Az állampolgár – A beilleszkedésről szól Vranik Roland új filmje

2017 január 15. vasárnap, 11:08

Január 26-tól látható a hazai mozikban Vranik Roland Az állampolgár című filmje, amely amatőr színészekkel, minimalista eszközökkel és sok humorral mutatja be egy másik országba való beilleszkedés nehézségeit.

Az alkotók ajánlója:

Az állampolgár radikálisan különbözik az eddigi menekültfilmektől, ez a film egy szerelmi dráma, amely két menekült egymás iránti szolidaritásán és egy szerelmen keresztül szembesít az önmagunkhoz való hűség, a befogadás, a szabad választás, a szabadság kérdéseivel. Vranik Roland rendező három éven át dolgozott a filmterven, alaposan körbejárta a menekült kérdést: szakértőkkel konzultált, alapítványokhoz járt, táborokba látogatott el, menekültekkel ismerkedett, a végeredmény azonban mégsem egy menekültfilm lett, hanem egy menekültekről szóló szerelmes film.

Az állampolgár címszerepét Dr. Cake-Baly Marcelo alakítja, aki a rendszerváltás előtt, egy törzsi társadalomból, Bissau-Guineából, a polgárháború elől menekült Magyarországra. Az egyetem elvégzése után közgazdász lett, magyar nőt vett feleségül, családot alapított, ma forgalomirányítóként, villamosvezetőként dolgozik Budapesten. Szerepe szerint az ötvenes évei végén járó afrikai Wilsont alakítja, aki politikai menekültként él Magyarországon. Évek óta biztonsági őrként dolgozik, és legfőbb célja, hogy megszerezze a magyar állampolgárságot, ehhez azonban le kell tennie az alkotmányos alapismeretek vizsgát, melyen folyamatosan megbukik.

Az állampolgár másik főszereplője Máhr Ágnes színésznő, aki 1979 óta a Miskolci Nemzeti Színház tagja. Az állampolgárban Marit, a magyar-történelem szakos tanárnőt játssza, aki segít felkészülni Wilsonnak az állampolgársági vizsgára. A vizsga a magyar állampolgároknak is nagyon nehéz lenne, bonyolult történelmi, vallási, kulturális és politikai kérdésekre kell felelni. Tanulás közben mély szerelem szövődik köztük, és Mari hatalmas döntést hoz, elhagyja családját és a fekete férfihoz költözik. Wilson élete megoldódni látszik: társra talál, úgy tűnik, az állampolgársági vizsgája is sikerül, így hamarosan minden tekintetben magyarnak mondhatja magát.

Az állampolgár harmadik főszerepét játszó Arghavan Shekari pár évvel ezelőtt, Iránból érkezett Magyarországra. A gyönyörű, fiatal, perzsa divattervező ma óvónőként, jógaoktatóként dolgozik Budapesten. Dr. Cake-Baly Marcelo mellett neki is ez az első filmszerepe, ő épp a forgatás alatt kapta meg a magyar állampolgárságot. A filmben Shirint, a tragikus helyzetben lévő menekült lányt alakítja, akinek egyetlen esélye a túlélésre, ha névházasságot köt egy magyar állampolgárral. Wilson szolidaritásból a Marival közös lakásukban bújtatja Shirint, de a helyzet tarthatatlanná válik: a férfi választás elé kerül, döntenie kell a menekülttárs iránt érzett felelősség és a szerelem között.

