Oscar-díj: Enyedi Ildikó filmjét nevezi Magyarország!

2017 szeptember 05. kedd, 13:23

A Testről és lélekről című alkotást nevezi Magyarország az Oscar-díjra a legjobb idegen nyelvű film kategóriában.


Irány az Oscar-verseny

A testületben a Filmalap Filmszakmai Döntőbizottságának tagjai – Havas Ágnes, a Filmalap igazgatója, Kálmán András forgalmazási szakember, Kovács András Bálint egyetemi oktató és Andy Vajna kormánybiztos – mellett Divinyi Réka forgatókönyvíró, Goda Krisztina rendező és Sándor Pál rendező-producer vett részt.

A 18 év után új nagyjátékfilmmel visszatérő Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotása a világpremierje alkalmával, februárban elnyerte a Berlinale fődíját, az Arany Medvét.

Az amerikai filmakadémia szabályzata szerint az idegen nyelvű film kategóriában minden ország nevezhet egy filmet azok közül, amelyeket 2016. október 1. és 2017. szeptember 30. között mutattak be hazai moziforgalmazásban. Az Oscar-díjakat 2018. március 4-én 90. alkalommal adják át.

Ajánló a film elé:

Mi lenne, ha egy nap találkoznál valakivel, aki éjjelente ugyanazt álmodja, mint te? Vagy pontosabban: kiderülne, hogy már régóta ugyanabban a világban találkoztok éjszakánként. Örülnél neki? Vagy megijednél? Esetleg romantikusnak találnád? De mi van, ha te cseppet sem vagy romantikus alkat? Hogy nézel egy-egy gyengéd álom után másnap, éberen ennek az idegen embernek szemébe? És, mi van, ha az illető nem kifejezetten szimpatikus neked? Próbálnád megszeretni? Hogy lehet az, hogy éjjel, egymástól több kilométerre, magányos ágyatokban fekve egymáséi lehettek, de nappal, hús vér valótokban egymással szemben állva még egy vacak első randevút sem tudtok normálisan lebonyolítani? És mi van, ha a második találkozó is kínosan sikerül? A harmadik meg kifejezetten szégyenletes? Feladnád? És ha feladnád, kibírnád?

Enyedi Ildikó a filmről:

Ember tervez…: “Voltak kész terveim, jó visszajelzéseket is kaptam róluk, az elmúlt tizenhat évben folyamatosan dolgoztam – gyakorlatilag nem volt olyan nap, amikor ne azon agyaltam volna, hogyan tudnék tető alá hozni egy saját filmtervet. Jó nagy pech kellett hozzá, de van ilyen, hogy egyik sem jött össze. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy a gonoszok nem engedtek dolgozni: ezek aránylag nagy költségvetésű tervek voltak, és mindegyiknek mindig pont majdnem összejött a finanszírozása. Ilyenkor az ember kitart, sokszor túl sokáig… Nálam sokkal nagyobb nevek is belefutottak már ebbe, a leghíresebb példa talán Kuroszava, ő majdnem belebolondult, hogy évekig nem tudott filmet készíteni”.

Jómagam: “Nem a filmezést engedtem el, mert dolgoztam, van hat forgatókönyvem. Inkább az volt ijesztő, hogy életemben először – pedig átéltem nehéz periódusokat – a súlypontom valahogy belülről kívülre került. A kifelé figyelést, a külső jeleknek, visszajelzéseknek való érzelmi kiszolgáltatottságot, a pánikot, kapkodást, a belefeszülést, amiben akkor éltem, soha azelőtt nem tapasztaltam meg. Aztán fogalmam sincs, mitől, sikerült mindezt elengednem, megint saját magam voltam. Sikertelenül, munka nélkül, anyagi gondokkal, de saját magam. Nagyon jó érzés volt. Amikor ez megtörtént, akkor szépen, lassan kezdtek el történni a dolgok”.

Történet: “A mi filmünk „nappali története” tulajdonképpen egy furcsa, munkahelyi szerelem, ami egy vágóhídon játszódik, szarvasmarhák között. Ők hasonlóan torz és túlszabályozott életet élnek, mint a főhőseink. Az az egyértelmű teljesség, ami egy szabadon élő szarvasnak megadatik, mindannyiunknak elemien hiányzik.”

Zoltán és Péter: “Két fantasztikus szakemberrel, Horkai Zoltánnal és a társával, Iványi Péterrel dolgozhattam együtt. Számomra elképesztően szimpatikus és hiteles Zoli módszere. Ahogy ő fogalmaz: kényszerítés helyett mindig azon töri a fejét, hogy vajon mitől szeretné majd az állat azt csinálni, amit mi szeretnénk, hogy csináljon? Zoltánnal és Péterrel nagyon sokat beszéltünk a két főhősről, akiknek a megfelelőit kellett állatként megtalálnunk. Egy állatnak határozott személyisége van, ami megnyilvánul a mozgásában, tartásában, a tekintetében – nekünk olyan személyiségeket kellett találnunk, akik hűen képviselték a két főhősünket”.

Szandra: “Én még életemben ilyen harmonikusan, mély, gyönyörű szövetségben színésznővel nem dolgoztam.Férfival már összejött, de nővel még sosem. Totális bizalmon alapult a kommunikációnk. Együtt töltöttünk sok időt, amikor ízlelgettük, hogyan is kellene mozogni egy térben, mondjuk, egy konyhában, hogy ő elő tudja hívni magából ezt a Máriát. Ezt sikerült felépíteni még a forgatás előtt. Alig kellett Alexandrának mondanom valamit, hiteles és erős volt irányítás nélkül is”.

Géza: “Nagyon okos volt Géza, anélkül, hogy velem megbeszélte volna, eldöntötte, hogy a munka alatt soha nem kapcsol át dramaturgba. Az az abszurd helyzet állt elő, hogy az ország egyik legjobb dramaturgjával dolgoztam úgy, hogy egyszer sem beszéltünk dramaturgiai kérdésekről. Sőt, egy tétova kísérletemet, hogy egyeztessünk valamilyen egyszerű dialóg esetében, kerek-perec visszautasította. Nagyon kitett állapot ez, színészként dolgozni. A színész megtanulja ezt kezelni, ahogy megtanul esni is a színpadon. Egy amatőrnek ez vérre megy. Jelen voltam Bódy Gábor Psychéjében, én választottam a ruhámat, a sminket, én írhattam a dialógomat, ennek ellenére úgy éreztem, hogy egy tank megy rajtam keresztül, amikor beilleszkedtem a forgatás menetébe. Ha jó akarsz lenni, hiteles, az összes civil védekező mechanizmusodat otthon kell hagyni. Ebből az érzékeny állapotból nem lehet csak úgy kiugrálni dramaturgiai tanácsokat adni. Géza ezt nagy szakmai és élettapasztalatával pontosan tudta”.

Forrás: MTI, Színház.org, 24.hu, Marie Claire, HVG

 
 

Kapcsolódó anyagok