Rendhagyó adventi kalendáriummal készül az Örkény Színház

2017 december 03. vasárnap, 9:04

A virtuális naptár nyitóképe a színház Madách téri homlokzata, az épület ablakai egy-egy videót rejtenek.

Az „advent” elnevezés a latin „adventur”-ból ered, jelentése: érkezés. Az Advent hagyománya a XIX. század elejére nyúlik vissza, amikor a vallásos protestáns családok minden nap húztak az ajtajuk elé egy krétavonalat egészen szentestéig. Az első adventi kalendáriumot 1851-ben készítette el Gerhard Lang. Lang az édesanyja által készített naptárból merített ihletet, aki annak idején édességeket fűzött egy kiszínezett kartonlapra. Lang apró, kinyitható ablakokat tett rá, amik minden nap más képet takartak.

Egy német nyomdának megtetszett az ötlet, és olyan adventi naptárakat kezdett gyártani, amelyek ablakai egy-egy bibliai idézetet rejtettek. Az első csokoládéval töltött adventi kalendáriumot az 1950-es évek végén dobták piacra, Amerikában. Természetesen, az adventi kalendáriumok lényege, a várakozás időszaka, itt is érvényes: minden nap csak egy új filmet lehet megnézni, december 1-je és 24-e között. A korábbi filmek viszont nem tűnnek el, mint a csokoládé, bármikor visszanézhetők.

És akikkel az ablakok mögött találkozhatunk: Bíró Kriszta, Csákányi Eszter, Csuja Imre, Dóra Béla, Epres Attila, Ficza István, Für Anikó, Gálffi László, Hámori Gabriella, Jéger Zsombor, Kerekes Éva, Kókai Tünde, Mácsai Pál, Máthé Zsolt, Nagy Zsolt, Novkov Máté, Patkós Márton, Pogány Judit, Polgár Csaba, Szandtner Anna, Takács Nóra Diána, Tenki Réka, Vajda Milán, Znamenák István, Zsigmond Emőke.

Az Örkény Színház virtuális adventi naptárja ide kattintva érhető el.

 

 
 

Kapcsolódó anyagok