Sunset – Jakab Juli lesz Nemes Jeles László új filmjének főszereplője

2017 április 30. vasárnap, 23:43

Júniusban kezdi forgatni Sunset címmel új filmjét az Oscar-díjas rendező, Nemes Jeles László. Másfél évnyi casting után pedig az is kiderült, hogy a főszerepet Jakab Juli fogja játszani.

Jakab Juli 2012-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem filmdramaturg szakán. Azóta bemutatkozott már forgatókönyvíróként illetve színészként is. A Reisz Gábor rendezte VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan epizódszerepe után Török Ferenc a Senki szigete című filmjének főszerepében és a Saul fiában ismerhette meg a nagyközönség. „Jakab Juli rezzenéstelen, meggyötört, ám mégis reménykedő arcközelije sokáig emlékezetes marad” – írta róla Báron György filmkritikus az Élet és Irodalomban.

Jakab Juli a Sunset című filmhez készített hangulatfotón / Fotó: Erdély Mátyás / Laokoon Filmgroup

Nemes Jeles László a Tilos rádióban jelentette be a hírt, hogy több ezer amatőr és profi színész közül ismét Julira esett a választás, mert titokzatos személyiségének köszönhetően ösztönösen képes behozni egy másik korszakot.

A Filmalap által másfél milliárd forinttal támogatott alkotás stábja nagyban egyezik a Saul fiáéval, Nemes Jeles mellett Erdély Mátyás operatőr, Clara Royer társ-forgatókönyvíró, Rajk László látványtervező vagy Zányi Tamás hangmérnök is visszatér.

A forgatását júniusban kezdő Sunset egy húszas évei elején járó nő, Iris történetét mutatja be. A történet 1913-ban játszódik. A helyszín Budapest, Európa szíve. Az árvaházban nevelkedett fiatal Leiter Írisz Magyarország fővárosába érkezik. Azt reméli, hogy kalaposlányként dolgozhat néhai szülei egykori legendás szalonjában, ám a kalapbolt új tulajdonosa, Brill Oszkár elutasítja. Írisz egy idegentől értesül róla, hogy Leiter Kálmán néven él egy bátyja, akinek nem tudott a létezéséről.

A családja után kutatva a lány sötét titkokra bukkan, és elragadja a bukásához érkezett civilizáció zűrzavara.

Jakab Juli a Sunset című filmhez készített hangulatfotón / Fotó: Erdély Mátyás / Laokoon Filmgroup

“Alkotótársaimmal együtt több éve dolgozunk ezen a filmterven, hónapok óta örömmel és izgalommal készítjük elő a forgatást, amely felidézi, hogy milyen volt az élet Budapest fénykorában. Számomra külön megtiszteltetés újra azokkal az alkotókkal és szakemberekkel együttműködni, akikkel a Saul fiában is dolgozhattam. A Sunset teljesen más típusú film lesz, de hasonlóan újszerű és formabontó. Nagy kihívások előtt állunk” – árulta el Nemes Jeles László a HVG-nek.

Az alkotók a mozibemutatót 2018-ra tervezik.

Forrás: Színház.org, HVG, Laokoon Filmgroup, Origo, MNO