Beválogatták a Tünet Együttes Gyászfilmjét a Bukaresti Nemzetközi Táncfilmfesztiválra

2017 augusztus 15. kedd, 9:43

A Gyászfilmet is beválogatták a Bukaresti Nemzetközi Táncfilmfesztiválra – 300 film közül került be a 20 legjobb közé! Vetítés szeptember 9-én.

2017 szeptemberében harmadszorra rendezik meg a Bukaresti Nemzetközi Táncfilm Fesztivált. A rendezvényre rendezők, koreográfusok és művészek küldhettek be rövid táncos filmeket, fikciós, dokumentum- és animációs filmekkel is lehetett pályázni.

A fesztivál idei témája: A furcsaság kora.

A Tünet Együttes és a Katona József Színház közös produkcióját, a Gyászt, 2010-ben mutatták be a Kamrában. A darab témája a művészet, a színház halála és temetése. Később, a kőbányai pincerendszerben forgattak az előadás alapján filmet.

A kérdésre, miért tartották fontosnak, hogy az előadás alapján film készüljön, Szabó Réka rendező egy korábbi interjúban elmondta: “Amikor a Gyász című előadást készítettük a Katona József Színházzal koprodukcióban, 2010 tavaszán, még nem sejtettük, mennyire aktuális lesz a téma, amivel foglalkozunk. A darab témája annak a fajta kultúrának, művészetnek, színházi nyelvnek a temetése, elsiratása, amelyen mi szeretünk beszélni, amiben mi élünk. Mindez persze némi öniróniával, humorral volt fűszerezve” – fogalmazott. Az előadás technikai okokból lekerült a színház repertoárjáról, miközben a Tünet Együttes  úgy érezte, hogy fontos a téma, és hogy az előadásban sok olyan erős képi elem van, melyek filmes eszközökkel kiválóan megragadhatók. “Nem az előadást vittük filmre, hanem annak alapján, abból inspirálódva alakult ki a rövidfilm” – tette hozzá Szabó Réka.

A Gyászfilmben művész‑kísértetek érkeznek egy gyászszertartásra, abszurd műsorszámaikkal vesznek végső búcsút múltjuktól. A filmben a Tünet állandó művészei, Gőz István, Szász Dániel, Dózsa Ákos, Egyed Bea, Furulyás Dóra, Góbi Rita mellett a Katona József Színház egykori és jelenlegi színészei, Elek Ferenc, Fekete Ernő, Hajduk Károly és Rezes Judit is feltűnnek.

A kísérleti táncfilmjéhez komoly filmes partnerek csatlakoztak: a többek között az I love Budapest, Hukkle, Fekete kefe és Taxidermia című filmeket is jegyző kiváló operatőr, Pohárnok Gergely, illetve a nagy tapasztalatokkal rendelkező filmgyártó cég, a Laokoon Film.