„Bár a történelemben Magyarország átjáróházként van elkönyvelve, az én életemben ide sehonnan nem jött senki. Párizs, London, Amszterdam tele vannak bevándorlókkal, különböző státuszú menekültekkel, de mi azonnal kikészültünk, amikor egyszer megtelt a Keleti. Egészen biztos voltam benne, hogy mi magyarok annyira borzalmasan előítéletesek vagyunk, hogy ezek a szerencsétlenek semmiképp nem szeretnének hosszú távon Magyarországon maradni. Ennek a szellemében interjúztam az utcán a szembejövő menekültekkel. Megállítottam őket a Blahán, a Keletiben, az Üllői úton a járdán, és akkor egyszer csak kiderült, hogy nem értik a sztrereotípiáimat a magyarokról. Hiába provokáltam őket, hogy így a skinheadek, úgy a verekedés, meg intolerancia, mindegyik azt válaszolta, hogy neki kifejezetten nagyon jók az itteni tapasztalatai, élményei és én tévedésben élek, mert a magyarok befogadó és roppant segítőkész emberek. Akkor aztán végleg eldőlt bennem, hogy erről a témáról szeretnék filmet készíteni. – idézi fel a kezdeteket Vranik Roland rendező. – „Míg egyénileg mi magyarok kedvesek és segítőkészek vagyunk, az állam nem tud együttműködni az idegenekkel, a bürokrácia hatalmas és kiismerhetetlen. Nincs hagyománya, hogy mit kéne kezdenünk egy menekülttel, vajon hogyan integráljuk a társadalomba, hiszen eddig soha nem csináltunk ilyet.”

Vranik Roland számára az is kiderült, hogy az elhagyatottság, a kitaszítottság, a gyökértelenség univerzális érzések, ahogy a szerelem is, mindegy, hogy Magyarországon történik, vagy bárhol máshol a világban, minden embernek saját magát kell integrálnia a társadalomba. „A nyitott társadalom csak egy mítosz” – állítja. “Jófej a szomszédod vagy sem. Befogad vagy sem. De ez rajtatok, kettőtökön múlik. Az állam annyiban tud integrálni, hogy nem enged kiesni a szociális hálóból, munkát ad és orvosi ellátást.”

Vranik Roland utánam futott az utcán, nem volt valami bizalomgerjesztő, éppen kopaszra volt borotválva a feje, kapucnis pulcsiban volt, lihegett és megkérdezte, hogy menekült vagyok-e. Nem volt túl könnyű az első 5 perc, de aztán nagyon megszerettük egymást” – idézi fel Dr. Cake-Baly Marcelo afrikai származású főszereplő a szerepfelkérés meglepő történetét. “Nagyon-nagy bátorság volt Rolandtól egy senki által nem ismert, hatvan éves, afrikai amatőrre bízni a címszerepet, ezért külön szurkolok a filmnek, bízom benne, hogy szeretni fogják.”

„Vranik Rolandnak egy ismerősöm mutatott be, amikor híre ment, hogy egy közel-keleti nőt keres amatőr színésznek a filmjébe. Amikor meglátott, azt mondta, ez te vagy és nem lehet senki más, csak te. Utólag már én is pontosan így érzem” – meséli meghatottan az iráni Arghavan Shekari, aki soha nem akart színész lenni, de életre szóló élményt jelentett filmbeli karakterének megformálása. „Miattam írták át a forgatókönyvet, eredetileg a magyar állampolgárságra vágyó lány afgán származású lett volna. Az első találkozásunkkor elmondtam Rolandnak, hogy én igazából semmit nem tudok arról, hogy milyen egy afgán lány, az egy egészen más kultúra. Viszont én tudok mesélni Iránról, így lecserélték a karakter egy iráni lányra.”

