Ruttkai Éva emlékére hirdet színjátszó versenyt középiskolásoknak a PIM-OSZMI

2017 szeptember 25. hétfő, 17:25

A PIM – Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet színjátszó versenyt hirdet középiskolás diákok számára. 15 perces jelenetekkel lehet nevezni.

A PIM-OSZMI felhívása:

Ruttkai Éva, a Vígszínház kiemelkedő művésze idén lenne 90 éves. Emlékére színjátszó versenyt hirdetünk középiskolás diákoknak. E felhívással egyrészt Ruttkai Éva emlékének adózunk, másrészt lehetőséget szeretnénk nyújtani a fiataloknak, hogy újraértelmezve az egy évszázaddal ezelőtt íródott történeteket megmutassák, ők mit gondolnak emberi kapcsolatainkról, szerelemről, barátságról, az emberi helytállás lehetőségeiről.

Ruttkai Éva (fotó: Kotnyek Antal)

Ruttkai Éva (fotó: Kotnyek Antal)

A színésznő által kedvelt és sokat játszott Csehov- illetve Molnár Ferenc-művek közül az alábbiakat választottuk ki a felkészüléshez:

Csehov, Anton Pavlovics: Sirály, Cseresznyéskert
Molnár Ferenc: A hattyú

A megjelölt drámai szövegek közül egy szabadon választott jelenettel lehet pályázni. A részlet időtartama maximum 15 perc.

Kérjük, hogy a rögzített jelenetet vagy DVD-n juttassák el címünkre (OSZMI, 1013 Budapest, Krisztina krt. 57.-Szebényi Ágnes nevére, jelige: Ruttkai Éva) vagy töltsék fel a youtube-ra („nem nyilvános” opció) majd a linket küldjék el a szebenyi.agnes@oszmi.hu email-címre.

A verseny menete:

Elkészült produkciók beküldési (illetve feltöltési) határideje: 2017. november 23.
Eredményhirdetés: 2017. december 1.
A legjobb produkciók gálaműsora: 2017. december 9.

Kérjük, hogy a jelenetek időtartamára vonatkozó információt vegyék komolyan, az értékelésnél ez is szempont lesz!

Nyeremények: A legjobbak részt vehetnek a gálán, továbbá könyvek, hangoskönyvek, színházjegyek és egyéb tárgyi ajándékok kerülnek kiosztásra.

Jelentkezés, információ: Szebényi Ágnes, 1-375-1184/105 mellék, szebenyi.agnes@oszmi.hu