Alkotó nyári táborokat szervez gyerekeknek a Katona

2020 május 17. vasárnap, 10:27

Nyáron két különösen izgalmas tematikával várják az alkotni vágyó 8-14 éves gyerekeket.

A 8-12 éveseknek a színházi háttérszakmákról és a jelmeztervezés titkairól mesélnek, a kicsit nagyobbaknak – 8-14 éves korig – pedig Marie Antoinette életéről.

A táborok 9-től 16 óráig tartanak, helyszín a Katona József Színház Haris közben lévő próbaterme, ebéd egy közeli étteremben. Levegőzés, pihenő a Károlyi kertben és hétfőnként látogatás a Petőfi Sándor utca több mint 100 éves textilboltjában.

A részvételhez semmilyen előképzettség nem szükséges, a feladatok egymásra épülnek, különböző szinteken lehet megoldani őket, úgy vannak kitalálva, hogy a legkisebbek is örömüket lelik benne, és a nagyobbaknak is kihívást jelent. Mai divatos szóval élve ez a hét kompetencia alapú tanulás jegyében telik.

Az információt, amivel a gyerekek találkoznak, azonnal feldolgozzák, beépítik a feladatokba. Szándékaik szerint fejlődik a finom-motorikájuk, esztétikai érzékük, színérzékük, a szókincsük, csoportban és önállóan is dolgoznak, és ami a legfontosabb, végig visznek egy tervet az ötlettől a megvalósulásig.

Cím: V. kerület, Haris köz 5. félemelet
Táborvezető: Földi Andrea jelmeztervező

Mindkét típusú tábor létszámát 12-12 főben maximalizálták. Mivel a jelenlegi helyzetben napról napra változhat, amennyiben a kormány visszavonja a nyár napközis táborok megtartásának lehetőségét, a teljes részvételi díjat visszafizetik!

A táborok ára: 39.900 Ft, amely tartalmazza az eszközöket, anyagokat és az ebédet. A jelentkezési űrlap kitöltése után küldik a díjbekérőt. A jelentkezés csak a részvételi díj befizetése után végleges, a tábort a befizetések sorrendjében töltik. A tábor kezdete előtti héten még érkezik egy emlékeztető e-mail, melyhez mellékelik a részvételhez törvényileg kötelező egészségügyi nyilatkozatot, amit az első napon reggel kérnek majd kinyomtatva, kitöltve, aláírva.

Bővebb információ és jelentkezés ide kattintva!