Juliette Binoche-sal forgatja utolsó filmjét Alain Delon

2017 május 09. kedd, 9:01

Alain Delon utolsó filmjére készül, amelyben Juliette Binoche-sal játszik együtt. A 81 éves filmszínész a hétvégén beszélt terveiről a Liege-ben megrendezett nemzetközi bűnügyi filmfesztiválon.

Alain Delon

Alain Delon

Alain Delont életműdíjjal tüntették ki a belga filmfesztiválon. A színész ez alkalomból számolt be arról, hogy ősszel kezdi forgatni pályafutása utolsó filmjét, amit Patrice Leconte rendez. “Ez lesz az utolsó filmem, mert olyan vagyok, mint egy bokszoló, aki nem akar túl sokáig harcolni, nem akarok túl sokáig filmezni” – jelentette ki Delon, aki utoljára 2008-ban, az Asterix az olimpián című filmben szerepelt.

A színész elmondta, hogy az új filmet kifejezetten a számára írták, egy szerelem történetét ábrázolja egy idős férfi és egy jóval fiatalabb nő között. “Sophie Marceau lett volna a partnerem, de ő már másfelé kötelezte el magát a forgatás idejére. Juliette-re azért esett a választás, mert csodálatos színésznő, akit nagyon szeretek” – mesélte. Delon megemlítette, hogy jelenleg éppen lányával, Anouschkával turnézik, ami nagy örömmel tölti el, mert csak most ébredt rá, mekkora élmény a lányával fellépni.

Juliette Binoche és Alain Delon

Juliette Binoche és Alain Delon

A La Libre belga hírportál beszámolója szerint a francia színész elismerte, hogy a mai filmes világban már nem találja a helyét. “Sajnálom Viscontit, Melville-t és René Clement-t, a legremekebb rendezők voltak, akiket ismertem, rengeteg zsenialitás volt bennük, igazán szerették a filmet és tudták, hogyan kell a színészeket irányítani. Ha manapság untat a film, akkor az azért van, mert ma már nincsenek ilyen rendezők” – mondta.

A francia filmművészet legendás sztárja 1984-ben kapta meg a francia Oscart, a César-díjat A mi történetünk című Bertrand Blier-filmben nyújtott játékáért. Több nemzetközi elismerést is kapott alakításaiért, 1995-ben Arany Medve-életműdíjjal tüntették ki Berlinben, és 2012-ben Locarnóban is életműdíjat kapott.

Forrás: MTI, Színház.org