“Björk zenéjéhez tudnám hasonlítani” – Bemutatkozott Cannes-ban a Láthatatlanul

2017 május 27. szombat, 14:55

Szerda délután bemutatták a cannes-i filmfesztiválon Szentpéteri Áron Láthatatlanul című kisfilmjét, ami egy vak fiú és egy látó lány megismerkedését meséli el. A félórás alkotás kapta a legnagyobb tapsot a maga blokkjában, a fődíjat azonban a belga Valentina Maurel Paul Est Là című munkája nyerte.

“Kábé a film egyharmadánál megnyugodtam, mert a közönségen azt éreztem, hogy figyelnek. Volt egy érzet, hogy a filmmel vannak, és nem zacskókat zörgetnek meg telefonálnak” – mesélte a rendező az Origo-nak.

Józsa Bettina és Barkó Tamás / Láthatatlanul

Józsa Bettina és Barkó Tamás / Láthatatlanul

A vetítés után az alkotók és a Cannes-ban tartózkodó hazai újságírók átvonultak a tengerparton lévő magyar pavilonba, a koccintásra odajött Szentpéteri egyetemi osztályfőnöke, az Arany Medve-díjas Testről és lélekről rendezője, Enyedi Ildikó is. Pezsgő került a műanyag poharakba, a rendező érzelmes beszédben köszönte meg a stábjának a közös munkát, majd az alkotók összeálltak egy csoportképre – számolt be a Origo, aki arról is tudósított, hogy az idei Oscar fődíját kalandos körülmények között elnyert Holdfény rendezője, Barry Jenkins dícsérettel illette Józsa Bettina játékát, mondván: “Szép alakítás, szép munka”.

Az oldalnak adott interjújában a film vak főszereplője, Barkó Tamás úgy nyilatkozott: “Az erényeinkkel és a hibáinkkal együtt szeretnénk mi is egyenrangú szereplőivé válni a társadalomnak. Örülök annak, hogy megmutattuk, hogy Balázs is csak egy ember, aki gyarló. (…) Az embert néha megfogják dolgok, pillanatok, olyanok, amik vagy elfelejtődnek, vagy elviszed egy életre magaddal. És ezekkel valamit kezdeni kell. Pláne én, aki foglalkozom testtudati dolgokkal, erre még érzékenyebb vagyok. Ezért tudtam érteni Balázst. Lehet, hogy elég volt neki egy pillanat, és az hetekig, hónapokig élt benne. (…) Björk zenéjéhez tudnám hasonlítani a fimünket, ami bárki számára befogadható, mégis olyat próbál mutatni, amit a mainstream nem tud. A Láthatatlanul is valami többet próbál adni, valami mást, valami olyat, ami eddig nem volt. Nem egy újabb Egy asszony illatá-t csináltunk, nem még egy Vakvagányok-at. Ott van mindjárt az első jelenet. Elkezdődik a film, és percekig fekete a kép?”.

A Láthatatlanul rendezője, Szentpéteri Áron pedig úgy nyilatkozott: “Tomival kapcsolatban fontos volt, hogy ő nem egy vak ember, hanem vak, és emellett van egy nagyon izgalmas személyisége. Én pedig inkább azt találtam érdekesnek, hogy ő milyen, és nem azt, hogy milyenek a vakok, ezért nem is végeztem kutatásokat. Inkább csak sokat dumáltunk Tomival. Persze valamennyi van a filmben arról is, hogy a vakok hogyan érzékelhetik a világot, de az inkább vizuálisan érdekes szerintem. Engem amúgy is a történet univerzálisabb, emberi vonatkozásai érdekeltek. Vágyak, szorongások, kíváncsiság, bizonytalanságok, azok a dolgok, amik belül vannak, és ugyanúgy működnek, ha lát az ember, ha nem”.

Forrás: Színház.org, ORIGO