“Végtelenül gazdag életet élt” – Ungvári Tamásra emlékezik Lőkös Ildikó dramaturg

2019 július 04. csütörtök, 7:23

Tanárom volt. A színművészetin, dramaturg szakon. Meghalt. Három napja. Ungvári Tamás. Író, műfordító, kritikus, irodalomtörténész, akadémikus, József Attila- és Széchenyi-díjas. Ajándék az életemben.

Ott ült velünk szemben, az órán. Dramaturgia, drámatörténet. Ez volt az indexünkbe írva. Nyolcvanas évek. Marlborót szívott. Mi is az órán. Néha ő kínált meg, dohogva, hogy káros az egészségre. Érdekes föladatokat adott, irodalmi művek címeiből történetet írni, elkezdeni egy sztorit múlt időben, folytatni jelenben, befejezni jövő időben. Közben Plautus, görög mitológia, mi a dráma, hol menjen be egy dramaturg a színházban. Elöl, ahol a nézők. Valaki késett az órájáról, a kiszabott szankció Hegel Esztétikájának kijegyzetelése. De az is előfordult az óráján, hogy a viszkigyártás titkaira, a viszkik fajtáira terelődött a szó – sohasem lehet tudni, hogy milyen dramaturgiai munkánk kapcsán lesz szükségünk rá – mondta.

Úgy lehetett vele beszélgetni tudományos dolgokról, filozófiai kérdésekről, mintha csak a vasárnapi ebéd receptjeit cserélnénk. Miközben a vasárnapi ebéd receptjei is fontosak voltak. Úgy tudott beszélni a kultúra szélére sodródott jelenségekről, hogy rögtön elhelyezte a nagy egészben. Miközben lexikon-agya volt, az angolt, a németet anyanyelvként használta, nekünk azt mondta, nem kell mindent észben tartani, azt kell tudni, hol lehet utánanézni. A ’80-as években ő beszélt nekünk először a számítógépek csodájáról, hogy nemsokára otthon, fotelből lehet a világ bármely könyvtárának a katalógusát használni, állományát olvasgatni. Ezt nem hittem el. Illetve el sem tudtam képzelni.

Ungvári Tamás és Gálvölgyi János / Fotó: Gergely Beatrix

Végtelen tudása volt és végtelenül gazdag életet élt. Mintha neki nem 24 órából állt volna egy nap. Írt könyvet angol klasszikus regényírókról és Brechtről, a regény műfajáról, művészetelméleti kérdésekről, az időről vagy a szépségről, a tragikumról, szerkesztett tanulmánykötetet a modern drámáról, a Beatles-ről mint kulturális jelenségről egyenesen bibliát írt, a saját életét is megírta, meg a tragikus sorsú unokatestvéréét, Elbert Jánosét is. Dürenmatt, Miller, Graham Greene értő fordítója, de Neil Simon vagy Bernard Slade is az ő színészekre formált párbeszédeiben lett ismert. Jó orra volt ahhoz, mit érdemes lefordítani, bemutatni a színházakban. Káprázatos előadó volt, ugyanolyan szenvedéllyel adott elő a hallgatóinak a világ nagy egyetemeinek katedráján és kis eldugott vidéki könyvtárak parányi előadótermében. Mindig tanított. Én az élete utolsó percéig tanultam tőle. A könyveiből és a beszélgetéseinkből

is. Jólesett, hogy amikor találkoztunk, képben volt, mit csinálok, hol tartok, a kudarcaimról is tudott, meg a sikereimről is. Mindig érdeklődött, s mindig partnernek tekintett. S nemcsak engem.

Ha fölidézem magamban, egy örökké rohanó, ezer dologra figyelő, vibráló, kíváncsi – mégis megállni is képes férfit látok. A személyével hirdette, hogy az élet milyen gazdag, milyen színes, mennyi mindent meríthetünk belőle.

Közben ott volt minden fontos közéleti, társadalmi, kulturális eseményen. Budapest díszpolgára volt, Radnóti Miklós antirasszista díjjal és Hazám-díjjal is kitüntették. Közismert alakja volt a budapesti művészvilágnak, sportolt, teniszezett és vitorlázott, volt színésznőnek is férje, és lett gondos családapa, több mint negyven éve, felnőtt fiúkkal, csodálatos feleséggel. Mérhetetlen szeretet és kíváncsiság áradt belőle.

Szerettem hallgatni a két férfi beszélgetését is péntekenként a rádióban, mikor Gálvölgyi és Ungvári egymásra licitálva beszélgettek a legfrissebben megjelent könyvekről – nem lehetett utána nem rohanni a könyvesboltba…

Néhány hete jelent meg a Löw Immánuel válogatott műveinek első kötete, melynek a szerkesztői egyike volt Hidvégi Máté biokémikus és Péter László irodalomtörténész mellett. Megható és fölemelő volt látni a könyvbemutatón azt az elhivatottságot, ahogy Tamás erről a nagy tudósról, Löw Immánuelről beszélt, látni, milyen fontos számára, hogy ez az életmű megismerhető, olvasható legyen. Tavaly alapítvány is alakult Ungvári elnökletével, melynek legfőbb célja, hogy gondozza a hagyatékot.

S még kézbevehette a könyvfesztiválra megjelent legújabb könyvét, A Gólem és a prágai rabbi-t, melynek főbb gondolatait már a nyolcvanas években is tanította nekünk. Akkor hallottam először ebben a megközelítésben, a zsidó-keresztény kulturális hagyományokba helyezve az okkultizmust, a hermetizmust, a kabbalát.

Ungvári Tamás

A zsidóságról úgy szólt, mint az európai kultúra kikerülhetetlen része. Néhány éve megkaptam tőle az azóta sem játszott legutolsó Miller-dráma, az Üvegcserepek friss fordítását, mely a megkerülhetetlen holokauszt élmény finom megfogalmazása.

Egy interjúban pedig ezt mondja: „Én, aki vidám, pozitív tanárember vagyok, mindenhol tehetséget látok feltűnni, at the end of the day, a nap végén azt szeretném még tudni, hol vannak ezek az emberek, hova csúsztak a múltak iszapján, ahogy a költő mondja. ’hol van az éj, amikor még vígan szürkebarátot / ittak a fürge barátok a szépszemű karcsú pohárból?’ Nem tudom, érthetetlen. Ezért írok.”

Nekünk is érthetetlen. Nehéz hónap ez a június.

Lőkös Ildikó, dramaturg

Forrás: Lőkös Ildikó, SZFE