“A sorsom az enyém” – Szirtes Ádámra emlékezünk

2019 július 27. szombat, 17:25

30 éve hunyt el Szirtes Ádám Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész.

Részlet Szirtes Ádám Életünk, életem című könyvéből:

“Nekem olyan gyerekkorom volt, mint Móricz Árvácskájának… Én húszéves koromig dolgozó állat voltam, és alig-alig gondolkoztam meg éreztem – inkább csak akkor, ha villámlott… Tizenkét évesen summás lettem, annak minden keservével.

Mondtam is egyszer Illyésnek:
– Gyula! Ez nem így volt, ahogy te írod a Puszták népében! Mi nem énekeltünk. Tetvesek és éhesek voltunk, juh hodályban laktunk, sok volt köztünk a beteg. A béresek közelébe nem is engedtek. Azok fizetést kaptak, lakásuk volt, ennivalójuk. Hogy van akkor ez?

Azt mondta, hogy ő francia műveltségen nőtt fel, és belecsempészte a francia humort. De hát akkor az igazságot ki írja meg? Nem azt mondta, hogy gyere el, mondd el, hanem azt, hogy:
– Majd te megírod.

A sorsom az enyém… Hatvanhárom éves lettem, csináltam egy-két dolgot, a szekéren sokmindenem van, gondoltam, kalapot teszek az egészre, megírom.”

Szirtes Ádám pályájáról:

1925. február 10-én született Szvitek Ádám néven Tápiósápon (ma: Sülysáp) egy félig szlovák, félig magyar családban. Ő volt a legidősebb gyerek, és a szülei örökbe akarták adni, hogy otthon eggyel kevesebb éhes száj maradjon. Ő azonban tiltakozott, inkább elment szolgálni és lett kanász, tehenészbojtár, mindenes legény, majd 12-13 évesen summás (mezőgazdasági idénymunkás). Négy évig szíjgyártóinas, egy évig segéd volt Budapesten, bár inkább fűszeres, pék vagy hentes szeretett volna lenni.

1945 után egy újságban olvasta azt a felhívást, amelyben a Színművészeti Főiskola keresett tehetséges munkás- és parasztfiatalokat. A felvételiről már lekésett, és az intézményben a titkár azt közölte vele, egy év múlva jöhet csak vissza. Szirtes az asztalra csapott: hol lesz már ő egy év múlva, miért hirdetnek az újságban, miért csapják be az embert? A zajra bejött Hont Ferenc, az igazgató, és végül felvették a reklamáló fiatalembert, aki a híres Horváth Árpád népi kollégium − az új színésznemzedék gyülekezőhelyének − első lakója lett.

Óriási gyötrelmek árán tanulta a szakmát, erős volt benne a kisebbségi érzés, sokszor eltöprengett azon, vajon jól választott-e. A fizikai munka annyira hiányzott neki, hogy néha hazaszökött falujába dolgozni.

1950-ben szerzett diplomát a főiskolán, és előbb a Honvéd Színház, majd 1952-ben a miskolci színház tagja lett. 1957-ben szerződtette a budapesti Nemzeti Színház, amelynek 1973-ig volt tagja, ezután a győri Kisfaludy Színház, majd 1976-tól 1985-ös nyugdíjba vonulásáig a Thália Színház művésze volt.

Játszhatta Zubolyt a Szentivánéji álomban, Balgát a Csongor és Tündében, volt Tiborc és Petúr a Bánk bánban, sőt Dózsa is, de csak sokára vált színpadi színésszé. „Tíz-tizenöt évnek kellett eltelnie, míg a színházzal barátságba kerültem” − vallotta meg egy nyilatkozatában. A filmmel sokkal nagyobb szerencséje volt. Már debütálásával a figyelem fókuszába került: 23 évesen, főiskolásként játszotta el a Talpalatnyi földben Piros Góz Jóska szerepét és hódított meg minden magaslatot.

Száznál is több filmben játszott, ezek több mint felében főszerepet, számos tévéjátékban bukkant föl alakja. Szirtes Ádám a színpadtól utolsó éveiben fokozatosan visszavonult, de szinte haláláig forgatott, és amikor ráért, szigligeti szőlőskertjét gondozta. A Tiszta Amerika, a Tüske a köröm alatt és A legényanya című szatíra voltak utolsó filmjei. 64 évesen 1989. július 27-én hunyt el.

Már 1955-ben megkapta a Jászai Mari-díjat, majd az érdemes és kiváló művész cím birtokosa lett, a Kossuth-díjat azonban elég későn, csak halála előtt egy évvel kapta meg.

Forrás: Magyar Nemzet, Színház.org