“Lezser és őszinte voltam világéletemben” – 75 éves Voith Ági

2019 március 17. vasárnap, 16:35

Jászai Mari-díjas színésznő, rendező érdemes művész, több mint ötven éve meghatározó alakja a hazai művészeti életnek.

Voith Ági pályájáról néhány sorban:

Voith Ági 1962-ben érettségizett a Hámán Kató Leánygimnáziumban, majd 1966-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Várkonyi Zoltán osztályában. Osztálytársa volta többek között Ujréti László, Huszti Péter, Kránitz Lajos és Tahi Tóth József is. 1966–1984 között a József Attila Színház tagja volt. 1984 óta a Thália, illetve az Arizona Színházban játszott. 1993-tól, azaz immár 25 éve szabadúszó színésznő.

Voith Ági ma is aktív, a fővárosi közönség több színházban is élvezheti játékát. A Spirit Színház Bernarda Alba háza c. előadásában, Nemzeti Színház Tóth Ilonka c. előadásában és a Zsótér Sándor rendezte Brecht-darabban, A gömbfejűek és a csúcsfejűekben is találkozhatunk vele.

Voith Ági 1976-ban kapott Jászai Mari-díjat, 1995-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével ismerték el.  2011-ben a József Attila Színház örökös tagja lett és 2013-ban érdemes művész díjjal tüntették ki.

Voith Ági és Sinkovits Imre 1971-ben / Fotó: Szalay Zoltán, Fortepan

Voith Ágiról saját szavaival:

Gyerekkor: Az édesapám katonatiszt volt, nem sokat volt otthon. Később tudtam csak meg, hogy állandóan csajozott. Ilyen volt a természete. A személyzet próbált nevelni. A nevelők váltották egymást, rossz gyerek voltam. Megszöktem otthonról, mert például nem engedtek le játszani az udvarra, és nem is sportolhattam. Helyette a zongorán kellett gyakorolnom. Csoda-e, hogy megszöktem? Nem véletlenül lettem dafke természetű, ebből nagyon sok bajom is volt az életem során. De nem vagyok diplomata és megalkuvó sem.

Lezser: Nem akartam színésznő lenni. Én egy nagyon lezser, tök laza személyiség voltam világéletemben. Egyik osztálytársam jelentkezett színésznőnek, aki az önképzőkörben szavalt valamit, de baromi rosszul, és azt mondtam: ha neki van mersze jelentkezni, akkor nekem is. Elsőre felvettek. Három rostán kellett túljutnom, de az biztos, ha az első évben nem kerülök be, másodszorra már nem mentem volna el felvételizni.

Mindent a kertbe! – Voith Ági, Miskolci Nemzeti Színház

Apácáknál: Bolsanóba elküldtek, mert problémaim voltak különféle iskolákban. Kislány koromban történt, 13 éves lehettem. Persze volt ennek politikai oka is. Itt, a vasfüggöny mögött minden sötét volt, lódenkabátot hordtak az emberek, egyszóval: borzadály. Kiküldtek, és félelmetes érzés fogott el, amikor először megláttam a fényeket, hogy odakint minden ki van világítva. Ámultam az üzletekben a rengeteg árun. Habzsoltam a csokit és a gyümölcsös joghurtot, mert azt itthon nem lehetett kapni. (…) Ott is rosszalkodtam, cigiztem a WC-ben. Én mindig ilyen renitens voltam. Ott is, itthon is, a főiskolán is. Például Várkonyi osztályfőnöksége idején a Salemi boszorkányokat játszottuk – én voltam benne Abigél-, és vizsgaelőadásra készültünk, de két-három próbára nem mentem el, mert szerelmes voltam, és a szerelem fontosabb volt számomra. Várkonyi felhívta édesanyámat, hogy merre vagyok, mire ő azt válaszolta: „Magának kell tudni, maga a tanára!”

Temperamentum: Túlzottan őszinte ember vagyok. Mindig megmondom, amit gondolok. Mindenkinek azt javaslom, hogy inkább tizenötig-húszig számoljon el, mielőtt valamit szólna. Sehol nem jó a túlzott őszinteség, sok bajom volt ebből. Persze előfordult, hogy a temperamentumom kifejezetten segített: én a Kaktusz virágában debütáltam 21 évesen – abban van a Jamaikai trombitás című dal, amit kifejezetten nekem írt Nádas György és Szenes Iván-, és hihetetlenül nagy siker lett.

Kötelező: Hál’Istennek van némi humorérzékem. Úgy gondolom, egy színésznek kötelező, hogy legyen humora, még ha a legnagyobb drámát játssza, akkor is. Nemrég beszélgettünk Zsótér Sándor rendezővel a régi nagy színészekről, ők mind zenés darabon nőttek fel, vagy operetten. Agárdi Gabitól Rajz Jánosig, de édesanyám is szubrett volt Szegeden. Ott lehetett igazán megtanulni a szakmát.

Hűséges: Hűséges típus vagyok. Nekem mindig az igazgatóváltással volt bajom. A József Attila Színházban is tizennyolc évig voltam, aztán a Tháliában tíz évig, majd művész színházas lettem. Aztán nem szerződtem sehova,

Generációs különbség: Minket még megismernek. Az én generációm rengeteg tévéjátékban szerepelt. Most meg kell nézni a tévéműsort! Már nincsenek tévéjátékok, csupa vacak van helyette. Szegény fiatalokat sajnálom, mert sok ígéretes tehetség van köztük. Bejöttek a kereskedelmi televíziók, megváltozott a műsor struktúra; kár, hogy nem értéket sugároznak.

Gálvölgyi János és Voith Ági színművészek

Főzés: Az édesanyám nagyon jól főzött, tőle ellestem néhány dolgot, ő pedig a dédnagymamámtól tanult. Aztán édesapám az 1970-es években vendéglős lett, tőle is láttam pár trükköt. Nagyon szeretek főzni, csak ne legyen kötelező! A töltött káposztámnak a titka pedig a kapor. Mindig teszek a tetejére, aztán a végén eltávolítom a fazékból. És igen, Gyula istenien főz! Ez az egyetlen dolog, amin soha nem vitatkoztunk annak idején.

Csúcs: Sohasem éreztem, hogy a csúcson vagyok! De a közönség szeretetét, érdeklődését és elismerését annál inkább. Roppant jó érzés úgy végigdolgozni több évtizedet, hogy az embert megbecsülik. Noha azt sem szeretném eltagadni, volt idő, amikor nem úgy, és nem annyi felkérést kaptam, mint szerettem volna. Egészen pontosan hat évig, de ez már a múlté!

Zárójelben: Azt gondolom, hogy nincsenek véletlenek. Úgyhogy akárhonnan is nézzük, mindenkinek meg vannak számlálva a napjai, kinek kevesebb, kinek több van hátra; de egy biztos: nem akarom tudni, hogy mikor ér utol a végzetem. Inkább élvezem az életet, ameddig lehet, és amikor eljön az idő, büszkén és boldogan búcsúzom! Mellesleg az örmény nagymamám 99 évig élt. Ezt csak úgy zárójelben mondom…

Forrás: Színház.org, Wikipédia, Bors, Blikk, Baon.hu, MTI