Az elfeledett teátrum, 7. fejezet – A szomorú vég

2020 augusztus 05. szerda, 7:00

Az egykori mezőkövesdi kőszínház történetét eleveníti fel Juhász Ferenc a Gárdonyi Színház blogon. Íme a hetedik, befejező rész.

“Kimondottan önnáló színház – mely büszkeséggel tölt el bennünket, mert míg más vármegyékben bizony egyetlen színház is alig van, addig mi most már két színházzal is dicsekedhetünk.” (Miskolczi Napló)

7. fejezet: A szomorú vég & Utóhang

Szeretném elérni, kezdeményezni fogom, hogy a helyén ma álló épület falán tábla örökítse meg az 1920-as évek mezőkövesdi polgárainak kultúra iránti vágyából, lelkesedésükből és anyagi áldozatukkal létrejött egyedülálló kőszínház emlékét, ezzel a szöveggel:

Ezen a helyen állt az ország egyetlen amatőr színjátszóknak – Mezőkövesdi Műkedvelők Köre – emelt kőszínháza. Megnyitották 1924. augusztus 16-án.

Sorozatunkból azonban hátra van még egy mai kifejezéssel élve oknyomozó írás, Az Est című budapesti napilap 1930.12.24-i számából, amelyben kiderül a válasz a kérdésre, amelyet az egyik előző fejezet után már feltett egy kedves kommentelő: “…miért volt oly tiszavirágéletű egy ilyen megalapozottságú színház.” (Amint eddig minden korabeli cikk szövegét, ezt is az eredeti helyesírással közlöm.)

Az Est
A mezőkövesdi matyószínház szomorú regénye

Hogy az egyesület vezetősége a színház felépítését elhatározta, arra nézve döntő volt az a körülmény, hogy a műkedvelők mértékadó helyről abban a biztatásban részesültek, hogy a színház felépítése után az építkezési költségek akár államsegély, akár pedig legrosszabb esetben kamatmentes kölcsön útján feltétlenül megtérülnek. A vezetőség beadta a kérvényt a kultuszminiszterhez, be a vármegyéhez. Mindenhonnan támogató ígéreteket kaptak. A biztos ígéretek birtokában a főkántor és a két ügyvéd megkezdték az építkezéshez szükséges pénz összeszedését. Valamennyit össze is szedtek kölcsönbe, de az építkezés negyedik hetében egyszerre kifogyott a kassza. Hogy az építkezést tovább folytathassák, a főkántor és a két ügyvéd a mezőkövesdi Mezőgazdasági Takarékpénztár útján felvették az első váltókölcsönöket. Minden aggodalom nélkül tették ezt, hiszen birtukokban voltak az ígéretek. Szívesen és készségesen adtak még a sajátjukból is, csakhogy minél előbb tető alatt legyen a színház. Közben a vármegye megszavazott és kiutalt egymillió koronát. 1924-et írtak akkor. A vármegye egymillióján és a mezőkövesdi derék gazdák néhány mázsa búzaajándékán kívül azonban sehonnan egy fillér támogatásban nem részesültek.
  
Az államtitkár ígéretei

A színház felépült és 1924 augusztus hó 16-án nagy ünnepség keretében felavatták azt, a kultuszminiszter képviselőjének, valamint a vármegyei és helybeli és környéki notabilitások jelenlétében. Az ünnepi beszédet tartó kultuszminisztériumi államtitkár hangsúlyozta, hogy a színház feltétlenül meg fogja kapni azt az államsegélyt, amelyet szép kulturális munkálkodásáért megérdemelt. Az államsegély késett, mindenféle támogatást hiába vártak a műkedvelők, akik ennek ellenére olyan lelkesedéssel folytatták munkásságukat, hogy 1929 április havában a színház már századik előadását tartotta meg.

Az államsegély végleg elmaradt, aminek következtében a színház katasztrofális helyzetbe került és a teljes anyagi válság felé sodródott úgy a főkántor, mint a két ügyvéd. Ettől kezdve soha többé jókedvűnek nem látták az azelőtt aranyos kedélyű főkántort és a mindig mosolygós arcú fiskálisokat. Az ügy nagyon komollyá tette mindhármukat. A váltókat fizetniük kellett, hiszen ők vállaltak kezességet a színházért. A magukra vállalt adósság több mint 40.000 pengőre szaporodott. Ezt a pénzt részben a mezőkövesdi Népbanktól, részben az Egri Egyházmegyei Takarékpénztártól, részben a Miskolci Takarékpénztártól vették fel kölcsönképpen, váltóval fedezve a kölcsönöket. A 12-14 százalékos kamatok alatt mindhármuknak össze kellett roppanniuk. Már ott tartanak, hogy nem bírják ezeket a fizetéseket, Gaál főkántornak lefoglalva mindene, még a stólapénzei is, lefoglalva Kaló és Székely ügyvédeknél még a bútordarabok is. Végrehajtás réme mindhármuk feje fölött. Mezőkövesden mindenki csak sajnálkozással beszél a három jóhiszemű emberről. És csodálkoznak a mezőkövesdiek azon, hogyan következhetett be ez a katasztrófa, amikor annakidején olyan szép ígéreteket kaptak.

