“Fergeteges, frenetikus, felülmúlhatatlan” – 90 éve született Psota Irén

2019 március 28. csütörtök, 12:10

1929. március 28-án született Budapesten született Psota Irén, a Nemzet Színésze

Psota Irén pályájáról néhány szóban:

Psota Irén 1929. március 28-án született Budapesten. Gyermekkorától a színészi pályára készült. 1952-ben végzett a Színművészeti Főiskolán és azonnal a Madách Színházba szerződött, ahol olyan legendás művészekkel játszott együtt, mint Tolnay Klári, Kiss Manyi, Pécsi Sándor, Márkus László, Mensáros László és Gábor Miklós. 1980 és 1982 között a Népszínház, majd a Nemzeti Színház művésze volt, 1990-ben visszatért a Madách Színházba, amelynek visszavonulásáig tagja maradt.

A színházi adattár szerint 127 színházi bemutató fűződik a nevéhez, számtalan filmben és tévéjátékban játszott. Három nagylemeze jelent meg. Gazdag és színes pályájáról három könyvet is írt. Az utolsó, 2008-ban megjelent művének címe: Csak a halálom előtt olvasható el, de siess! Munkásságának elismeréseként 1959-ben és 1962-ben Jászai Mari-díjjal tüntették ki, 1976-ban lett érdemes, 1982-ben kiváló művész. A Kossuth-díjat is két alkalommal kapta meg: 1966-ban és 2007-ben. A Halhatatlanok Társulatának 1996 óta volt tagja, 2000-től volt a nemzet színésze.

Önéletrajzi kötete a Szerelmeim, szerepeim és a szemtanúk, ezt követte a PSOTA, majd a Csak a halálom előtt olvasható el, de siess (2008) című könyve. Hangját számos lemez őrzi, válogatott slágereiből összeállított CD-je 1999-ben került a boltokba. Farkas Gábor Gábriel 2014-ben megjelent szólólemezén együtt éneklik a Szerelemhez nem kell szépség című régi slágert. Psota Irén az életét csak a színpadon tudta elképzelni, ahol nem játszott, hanem saját bevallása szerint “élt”. Egyszer arra kérdésre, hogy ha eltiltanák a pályától, milyen foglalkozást választana, azt felelte: a színésznőit. Mindent óriási szenvedéllyel csinált, mindig aktív volt, egyszer azt nyilatkozta: “Minden percet hasznosan kell élnem. Tudja, mi lesz a fejfámra írva? Meghalt, mert ráért.”

Emlékére 2017-ben Almási Éva díjat alapított. A díjat minden évben annak a színpadi sokszínűségét és tehetségét bizonyító színésznőnek adományozzák, akinek kiemelkedő képességei Psota örökségéhez méltónak bizonyultak.

“Élete szinte egyetlen hatalmas, tökéletesen végigvitt szerep: Psota Irén. A fergeteges, a szeszélyes, az imádnivaló, az eltéríthetetlen Psota, a színpad királynője. És a színpadon, filmen minden megnyilvánulásában vagy akár jelenlétével maga volt az élet. Mintha valójában ott élte volna az életét, és lett talán az utolsó megrázó tragika, az első és azóta sem felülmúlható, minden szerepében frenetikus komika. Szinte minden szerepet beteljesített. Súlyával, eredetiségével, szenvedélyével – Dollyt, Irmát, Elektrát, Yermát, Margaridát, Gertrudot, Kattrint, a néma lányt. Rányomta a bélyegét minden alakításra, minden előadásra, akár főszereplőként volt jelen, akár epizodistaként” – írta róla Szegő András.

Psota Irénről saját szavaival:

Telepatikus: Hároméves koromban kint voltatok édesanyámmal a Városligetben. Szólt a zene, jókedvem kerekedett, elkezdtem énekelni, táncolni. Ekkor odajött egy idősebb férfi – mint később kiderült: színházigazgató –, és azt mondta, nagyon tehetségesnek talál, szívesen tanítana, méghozzá ingyen. De mi nagyon nehéz körülmények között éltünk, anyámnak még arra sem volt elhetősége, hogy ingyen tanítasson. … villamoson kellett volna a belvárosba utaznom, nekünk azonban még villamosjegyre sem volt pénzünk… Hároméves koromtól telepatikus módon bennem élt ez az élmény, tehát azt is mondhatnám, mindig vágyam volt a színészet.

Alapelemek: Ha volna több életem, először táncos lennék, aztán énekes, utána pedig színész. … A színészet két ősi alapeleme: a mozgás és a hang, pályám kezdete óta izgat. Hiszen minden figura másképpen beszél, mozog, mások a szokásai, más a hangja.

