Kellékest, díszítőt, asztalost keres a debreceni színház

2019 október 10. csütörtök, 16:21

Három állást is hirdet a Debreceni Csokonai Színház.

KELLÉKES

A debreceni Csokonai Színház pályázatot hirdet kellékes munkakör betöltésére. A kellékes a díszletterveknek megfelelően a rendező által kiegészített kelléklista alapján, a tárvezető közvetlen utasításainak figyelembevételével biztosítja a próbákhoz, főpróbákhoz, előadásokhoz a kelléket, bútorokat. játékteret. Előadásokra, illetve főpróbákra gondoskodik a kellékek, bútorok rendezői utasítás szerinti elhelyezéséről. A pályázat elbírálásánál előnyt jelent a hasonló munkakörben szerzett legalább 1-3 év szakmai tapasztalat.         

Pályázati feltételek: 8 általános

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  • fényképes szakmai önéletrajz
  • motivációs levél
  • a pályázó arról szóló nyilatkozata, hogy a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggésben szükséges kezeléséhez hozzájárul
  • az iskolai végzettséget igazoló dokumentum másolata
  • kinevezés esetén 3 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány

A pályázat benyújtásának határideje: 2019. október 15.

A pályázat elbírálásának határideje: 2019. október 16.

A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Tar Éva nyújt az (52) 417-811-os telefonszámon.

A pályázatok benyújtásának módja:

elektronikus úton Tar Éva részére a munkaugy@csokonaiszinhaz.hu e-mail címre

személyesen: Tar Éva 4024 Debrecen, Kossuth utca 10. Csokonai Színház, Művészbejáró, porta

DÍSZÍTŐ

A debreceni Csokonai Színház pályázatot hirdet díszítő munkakör betöltésére. A díszítő beépíti a napi próba jelzéseit, díszleteit. Előadásokra, illetve főpróbákra beépíti a darab díszleteit. Közreműködik a kész díszletek szállításában, rakodásában. A pályázat elbírálásánál előnyt jelent a szakmunkás végzettség (ács, állványozó, asztalos, kőműves).

Pályázati feltételek: 8 általános

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  • fényképes szakmai önéletrajz
  • motivációs levél
  • a pályázó arról szóló nyilatkozata, hogy a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggésben szükséges kezeléséhez hozzájárul
  • az iskolai végzettséget igazoló dokumentum másolata
  • kinevezés esetén 3 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány 

A pályázat benyújtásának határideje: 2019. október 15.

A pályázat elbírálásának határideje: 2019. október 20.

A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Tar Éva nyújt az (52) 417-811-os telefonszámon.

A pályázat benyújtásának módja:

elektronikus úton: Tar Éva részére a munkaugy@csokonaiszinhaz.hu e-mail címre

személyesen: Csokonai Színház, Művészbejáró, porta

ASZTALOS

A debreceni Csokonai Színház pályázatot hirdet asztalos munkakör betöltésére. A pályázat elbírálásánál előnyt jelent hasonló munkakörben szerzett legalább 1-3 év szakmai tapasztalat.

Pályázati feltételek: asztalos végzettség

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  • fényképes szakmai önéletrajz
  • motivációs levél
  • a pályázó arról szóló nyilatkozata, hogy a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggésben szükséges kezeléséhez hozzájárul
  • az iskolai végzettséget igazoló dokumentum másolata
  • kinevezés esetén 3 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány

A pályázat benyújtásának határideje: 2019. október 15.

A pályázat elbírálásának határideje: 2019. október 20.

A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Tar Éva nyújt az (52) 417-811-os telefonszámon.

A pályázatok benyújtásának módja:

  • elektronikus úton Tar Éva részére a munkaugy@csokonaiszinhaz.hu e-mail címre
  • személyesen: a Csokonai Színház, Művészbejáró, porta