Testről és lélekről – Fipresci-díjat nyert a Berlinálén Enyedi Ildikó filmje

2017 február 18. szombat, 14:24

A világ filmkritikusait tömörítő FIPRESCI, az ökumenikus zsűri és a Berliner Morgenpost olvasóiból álló zsűri is Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjét díjazta szombat délben a berlini nemzetközi filmfesztiválon.
A 67. Berlinale hivatalos díjainak átadóját ma este tartják.

Fotó: Csata Hanna

A Filmalap támogatásával készült mű legjobb helyezést ért el az Alin Tasciyan török, Dubravka Lakic szerb és Denise Bucher svájci filmkritikusokból álló, valamint a hattagú nemzetközi ökumenikus zsűri előtt, illetve a Berliner Morgenpost olvasói zsűrije is a magyar filmet díjazta.

A Testről és lélekről lesz a közelgő Magyar Filmhét nyitófilmje, majd március 2-ától vetítik a hazai mozik. A berlini közönségszavazáson Török Ferenc 1945 című filmje harmadik díjat nyert.

A Testről és lélekről női főszereplője a Katona József Színház színésznője, Borbély Alexandra, ez az első filmfőszerepe. A férfi főszereplő igazi felfedezés: Morcsányi Géza színházi dramaturg, a Líra Kiadói Csoport igazgatója, aki húsz évig vezette a Magvető Könyvkiadót, így meghatározó alakja a magyar kortárs irodalmi életnek. A filmben látható többek között Békés Itala, Jordán Tamás, Mácsai Pál, Tenki Réka, Schneider Zoltán és Nagy Ervin is.

Forrás: Színház.org, MTI