Az állampolgár címszereplője Dr. Cake-Baly Marcelo tanulni jött Magyarországra még a rendszerváltás előtt, azóta itt él, családot is itt alapított. A háború borzalmait hazájában a saját bőrén tapasztalta meg. „Anyám tanító néni volt, édesapám békítő bíró feladatot látott el a törzsi társadalomban. Egy kis, 40-50 fős vidéki faluban éltünk, szalmával fedett házban. Abban a társadalomban nem volt szegénység. Önellátó gazdálkodások voltak, nem a pénzt gyűjtötték. Aztán kitört a függetlenségi háború Bissau-Guineában és vége lett a gyerekkori idillnek. Egyik nap jött négy portugál repülőgép és szétbombázták a falut. A közvetlen szomszédságban az egész családot megölték. Volt egy három éves kisfiú, akinek a bőrt leszakították a fejéről. Súlyosan megsérült, de láttam, hogy még él. Felkaptam az ölembe, és elszaladtam vele a függetlenségi partizánok vöröskeresztes táborába, ott ellátták, csökkentették a fájdalmat. Mondták, hogy a bőrrel nem tudnak mit kezdeni, csak Szenegálban, a függetlenségi kórházban van erre felszerelés. Akkor, ott, 16 évesen pontosan tudtam, hogy ezt a gyereket el kell juttatnom minél hamarabb Szenegálba. Négy napig cipeltem a hátamon, egy Duna-méretű folyón is átjutottunk valahogy, de sikerült” – meséli a háború szörnyűségeit a férfi. “A háború után ajánlottak egy mezőgazdasági mérnöki ösztöndíjat Németországba, de mire jelentkeztem, már csak Magyarországra volt hely. 1976-ban, 18 évesen jöttem ide, a szüleim tanácsára, a bizonytalanságból. A Hámán Kató Közgazdasági Szakközépiskolában letettem az érettségit, kollégiumban laktam, Zuglóban. Hárman jöttünk Bissau-Guineából, még hárman Közép-Afrikából, összesen hatan voltunk külföldiek az egész iskolában a 3-400 gyerek között. Semmiféle rasszista megjegyzés, verekedés nem volt. Letettem az érettségit, majd felvételiztem a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemre. Kollégista voltam, nagyszerű barátaim lettek. A barátnőim is hazavittek bemutatni, a családok szeretettel fogadtak. Diploma után eredetileg haza akartam menni, hogy a hazámat támogassam a tudásommal, de közben itt megismerkedtem a leendő feleségemmel, aztán megszületett a fiam. A rendszerváltás után ért pár megaláztatás is, főleg a munkakereséseknél. Nem nekem szóltak személy szerint, inkább a bőrszínemnek, a származásomnak, de attól még nehéz volt feldolgozni. Naponta küldözgettem a szakmai önéletrajzomat és a diplomámat különböző közgazdász pozíciókra, be is hívtak, de ha személyesen megjelentem, akkor már megváltozott a szemlélet. Vagy kiröhögtek, vagy diszkréten megmondták, hogy a végzettségem megfelel és a magyar nyelvvel sincs probléma, de ők magyarokat keresnek. Ma Budapesten élek, forgalomirányítóként dolgozom. Amikor egy afrikai vén kecske vezeti a villamost, az vagyok én” – teszi hozzá viccelődve.

Arghavan Shekari Az állampolgár másik főszereplője Teheránból származik, négy éve él Magyarországon. Az eredetileg művészettel és divattervezéssel foglalkozó lány ma jógát és angol nyelvet tanít egy óvodában. Épp a forgatás alatt tette le az állampolgársági vizsgát, így ma már iráni és magyar állampolgár. „Minden egyes forgatási nap maga volt a csoda. Önismeretre tanított és segített megtalálni önmagam” – magyarázza Arghavan, aki sosem gondolta volna, hogy egyszer színészként is kipróbálhatja magát. “2010-ben jöttem Magyarországra, először divattervezéssel foglalkoztam. Volt pár bemutatóm, kiállításom, sikeresnek érezhettem volna magam, de rájöttem, hogy a divatbiznisz mégsem az én világom. Imádok kicsik között lenni, így elkezdtem jógát és angolt tanítani egy óvodában. A modern életmód nem fenntartható többé, engem a fenntartható fejlődés érdekel, ezért szeretnék létrehozni vidéken egy nagy egészségközpontot, ahol mindazt át tudnom adni a gyerekeknek, ami keleten az élet része: a jóga és a művészet tisztelete. Ez egy roppant nagyszabású terv, egyedül kevés lennék hozzá, de segítenek a barátaim és most azt tervezzük, hogy a szüleim is idetelepülnek Iránból.”