Aranyélet 3 – Befejező évad ősztől az HBO-n!

2018 április 12. csütörtök, 20:26

Ősszel zárul az magyar HBO saját fejlesztésű sorozata, az Aranyélet – erre hangol az a fél perces teaser, amelynek végén pár jelenet felvillan a közelgő évadból is.

“Valaki erre született, valaki arra. Valaki ebben jó, valaki abban, de mindenki úgy él, ahogy tud. És a végén kurvára benyújtják a számlát” –  vonja le rekedtes hangon Thuróczy Szabolcs a fő tanulságot.

A következőkben “Miklósiék végre a mindig áhított aranyéletet élik: a család a Dunakanyarhoz költözött egy idilli kis faluba, ahol Janka versenybe szállt a polgármesteri címért, Attila pedig legjobb barátjával, a milliárdos Gáll Ferivel az oldalán egy óriási beruházást készül nyélbe ütni. A gyerekek is megtalálták végre a helyüket: Márk Biankával az oldalán saját vállalkozást vezet, Mira pedig gyakornokoskodik, és közben készül az egyetemre” – olvasható az HBO közleményében.

A történetről Krigler Gábor kreatív producer azt nyilatkozta a 24.hu-nak: “Majdhogynem direkt folytatása a második évadnak, hamar felvesszük a fonalat, mégis már egy másik univerzumba helyeződött át ez az egész. Kimondott ambíciónk volt már az első évadtól kezdve, hogy amennyire lehet, vizuálisan, környezetileg különítsük el egymástól az évadokat. Eredetileg a harmadik évadot a Balatonra szántuk, de aztán találtunk sokkal jobb vidéket, ami jóval kevésbé van reprezentálva a popkultúrában, ez pedig a Dunakanyar. Itt játszódik a történet nagy része. Miklósiék, amint láttuk a második évad végén, teljesen új szférába kerültek be, Attila nemcsak átvette Hollós birodalmát, de egyfajta Hollós 2.0-ként funkcionál, Gáll Ferinek köszönhetően, akinek a segítségével bekerült a nagyvállalkozói körökbe”.

Arról is beszámolt, hogy most inkább igyekeztek az eddig bemutatott szereplőkre építeni. “Visszatér elég prominens szerepben Rajkai Zoltán, az ügyész, akivel  Mira a második évadban összeszűrte a levet. Visszatér még Danis Lídia, aki Jakab Erikát, a korrupt rendőrnőt játszotta, és természetesen Végh Zsolt is, azaz Gáll Feri. Fontos szereplő lesz az ő lánya,  Bianka is, aki folytatja azt, amit a második évad végén Márkkal elkezdett. Ebben az évadban őt egy másik színésznő alakítja, Staub Viki, mivel Márk és Bianka sztorijában elég húzós dolgok fognak történni, és a korábban Biankát alakító Németh Lala még nem nagykorú. Ott van még Fekete-Lovas Zsolt is, aki Mátyás Pisti roma bandavezérként tér vissza. Bakonyi Csilla újságírót alakít, akinek szemet szúr Miklósiék ténykedése az ő vidékén” – árulta el a producer.

A visszatérők közé tartoznak a rendezők, Dyga Zsombor és Mátyássy Áron, valamint az operatőr Marosi Gábor, (valamint természetesen a producerek: Krigler Gábor, Závorszky Anna, Fodor Judit, Stalter Judit) is. Az új vezető író Vancsik Péter lett, akinek az első évadban ugyanezt a szerepet betöltő Tasnádi István, illetve az újonc Vanicsek Olivér segített az epizódok kitalálásában.

Az HBO szerint az Aranyélet “ismét felidézi, értelmezi és olykor kiforgatja az elmúlt évek, hónapok jó néhány közéleti eseményét, és közben olyan kérdésekre keresi a választ, minthogy áthidalható-e a generációk közt húzódó óriási szakadék, vagy összeegyeztethető-e a család és a karrier, a hatalom és a tisztesség?”

Forrás: Színház.org, Facebook, 24.hu, hu.ign.com, HBO