Karácsonyfa: Más kopáran születik, és egy életen keresztül díszíti, ékesíti, rakosgatja tele magát. Én úgy születtem, mint egy gyönyörű karácsonyfa. Díszekkel, gyertyákkal, csillagszórókkal. Volt egy gyönyörű anyám… Olyan gyönyörű nőt azóta sem láttam. Mosónő volt, a két csodálatos bátyámnak a házak udvarán kellett énekelniük, hogy meg tudjunk élni. Ez keretezi az életemet.

Üresjárat: Kos vagyok, az aszcendensem pedig Skorpió. Ezek rettenetesen nehéz jegyek, alig győzöm cipelni a hátamon. Azt írja a horoszkópom, hogy Psotának egyetlen partnere van: Psota. Rágyújtok egy cigarettára, leülök a karosszékbe, és jár az agyam. Megetetem a galambokat az erkélyen, letörlöm a port a virágok leveleiről. Nálam nincs üresjárat.

Jellem: Elárulom magának, milyen vagyok. Képletesen szólva: ha belém dobnak egy érmét, azonnal dolgozni kezd az agyam. Kapcsolok ide, oda, amoda. S az a legnagyobb hibám, hogy mindent komolyan veszek, s a végletekig fel tudom magam húzni. Nem állítom, hogy bizonyos esetekben nem vagyok triviális, de hát ki kell adnom valahogy a mérgemet.

Hatfogásos: Mániákusan hiszek magamban. Ezért sohasem lehetek irigy mások sikerére. Ahogy a szomjas ember sem irigyelheti azt, aki a szeme láttára megeszik egy hatfogásos ebédet. Ő inni akar! S nem jóllakni.

Sok: Volt három házasságom, és volt tizenhárom csodálatos hónapom. Egyszer volt, hol nem volt… Állandó mámor, gyönyör, szárnyalás. Akkor megérintett valami a végtelenségből, örökkévalóságból. Az első pillanattól sejtettem, hogy túl szép ahhoz, hogy sokáig tarthasson, túl tiszta, hogy a reális világ meg ne ölje. A kapcsolatot valóban elpusztították, akit teljességgel szerettem, börtönbe csukták, és a hosszú elszakítottság megölte a konkrét szerelmet, de az érzés azóta is itt él bennem. A többiek mind elhagytak. Gyermekem nem lehetett, én pedig alkatilag valószínűleg nem voltam alkalmas hosszabb együttélésre. Sok voltam. Egész életemen végigkísért a lidérc, hogy sok vagyok. A szeretetemben, a szeretetigényemben, az elvárásaimban, a megfelelési kényszereimben, sok vagyok szavaimmal és hallgatásaimmal.

Színész: A színész gyerek, aki egy életen keresztül játszik. (…) Úgy érzem, a színészet: papnői hivatás. Áldozni kell érte és neki. Nem lehet mellékesen csinálni…

Vadvirágok: Egy rendezőnek csupán arra kell vigyáznia, hogy ha elindulok egy sínen, ne térjek le róla. Életem legnagyobb, szerelmetes rendezője, Vámos Laci olykor úgy elhalmozott tanácsokkal, hogy nem tudtam velük mit kezdeni. Elmentem az erdőbe, összeszedtem a vadvirágokat, és visszajöttem egy tarka csokorral. Ha beleszeretek egy szerepbe, akkor nem kell instruálni.

Ritmus: Az a hibám, hogy a vállamra veszem az előadást. Ha valaki lassan beszél, akkor én hadarok, hogy helyrehozzam a ritmust. Legnehezebb egy darabot elkezdeni, hiszen az minden továbbit meghatároz.

Szeizmográf: Talán arra vagyok hiú, hogy olyannak fogadjanak el, amilyen vagyok. Akár csutak hajjal, humorommal, groteszkségemmel, drámámmal, komédiázásommal, mindennel, amilyennek születtem, amilyenné alakultam. Amióta az eszemet tudom, mindig hittem abban, hogy tehetséges vagyok. Hiszek a tehetség mindenhatóságában. A közönség megért engem, ő az én legjobb szeizmográfom.

Éneklés: Lehet, hogy nem tudok, de nagyon szeretek énekelni. Úgy érzem, és a kollégáim is mondják, hogy akkor több vagyok. Az sem utolsó szempont, hogy a közönség is szeretettel fogadja. Amúgy sem bírnék egy percig sem nyugton maradni.

Apró: Egyszer megjegyezte valaki, milyen rosszkedvű vagyok. Azt válaszoltam, hogy én is ember vagyok, miért ne lehetnék szomorú. A boldogság nem valami globális jelenség. Élvezem a napsütést, szeretem a virágokat, örülök a kutyámnak. Apró örömökből áll össze az egész.

Küzdelem: Nem szabad feladni semmit az utolsó pillanatig, és még akkor se. Mindenért végig az életünkön meg kell dolgozni és meg kell küzdeni. És akkor biztos lesz örömünk is.