Újra látható a Nemzeti Dokumentumfilm! – Alföldi Róbert társulatának utolsó hónapjairól

2016 december 27. kedd, 9:52

Màról holnapra virradólag, 0.35 -ös kezdéssel a HírTV ismét sugarozza a Nemzeti dokumentumfilmet, amely az Alföldi Róbert vezette Nemzeti Színház utolsó 6 hónapját mutatja be.

A film szembeszàllt a múló idővel, megőrizte és megmutatja a társulat ambivalens érzéseit az utolsó premierre való készülődés izgalma és az àltaluk megteremtett “Nemzeti Színház” megszűnése idején.

Az Alföldi Róbert vezette Nemzeti Színház utolsó hónapjait örökíti meg a Nemzeti dokumentumfilm. A film két ellentétes folyamatot mutat be: a Mephisto című darab próbáját, Alföldi utolsó rendezését és ezzel párhuzamosan a társulat megszűnését.

“Minket a kíváncsiságunk vezetett, amikor erre a filmre készültünk. Közelről akartuk látni egy különlegesen sikeres társulat munkáját. Elhatároztuk, hogy szembeszállunk a színházi műfaj múlandóságával és létrehozunk egy kordokumentumot, melyben megörökítjük az utolsó hónapok eseményeit, ezen belül Alföldi Róbert utolsó rendezését, a Mephistot, mely egyben a Nemzeti utolsó bemutatója volt. A film feszültségét az adja, hogy a társulat tagjai, miközben erre a hatalmas munkára készülnek, egyszersmind elbúcsúznak egymástól, elbúcsúznak attól az öt évtől, ami mindenképpen a színháztörténet részeként marad meg az emlékeinkben, s reméljük, ebben a filmben is” – nyilatkozta korábban a filmről Salamon András rendező.

Nemzeti dokumentumfilm
Rendező: Salamon Andràs
Hìrtv, 2016. december 27. 0.35.