Tavasszal jön Enyedi Ildikó új filmje – Főszerepben Borbély Alexandra és Morcsányi Géza

2016 november 24. csütörtök, 7:31

Jövő tavasszal kerül a magyar mozikba Enyedi Ildikó a Testről és lélekről című új szerelmi története a Mozinet forgalmazásában, amely az álom és ébrenlét, a test és lélek kettőssége körül forog.

szandra

A Cannes-ban Arany Kamerát nyert Az én XX. századom, a Bűvös Vadász, a Simon mágus, valamint a nagysikerű Terápia című tévésorozat alkotójának, Enyedi Ildikónak új szerelmi melodrámája a Magyar Nemzeti Filmalap 420 millió forintos támogatásával, az Inforg-M&M Film gyártásában készül – olvasható az MTI-hez elküldött közleményben.

tiszta

“Mi lenne, ha egy nap találkoznál valakivel, aki éjjelente ugyanazt álmodja, mint te? Vagy pontosabban: kiderülne, hogy már régóta ugyanabban a világban találkoztok éjszakánként. Örülnél neki? Vagy úgy éreznéd, megraboltak? És mi van, ha az illető nem kifejezetten szimpatikus neked? Ha történetesen szívből utálod?” – fogalmaz készülő filmjéről a forgatókönyvet is jegyző Enyedi Ildikó.

A négy évszakot felölelő történetben az álomszerű környezetet állítja szembe a hétköznapokkal, ezzel próbálva rámutatni, hogy az ultrakonzervatív világban mennyire szűk határok közé helyezzük magunkat ahhoz képest, hogy milyen sok lehetőséggel, szabadsággal születünk. (…) „Azt gondolom, hogy ha a Testről és lélekről jól sül el, akkor talán meg tudom csinálni A feleségem történetét. Eléggé abszurd vállalkozás ma ilyen méretű szerzői filmet összehozni Kelet-Európából, de nem adom fel. Kicsit szolgálatnak is tekintem, mert én olyan sokat kaptam Füst Milántól, hogy jó lenne belökni abba a közismertségi sávba, ahol sok, nála esetleg gyengébb író tanyázik. A Szelíd interface-t pedig kompletten újraírtam, van is egy érdeklődő New York-i producer, de ki tudja, először a mostani filmet kell megcsinálni” – nyilatkozta Enyedi Ildikó a HVG-nek.

A Testről és a lélekről női főszereplője a Katona József Színház színésznője, Borbély Alexandra, akinek ez az első filmes főszerepe. A férfi főszereplő Morcsányi Géza színházi dramaturg, a Líra Kiadói Csoport igazgatója, aki húsz évig vezette a Magvető Könyvkiadót. A filmben olyan kitűnő színészek tűnnek még fel többek között, mint Békés Itala, Jordán Tamás, Mácsai Pál, Tenki Réka, Schneider Zoltán és Nagy Ervin. Az alkotás operatőre Herbai Máté, producerek Mécs Mónika, Muhi András és Mesterházy Ernő.

szandra1

Enyedi Ildikó a Balázs Béla Stúdióban készített rövidfilmjei után Az én XX. századom című első játékfilmével a cannes-i filmfesztiválon elnyerte a legjobb elsőfilmnek járó Arany Kamera (Camera d’Or) díjat 1989-ben. Filmjeit több mint 40 nemzetközi díjjal méltatták az elmúlt években.

geza

Legutóbb az HBO saját gyártású drámasorozatát, a Terápiát rendezte, amelyért Gigor Attilával együtt elnyerte a MÚOSZ Film- és Tévékritikus Szakosztályától a legjobb televíziós rendezés díját 2013-ban.

 
 

Kapcsolódó anyagok