főadószedőt, díszletigazgatónak a műkedvelő festő Bajzáth György aljegyzőt nevezték ki, a művészeti vezetést azonban átengedték Éder Györgynek, a színésznek, aki Debrecenben kezdte színészi pályáját és került később a Pesti színtársulathoz. Kolosváry, abban a reményben, hogy énekes játékok és táncjátékok nélkül tudja felállítani a színház repertoárját 11 férfi prózai színészt és 4 prózai színésznőt, a hajdani, Fehérváron is vendégszerepelt pesti együttes fiatalabb tagjaiból szerződtetett. A vármegye nagyvonalúan ingyenesen átengedte a Pelikán fogadó nagytermét az előadások tartására, de a színészek szállását is ingyenesen biztosította a Bajzáth házban, s ami a társulat számára a napi anyagi gondoktól való szabadulást jelentette az a valós pénzügyi helyzetnek a vármegye általi kezelése volt.

A Pelikán Szálló nagyteremének színházi célú átalakítását is felajánlások és adományok tették lehetővé, s amikor Ürményi József főispán megtekintette a színháztermet megelégedéssel jegyezte le: „A színházat igen csinosnak találtam, jól van világítva, erős thermolámpával a közepén, mint a pesti vagy a budai jól ellátott színházban (…) A függöny igen szép festésű…” Jelmezekről is gondoskodtak a társulat számára és gr. Ráday Pál pesti, hajdani német színházi készletéből vásároltak magyar, német, görög, római, és török ruhákat, kardokat, sisakokat, talárokat és a közembereknek való katonai öltözeteket. De az is előfordult, hogyha a darab nívós kiállítása megkívánta, mint például a Hamburg megszabadulása c. vitézi játék esetében, egyenesen Bécsből hozattak régi német jelmezeket az előadásra. Belegondolván abba, hogy egy bemutató csak nagyon ritkán ért meg több előadást, és azt is csak hónapokkal vagy évekkel később, bizony a nagyvonalúságot komolyan kell vennünk. A díszletek kiállításánál sem spórolt a vármegye. Bajzáth György műkedvelői buzgalma folytán, díszleteik is jobbak voltak az akkor működő társulatok átlagánál.

1818 október 11-én este lépett a város publikuma elé a vármegye színtársulata és az Erdélyi Múzeum drámapályázatán relatíve legjobbnak ítélt, a Szövetség diadalma c. művét adták elő. A vármegyei igazgatás komolyan vette a színjátszás nyelvművelésben betöltött szerepét, ezért is eshetett a választás az Erdélyi Múzeum pályázatán „nyertes” műre. Ha tudták volna a megyei urak, hogy Kultsár társulatában játszó Békesi nevű színész megegyezik azzal a Katona Józseffel aki szintén jelentkezett Bánk bán című művével az Erdélyi Múzeum pályázatán talán ma a magyar színjátszás egyik legnagyobb eseménye lehetne köthető Székesfehérvárhoz. 1812-től ugyanis szerződés bizonyítja, hogy Katona József Békesi álnéven tagja volt a második pesti társulatnak, darabjaiban fellépett, sőt saját neve alatt színdarabokat írt és fordított a társulatnak. Kevéssé ismert, hogy Vahot Imre visszaemlékezésében beszámolt arról, hogy idősebb színészek jóvoltából, tudomása volt arról, hogy a fehérvári társulat 1819-es pesti vendégjátékán, a Bánk bánt tervezte bemutatni, azonban a cenzori tiltás miatt a bemutató elmaradt.

A bemutatott Szövetség diadalma szövegében ismeretlen alkotás nem hozott fergeteges sikert, ennek ellenére a fehérvári polgárok, minden bizonnyal nagy lelkesedéssel fogadhatták a társulat előadásait. Bayer József által közzétett, A Nemzeti Játékszín történetének mellékletében közölt 1818 és 1819-es színházi műsor szerint a Székesfehérvári Nemzeti Színjátszó társaság, közönsége számára két-három naponként más és más előadást tartott, így az őszi szezonban, tehát októbertől december végéi 38 alkalommal léptek a fehérvári közönség elé, és ami egy mai színház számára elképzelhetetlen, mind a 38 alkalommal más és más játékkal. 1819-ben sem csökkent a játéknapok száma, a fehérvári közönség előtt 102 alkalommal lépett a társulat színpadra, és közben májusban és szeptemberben 2-2 hétig Pesten vendégszerepeltek. A 102 fellépésből csak hat olyan előadást játszottak a színészek, melyek két alkalommal, és egy olyant, amelyik három alkalommal kerülhetett színpadra.

Folytatást a Színigazdaságon talál.

 
 

Kapcsolódó anyagok