Elmarad a pillanatnyi segély

Az egyik kérvényre, amelyet még néhai Kiss László mezőkövesdi apát-plébános közvetített a kultuszminiszterhez, 80 millió korona pillanatnyi segély volt már kiutalandó az egyesületnek a kultuszminisztérium részéről. Tudomást szerzett ennek a segélynek a kiutalásáról az Országos Színész Egyesület, amely tiltakozott az ellen, hogy műkedvelőket támogasson a kultuszminisztérium és kijelentette, hogy ez a segély a színészegyesület rovására lenne kiutalva. Az egyesület közbe is járt és a 80 millió koronából nulla lett.

Három évvel ezelőtt a folyton nyomasztóbbá váló anyagi terhek már csaknem elviselhetetlenné váltak. Hiába próbálkozott maga báró Bottlik István is, a mezőkövesdiek volt képviselője, az ő útjai is eredménytelenek maradtak. A teljes tanácstalanságban és nagy elhagyatottságban merült fel a gondolat, hogy a műkedvelő kör részére moziengedélyt kellene kérni. Ugyanekkor, ugyanilyen kérelemmel fordult a belügyminisztériumhoz a mezőkövesdi születésű vitéz Garamszeghy Sándor, a Nemzeti Színház tagja, aki szintén mezőkövesdi moziengedélyt kért. Ugyanakkor mezőkövesdi mozira kért engedélyt Tarnay Gyula főispán útján a Vakok Országos Egyesületének miskolci fiókja is. A vakok és Garamszeghy megegyeztek, a vakok visszaléptek, miután Garamszeghy 4 százalékos bruttó hasznot biztosított jövedelméből számukra. A műkedvelők köre számolva azokkal a nehézségekkel, amelyek útjukban állanak és latolva azokat az összeköttetéseket, amelyekkel Garamszeghy Sándor rendelkezik, kérelmüktől elállottak, ellenben egy nyilatkozatot bocsátottak Garamszeghy Sándor rendelkezésére, melynek értelmében színházukat átadják Garamszeghynek. Garamszeghy a belügyminisztériumtól a moziengedélyt meg is kapta és a műkedvelők színházát 1927 október hó 1-től kezdődőleg bérbe is vette. A műkedvelők abban reménykedtek, hogy a Garamszeghyvel kötött megállapodás értelmében valamicske jövedelemhez fognak jutni, amiből sikerüni fog tartozásaiknak legalább a kamatait törleszteni. De nemcsak hogy nem teljesültek sovány reményeik, de újabb veszteségek állottak elő. Most folyik a nagy pereskedés Garamszeghy és a Műkedvelők Köre között.

Az alapítók anyagi romlása

Ez év október 16-án a mezőkövesdi színházasditól teljes anyagi romlásba kergetett Gaál főkántor, Kaló és Székely ügyvédek szépszavú kérvénnyel fordultak Borbély Maczki Emil Borsod-Gömör vármegyei főispánhoz. Elmondták lelkes tervük és szomorú bukásuk megdöbbentő történetét. Október 16-án ment el a kérvény a főispáni hivatalba. Pár héttel ezelőtt alázatos levélben érdeklődött Kaló ügyvéd a főispánnál – aki különben osztálytársa volt valamikor – hogy mi történt a beadványukkal. Borbély-Maczky főispántól nem jött válasz egykori iskolatársa levelére. A különben még fiatal Kaló ügyvéd beleőszült a történtekbe. Gaál főkántornak szavát sem hallani. Székely ügyvéd is betege a színházasdi históriának. Az új esztendő köszöntője az lesz számukra, hogy megperdül a dob udvarukon. A műkedvelők most az ünnepekre a Három kislány parádés előadására készülnek. (Bakos Ákos)

UTÓHANG

Gondolván, hogy mivel valóban az egész országban egyedülálló kultúr- és ezen belül színháztörténeti különlegesség a mezőkövesdi kőszínház története, megérdemli a blog egyébként nem csekély számú olvasóin túli nyilvánosságot is, elküldtem, még az első fejezet megjelenése előtt egy összefoglaló, beharangozó írást 13 portálnak. Két színházi tematikájú, országos hatáskörű portál át is vette a teljes sorozatot, de kettő Borsod megyei és egy országos hírportáltól, 5 országos kulturális portáltól, 2 országos színházi portáltól még csak válaszra sem méltattak, egy kulturális portáltól pedig enyhén gúnyos levélben megkérdezték: azon kívül, hogy most ők ezt elolvasták, esetleg mást is akartam tán? Nem ezt vártam.

A Mezőkövesdi Újság tudomást szerezvén a sorozatról maga keresett meg és cikkben hívta fel rá a figyelmet, valamint írt a színház világával való kapcsolatomról is.

Köszönöm az Olvasóknak az érdeklődést, a hozzám érkezett kérdéseket, szeretetüket a sorozat iránt. 2020. augusztus 2. J.F.

gardonyiszinhazblog.gportal.hu