Móga Piroska: “Az új dolgokkal szemben teljesen vakmerő vagyok”

2017 november 21. kedd, 7:44

Hamarosan A Viszkisben láthatjuk a főhős barátnőjeként. Móga Piroskát a Film.hu kérdezte.

 

Annak kapcsán, hogy a hegedű visszatérő elem a szerepeiben, Móga Piroska elmondta: “A szüleim szerették volna, én viszont éreztem, hogy nem tudnék ezzel foglalkozni. (…) Van egy darabom, a Kóda, az is erről az aszketikus életmódról szól, amit egy zenei pálya megkövetel. Arról, hogy mekkora felelősség emellett, vagy ennek ellenében dönteni. (…) Kicsit olyan, mintha a hegedű oda lenne nőve a nyakamhoz. Sokszor használták egy-egy filmben vagy előadásban a hegedűtudásomat, de legtöbbször csak érintőlegesen volt jelentősége. Ezért döntöttünk úgy Bognár Anita kolléganőmmel, hogy csinálunk egy olyan darabot, a Kódát, amiben mélyére ásunk a kérdésnek. Azt hiszem, ez egy fricska saját magamnak. Én, akinek mindenhol hegedülnie kell, most saját akaratomból fogok játszani. De úgy, hogy a pokol legmélyebb bugyrát is behozzuk a képbe, megmutatjuk, hogy milyen gyerekkorban, egy kicsike szobában, hosszú órákat tölteni gyakorlással, vagy a rettegett szolfézsra járni, miközben mások a szabadban játszanak. A hegedülés nem csak azért fontos nekem, mert van egy ilyen készségem, hanem mert ez volt az első művészeti élményem, amiben azt éreztem, hogy hiába izgulok a fellépés miatt, valójában boldog vagyok tőle” – árulta el a színésznő.

Móga Piroska / A Viszkis / Antal Nimród filmje

Arról szólva, miként kezdődött filmes karrierje, úgy fogalmazott: “Az új dolgokkal szemben teljesen vakmerő vagyok. Nem ijedek meg attól, amit még nem is tapasztaltam igazán. Az embernek ilyenkor valahogy nem is jut eszébe, hogy belebukhat. A fura, hogyha valamit sokszor csináltál már, jobban fogsz izgulni. A casting is sokkal nagyobb teher például, ha már több éve jársz. Amikor először voltam, játéknak fogtam fel, de továbbra is, ha lehet, annak élem meg. Az érdekel, hogy jól érzem-e magam abban az adott helyzetben, nem foglalkoztat a végeredmény. Persze amikor már profi színész vagy és ebből kell megélned, akkor ez egy kicsit nehezebbé válik”.

A kérdésre, milyen érzés volt megkapni a Viszkis női főszerepét, úgy felelt: “Antal Nimród nagyon közvetlen volt már az első casting alkalmával is, a visszahíváskor pedig iszonyú elegáns módon járt el. Megnézett minket Szalay Bencével a kamera előtt, kiment öt percre, majd visszajött, és azt mondta nekem, hogy tiéd a szerep. Nem húzta az agyamat hetekig, hogy majd felhív az egyik asszisztense, ami egy elég szép gesztus volt. (…) Színészként nagyon kellemes és feltöltő élmény vele a munka. Olyan szintű életigenlés és pozitív hozzáállás van a személyiségében, ami sok magyar rendezőből hiányzik. A fő különbség, hogyha valami jól ment, akkor azt ő minden további nélkül kimondja. A legtöbb rendező nem ezzel az attitűddel áll hozzá a színészekhez és a forgatáshoz. Nimród valószínűleg önmagában különleges, hihetetlenül biztonságos érzés vele dolgozni. (…) Nimród nem szerette volna egy valós személyről mintázni, még a nevét sem, így lett végül Kata belőle. Mesélte, hogy eredetileg több női karaktert is bele akart írni a történetbe, de a sokféle karaktertől annyira szétaprózódott, hogy nem alakult ki egy valódi szerelmi szál. Úgy döntött, hogy inkább egybegyúrja őket, és egy kicsit átalakítja a szerepet. Bizonyos szempontból így a filmen keresztül egy párkapcsolat görbéjét is megismerhetjük” – fejtette ki Móga Piroska.

A teljes interjút itt olvashatják.