“​A szépség és az önfeláldozás ideája​” – Maya-bemutató az Operettszínházban

2018 november 15. csütörtök, 10:32

Jákfalvi Magdolna írásából kiderül, hogy Maya a szépség és az önfeláldozás ideája, és minden férfi vágyának tárgya. De mit kell még tudni róla?

Az Operettszínház zenés-színház-történet rovatában a november 30-ai bemutató rejtélyes főalakjáról és az őt megformáló primadonnákról olvashatnak.

 

(Az írás a Theatron Műhely Alapítvány és a Budapesti Operettszínház közös színháztörténeti kutatási projektje keretében jött létre)

Honthy Hanna a Maya című operett címszerepében

Maya egy GalatheaHarmath Imre és Fényes Szabolcs alkotta nő, a szépség és az önfeláldozás ideája, minden férfi vágya, vigaszt és örömet nyújtó szexmunkás. Az első huszonöt ét év primadonnái, különösen Honthy Hanna, Karády Katalin és Tolnay Klári mind átformálták, átalakították az eredeti Mayát, s 2018-ra egy különös ikon áll előttünk.
Honthy
Maya Honthytól kapta a testét és az életkorát. Honthy 1931-ben 38 éves, s ruganyos, tökéletes párductestét nem egyszerűen idomaira simuló ruhában mutatja az Operett Színpadán, hanem (a legendák szerint) anélkül is. Honthy tudta: ha a librettó szerint neki fel kell tartóztatni egy regimentet szerelme megmentéséért, akkor azt csak a testével érheti el. A librettisták kígyótánc-erotikáig jutottak képzeletükben, Honthy azonban “mintha élő szobrot leplezne le” letépte blúzát, hogy mindenki lássa “melle oly fehér volt, mint a hó!” Honthy lázító és pezsdítő jelenetzárása realistább és bátrabb volt Fényes-Harmath képzelgésénél, mert tudta: a félvilági Maya testének semmi köze személyiségéhez, teste munka és szerep, tehát szexuális birtoklása nem jelenti személyének birtoklását, csak egy közös szerepjátékban való részvételt. Honthy szerepértelmezése világos: a szűzies nőt meg lehet hódítani, de azt a nőt, aki mindenkinek megvolt, nem lehet megkapni. Ez játékának izgalma és tragédiája.

Karády Katalin

Karády
Maya Karádytól kapta morális tisztaságát. A Berber bár ledér táncosa szexmunkás, éppen ezért kulturális erőszak a parancs: 1945 májusában a szovjet városparancsnok kifejezett utasítására-kérésére Karády, a másik legismertebb magyar díva játssza a chansonette-et. Karády ekkor már megjárta a Gestapo vallatószobáit, szerelme kémtábornok, s ugyan a háború alatti bátorságáért majd ötven év elmúltával a Világ Igaza elismerést kapja, ekkor még csak könnyű, érzéki nőnek látszik. Karády bevállalja, hogy ebben a szovjetizált előadásban Maya eleve kurva, mert csak így képviselhet egyfajta morális tisztaságot. Ez a Maya hideg és érinthetetlen, feltehetően a szólamait is transzponálták, és lekurvázhatja őt az egész világ Tangertől Moszkváig, amíg a házaiban menekülteket rejtegethet, politikai kapcsolataival barátait támogathatja. Karády művészi státusza és játékstílusa a középosztálybeli tisztességet a háborús hatalmi beszéd mezejére reptette, s az operettesen bugyuta Maya-történetnek hirtelen valódi tétje lett.

Tolnay Klári / fotó: szinmuveszetunkklubja.network.hu

Tolnay
Maya Tolnay Kláritól kapta az emlékezés melankóliáját. 1957-ben a Majakovszkij Színpadon az első budapesti szocialista realista Maya került szabadtéri keretekben a nézők elé. Tolnay ekkor elmúlt már negyven, túl van szerelmeken, szüléseken, színházigazgatáson, feldolgozhatatlan traumák körülötte, s sminkje, jelmeze is beszéli: háborúk és forradalmak után a szerelem perzselő, de melankolikus huncutság csupán. Ez a Maya mindenre emlékezik, s a kollektívák kommunista világában válik érthetővé, ki is válhat egyáltalán “mindenki menyasszonyává”. Tolnay melankóliáját általában énekhangja közvetíti, hiszen éneklés helyett-mellett érző szavalat-beszéddel kíséri a zenekari szólamot, és mellette az a Básti Lajos áll, aki levehetetlenül hozza magával Ádám szerepét a Nemzetiből.
Honthy is, Karády is a külváros nyomorából tört ki, pártfogók anyagi támogatásával, kemény munkával váltak dívává, szerepformálásuk az önálló és alkotó művészt mutatja akár Algírból, akár a Csikágóból származnak. Maya, az érzelgős prostituált szerepe általuk gyarapodik okos, öntudattal bíró, önálló karakterré.”
Jákfalvi Magdolna írása
 
 

Kapcsolódó anyagok