Szeptembertől újra indul a Művészeti menedzser képzés a Werk Akadémián

2018 augusztus 25. szombat, 15:27

Nyolcadik alkalommal indul el szeptember közepén a 12 éves Werk Akadémia Művészeti menedzser képzése. A két féléves szak a komolyzenei, táncos, színházi és képzőművészeti szcéna számára képez szakembereket hiánypótlásként, akik képesek integráltan, proaktívan és magas szakmaisággal gondolkodni, akár színházi vagy tánc társulatoknál, kőszínházaknál, galériáknál vagy épp saját produkciókban.

Az elmúlt években olyan előadók erősítették az oktatói névsort, mint Orlai Tibor (Orlai Produkciós Iroda), Kovács Krisztina (Várfok Galéria), Szabó György (Trafó), Juhász Dóra (Müpa), Várkonyi Judit (Játékszín), Legeza Dénes (szerzői jogász), Zsoldos Dávid (Papageno), Egri Gábor (Müpa), Hegedűs Orsolya (acb Galéria), Ledényi Attila (Art Market Budapest), Duda Éva (Duda Éva Társulat) vagy Kardos József (SZIGET). A Werk minden szemeszterkezdéskor nyílt napot hirdet, ez idén szeptember 6-án lesz.

Mitől működik a művészeti és kulturális szegmens? Kik azok, akik a kerekeket forgatják? Mitől válik a művész magabiztossá, és mikor tud az alkotásra figyelni? Megfelelő lennék arra, hogy művészekkel dolgozzak? Ilyen és hasonló kérdésekkel érkeznek az érdeklődők a Werk Akadémia felvételi elbeszélgetéseire, immár nyolc éve. Ők általában azok, akikben egy ideje motoszkál a gondolat, hogy a kulturális szcénában szeretnének elhelyezkedni, és belülről érzik, hogy oda tartoznak. A Werk abban igyekszik minél nagyobb segítséget adni, hogy megtalálhassák a helyüket a rendszerben.

Fotó: Werk Akadémia

Fotó: Werk Akadémia

Nyolc év alatt majd’ 450 hallgató végzett a képzésen, amelyet folyamatos átalakulás jellemzett, és alakul a mai napig is, hiszen igyekszik a trendeknek megfelelően a legújabb és legváltozatosabb lenni. A trendszetterség abban is látszik – és ez nagyon fontos a Werk Akadémia számára -, hogy a meghívott előadók a maguk területén úttörőnek, változtatónak számítanak. Friss tudást kínálnak fel a hallgatóknak, amelyből ők annyit vehetnek ki, amennyit akarnak. Olyan kapcsolatrendszert építhetnek fel, amely az elkövetkező éveiket, évtizedeiket meghatározhatják. A végzettek több mint fele változatos formában ugyan, de megtalálta már helyét a művészeti szegmensben és dolgozik is, jövedelemért.

A képzés első felében alapmenedzsmenti tudást kapnak, olyan tantárgyak által, mint Hazai és Nemzetközi szcénaismeret, Kultúrpolitika, Brandépítés, Marketing, Sajtó és PR, Vállalkozási ismeretek, Projektmenedzsment, Nemzetközi pályázás, Pályázatírás, Kommunikációs tréningek, Vizuális kommunikáció. Ezek mellett pedig a második félév mentorai mesélnek a táncművészeti, komolyzenei, képzőművészeti és színházi menedzsmentről. A félév végén elméleti vizsgát kell tenniük, prezentáció formájában, zsűri és a hallgatótársak előtt. A 2018-as oktatók között találjuk Szabó Györgyöt (Trafó), Lakner Zoltánt (politológus), Juhász Dórát (Müpa), Batta Barnabást (Mitte), Babanincs Íriszt (online marketing specialista), Szabó Mártont (SabotageGraphic), Hajdu Lászlót (FamaPR), Legeza Dénest (szerzői jogász), Sándor Zoltánt és Rácz Anikót (táncmenedzserek és a szakirány mentorai), Meczner Verát (Gradus MűvészÜgynökség vezetője, szakirány mentor), Bérczi Lindát (Budapest Art Week vezetője, szakirány mentor), Szép Károlyt (pályázatírás) és Mondik Gábor (Kreatív Európa program koordinátora).

Fotó: Werk Akadémia

Fotó: Werk Akadémia

A második félévben, a szakirány választása után a hallgatók már csak a saját területükről tanulnak, fontos szakemberektől. Nem csak elméleti, iskolai körülmények között, hanem sok helyszínbejárással és terepismerettel egybekötve. A képzés végén pedig gyakorlati vizsgát kell tenniük a csoportoknak, ami azt jelenti, hogy színházi vagy táncelőadást, komolyzenei koncertet és kiállítást kell szervezni. Mindezt saját maguknak, a mentorok segítségével.
A Werk Akadémia őszi félévének indulást megelőzi egy nyílt nap, amely idén szeptember 6-án 18 órától lesz az iskolában (VIII. kerület, Rákóczi tér 3.). Erre az alkalomra eljönnek a már végzett hallgatók, mentorok és tanárok, és válaszolnak a felmerülő kérdésekre. A Művészeti menedzser képzés mellett Filmes, Mesterstylist, Stylist alapozó, Kreatív író, Rendezvényszervező, Enteriőrstylist és Gasztronómus képzésről is érdeklődhetnek a jelenlévők.

További információ: Balogh Máté András, 70/457-1183.