“Dini kihagyhatatlan” – Janisch Attila sorai Ujlaki Dénesről és egy 35 éves vizsgafilmről

2018 január 21. vasárnap, 13:46

1983-ban készült harmadéves vizsgafilmjét Ujlaki Dénes születésnapja alkalmából osztotta meg a rendező.

Janisch Attila írása:

Ebben a filmben dolgoztunk először együtt Dinivel, de ettől kezdve ő elmaradhatatlanná, kihagyhatatlanná lett a filmjeimből. Minden filmbe hívtam őt, és minden forgatókönyvbe beleírtunk egy szerepet direkt a számára, mert nagyszerű színész és mert amolyan biztonságot adó védjel és lett ő – a Zizitől kezdve – számomra. Barát és színész, alkotótárs, akinek erőteljes habitusa, remek humora mindig erőt adott nekem a forgatások nehéz helyzeteiben is. Sajnos főszerepet – még – nem tudtam neki adni, bár ha lett volna főszerepként ilyen karakter bármelyik forgatókönyvben, egyetlen percig sem gondolkodtam volna, hogy kire bízzam a szerepet – merthát pereszehogy a Dincsire. Ám ez a sok nagyon fontos epizód, amelyet Dini a filmjeimben játszott, bőven kitesz egy főszerepet is. A szívemben pedig már ezt az első közös filmünket követően is főszereplő lett.

Dincsikém!
Nagy-nagy ölelés Neked a francsetudja hányadik szülinapod alkalmából, de mindegy is hányadik, mert úgyis együtt öregszünk, így aztán örökre fiatalok maradunk – és lesz még közös film – remélem. Remélem Te is reméled!
Ezeréves szeretettel
Attila (na és persze Klári is)

————-

Csodálatos találkozások filmje volt a Zizi, mert nem csak Dinivel köttetett a munkálatai során életre szóló emberi és filmes barátság, hanem Törőcsik Marival is, akivel ugyancsak ebben a filmben dolgozhattam először együtt. Ajándék volt az élettől, hogy ebben a filmben még dolgozhattam Bánhidi Laci bácsival is, aki iránt mindig nagyon nagy melegség van / volt / lesz a szívemben, és nem csak mert a gyerekkoromban minden évben megnézett Tüskervár Matula bácsijaként mindenképpen elmaradhatatlan része az életemnek, hanem mert csodálatos emberi és szakmai ajándékokat kaptam tőle is azon az egyetlen napon, amelyen az ő jeleneteit forgattuk. Sajnos vele csak ebben a filmben dolgozhattam. de életre szóló élmény volt, maradt.

És persze ez a film is – ahogy minden film – egy csapat közös alkotása, közös munkájának eredménye. Jó csapat nélkül nehéz egy filmet végigvinni, jó csapattal viszont még a legnehezebb pillanatok is örömtelivé lesznek. A ZIZI forgató csapata nem jó volt, hanem fantasztikus! Mindenkitől, aki dolgozott benne a maximumot kaptam ajándékba és mindenki a saját tudása maximumát tette bele a filmbe. Talán ezért is van, hogy nagyon sokan azóta is elválaszthatatlan munkatársaimmá, barátaimmá lettek ezt a filmet követően.

Kuriózum, hogy a film egyik jelenetébe sikerült Petri Györgyöt is elcsábítanunk, aki persze nem a magyar költészet egyik legnagyobbjaként jelenik meg, hanem egy fenyegető, titokzatos idegenként.

Mielőtt felsorolnám az alkotótársaimat még egy fontos megemlítendő: ennek a filmnek az alapja is egy Shirley Jackson novella volt (The Summer People – Nyaraló népség), azé a Shirley Jacksoné, akinek egy másik novellája alapján (The Bus – Autóbusz) forgattam évekkel később (1997) a második játékfilmemet, a Hosszú alkonyt, lényegében majdnem ugyanazokkal az alkotótársakkal a stábban, akiket a Zizi forgatásakor megismertem. Annak a filmünknek is Törőcsik Mari volt a főszereplője és a második legfontosabb karaktere persze a Hosszú alkonynak is Ujlaki Dincsi volt, aki bizony – akárhányévesek is leszünk -, nekem mindig az én legkedvesebb Dincsim marad!

Ujlaki Dénes

Ujlaki Dénes

A filmünk mindannyiuk munkájának és kiváló tehetségüknek köszönhetően elnyerte a Filmfőiskolák Európai Fesztiváljának fődíját, 1983-ban, Münchenben. Akkoriban talán ez volt a legfontosabb fesztivál, ahová egy akkori filmfőiskolás film kijuthatott.

Abból a szempontból, hogy most mennyivel több lehetőségük van a fiataloknak arra, hogy már a szárnypróbálgatásuk idején is akár az egész világ előtt bemutathassák a tehetségüket, irígylem őket, egyébként pedig drukkolok nekik, hogy minél többen élni is tudjanak ezzel a lehetőséggel.

A ZIZI című filmünk alkotói:

szereplők: Törőcsik Mari, Nyakó Juli, Ujlaki Dénes, Bánhidi László, Tóth József, György László, Cserne László, Petri György

alkotótársak:
Forgách András – forgatókönyv / Klöpfler Tibor – operatőr
Kornis Anna – vágó / Sipos István – hangmérnök
Horváth Zoltán – berendező / Bódis Gábor – gyártásvezető
Illés Klára – a rendező munkatársa (feleség, lélektartó, mindenes) / Fegyveres György – segédoperatőr
Rajczi Péter – felvételvezető / Der András – second unit operatőr / Pártényi Zsuzsa – ruha
Váradi György – a Főiskola főgyártásvezetője

és a tanáraink: Fábri Zoltán, Gábor Pál, Kovácsi János, Illés György, Ragályi Elemér, Föld Ottó, Széchenyi Ferencné

1983. – Színház- és Filmművészeti Főiskola

(a film 35 perc hosszú, 16mm-es fekete-fehér nyersanyagra forgott és természetesen az eredeti. 4:3-hoz hasonló méretben lett digitalizálva – a Hosszú alkony című filmünk kísérőfilmjeként a Hosszú alkony DVD-jén is megtalálható – a Facebook valszeg lerontja a minőségét, ezért elnézést)