Virtuális kiállítás nyílt Major Tamásról

2020 május 24. vasárnap, 7:00

Major Tamás arcai címmel új virtuális kiállítás nyílt a PIM-Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet anyagaiból.

A kiállítás ide kattintva tekinthető meg.

William Shakespeare: III. Richárd / Nemzeti Színház, 1947
Kálmán Béla | OSZMI

Major Tamás színész, rendező, színházigazgató, színészpedagógus 1910. január 26-án Újpesten született. A színiakadémia elvégzése után 1931-ben lett a Nemzeti Színház tagja, ahol epizodistaként hamar feltűnt, de ez nem elégítette ki ambícióit.

Édesanyja, Majorné Papp Mariska, a hatalmi elittel kialakított szoros kapcsolatát kihasználva igyekezett fia szakmai előrejutását elősegíteni: így lett meghatározó szerepe Major Tamásnak a Nemzeti Színház ifjúsági előadásainak létrehozásában.

Törőcsik Marival / Németh László: A szörnyeteg / Katona József Színház, 1966
MTI | OSZMI

A családi háttér azonban nem akadályozta meg a fiatal színészt abban, hogy baloldali esteken szavaljon, s bekapcsolódjon a Hont Ferenc vezetésével dolgozó Független Színpad munkájába.

Kapcsolatba került az illegális kommunista párttal. 1944 végétől álnéven élt, nem lépett fel a Nemzeti Színházban. Ekkor Gobbi Hildával és Várkonyi Zoltánnal kidolgozták a színházi élet újjászervezésének programját.

Csurka István: Döglött aknák / Katona József Színház, 1971
Keleti Éva/MTI | OSZMI

Eszerint Major Tamás lett 1945-ben a Nemzeti Színház igazgatója. Életének ez a legellentmondásosabb korszaka. Major a színház műsorának átalakításával a társulatot is átszervezte, s a Kommunista Párt politikai programját hirdette a színpadon is. A Magyar Színházművészeti Szövetségben is vezető szerepet töltött be, ezzel diktatórikus hatalomra tett szert.

A Rajk-per után, majd Sztálin halála után hatalmi helyzete megrendült, de a politikai változások ellenére 1962-ig a Nemzeti Színház vezetője maradt. Leváltása után 1978-ig főrendezőként dolgozott a társulatban.

Bán Jánossal Az imposztorban, Katona József Színház, 1983
Tóth István Csaba/MTI | OSZMI

1982-ben az alakuló Katona József Színházhoz szerződött. Tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Kétszer – 1948-ban és 1953-ban jutalmazták Kossuth-díjjal. Budapesten hunyt el 1986. április 13-án.