60 éves lenne Kaszás Attila

2020 március 16. hétfő, 8:56

1960. március 16-án született a tragikusan fiatalon elhunyt színművész.

Kaszás Attila és Igó Éva A padlásban / Fotó: Vígszínház

Kaszás Attila 1960. március 16-án született a szlovákiai Vágsellyén. A Színház és Filmművészeti Főiskolán 1983-ban végzett, Horvai István és Kapás Dezső tanítványaként. 1984-től tizenöt éven át volt a Vígszínház társulatának tagja, utána négy évig szabadúszóként tevékenykedett. 2003-ban szerződött a Nemzeti Színházhoz. Játszott a Katona József Színházban, az Új Színházban, a Budapesti Kamaraszínházban, a Rock Színházban, valamint Győrben, Kecskeméten, Sopronban és Szegeden is.

Első komoly sikerét 1990-ben, Georg Büchner Leonce és Léna című darabjában Leonce megformálásával érte el, amiért megkapta a legjobb férfialakítás díját. Pályája során mintegy ötven darabban játszott főszerepet, televíziós és mozifilmekben szerepelt, különleges muzikalitása, kitűnő hangi adottságai révén számos zenés darabban és musicalben is remek alakítást nyújtott.

Eszenyi Enikővel az Ahogy tetszikben / Fotó: Vígszínház

A művész pályája során a fontosabb szerepei között tudhatta Ambrus diákot (Weöres: A kétfejű fenevad), Bicska Maxit (Brecht-Weill: Koldusopera), Macbeth-et (Shakespeare: Macbeth), Leonce-t (Büchner: Leonce és Léna), Jimmy-t (Osborne: Dühöngő ifjúság), Liliomot (Molnár: Liliom), Mefisztót (Goethe: Faust), Edeket (Mrozek: Tangó), Szvidrigaljovot (Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés). Színpadra lépett továbbá Rádiós (Presser-Horváth-Sztevanovity: A padlás), Claude (MacDermott-Ragni-Rado: Hair), a Professzor (Schönberg-Maitby-Boublil: Miss Saigon), Miska (Szirmai: Mágnás Miska), Tony (Bernstein: West Side Story), valamint Joe (Styne-Merill: Van aki forrón szereti) szerepében.

Színpadi szerepei mellett számos filmben szerepelt, többek közt az Érzékek iskolájában, amelyben Gryllus Dorka volt a partnere, a Cha-cha-chá-ban és az Üvegtigrisben. Kaszás Attilát 1988-ban Hegedüs Gyula-emlékgyűrűvel, 1990-ben Jászai Mari-díjjal, 1992-ben Ajtay Andor- és Ruttkai Éva-emlékdíjjal tüntették ki.

2007. március 19-én a Tizenkét dühös ember című darab kezdete előtt hirtelen összeesett. Négy napon keresztül kómában feküdt, március 23-án hunyt el.