Vándorszínészek – Megtekinthető a vadonatúj werkfilm!

2018 március 05. hétfő, 14:06

A több mint 20 perces anyagban kulisszatitkokat, érdekességeket árul el Sándor Pál rendező és a főszereplők, alkotók.

Március 8-án kerül a mozikba Sándor Pál Vándorszínészek című filmje. A főbb szerepeket Martinovics Dorina, Mohai Tamás és ifj. Vidnyánszky Attila játssza, mellettük Nagy-Kálózy Esztert, Gáspár Sándort, Hegedűs D. Gézát és Rudolf Pétert is láthatjuk.

Sándor Pál új filmje vándorszínészek izgalmas, kalandos életét követi nyomon. Egy előadásuk dühös verekedést robbant ki. A bunyóba beszáll egy fiatal katona. Miután a fiú bujdosni kényszerül, a társulat befogadja, és együtt zötyögnek faluról falura Pest felé. Azt hiszi megmenekült, pedig ha sejtené, hogy lesz itt még akasztás, csábítás, párbaj meg szerelem, és nem csak a színpadon…

Az 1800-as évek első felében játszódó kosztümös film egy színtársulat utazásának humorral és iróniával átszőtt történetét meséli el. A forgatás több évszakon keresztül tartott és több mint 30 helyszínen rögzítették az egyes jeleneteket. A témaválasztásról Sándor Pál rendező korábban elmondta, hogy egy súgó naplója alapján írták a film forgatókönyvét. A történet néhány mániákus, tehetséges emberről szól, akik elindulnak Pest felé, hogy a kőszínházba keveredjenek – ázva-fázva, éhezve, mindent odaadva, egymás között megtapasztalva az árulást, a szerelmet, a barátságot.

Vándorszínészek / Fotó: Szlovák Judit

Vándorszínészek / Fotó: Szlovák Judit

A forgatókönyvet a több sikeres filmet jegyző Szekér András, Sándor Pál és a József Attila-díjas Péterfy Gergely írta. Operatőr: Garas Dániel HSC. Látványtervezők: Pater Sparrow, Varga Judit. Vágó: Lemhényi Réka HSE, Gothár Márton. Zeneszerzők: Másik János, Pásztor Sámuel. A Vándorszínészek a Nemzeti Filmalap támogatásával készült. Forgalmazó: Big Bang Media.