Napszállta – Nemes Jeles László új filmje a Velencei Filmfesztiválon debütál

2018 július 25. szerda, 13:25

Az Oscar-díjas Saul fia rendezője, Nemes Jeles László Napszállta (Sunset) című második nagyjátékfilmje meghívást kapott a 75. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál hivatalos versenyprogramjába.

A 75. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál szervezői július 25-én jelentették be az augusztus 29-én kezdődő fesztivál hivatalos programját, melyből kiderült: Nemes Jeles László új filmje is versenyez idén az Arany Oroszlánért.

Jakab Juli / Napszállta (Sunset)

A Velencei Nemzetközi Filmfesztivál (Mostra Internazionale d’Arte Cinematografica) a világ egyik legjelentősebb filmes versenye, a filmtörténet legrégebbi fesztiválja, amelyet először 1932-ben, a Velencei Biennálé keretében rendeztek meg. Utoljára 24 évvel ezelőtt, 1994-ben kapott meghívást magyar alkotás (Enyedi Ildikó: Bűvös vadász) a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjába.

Nemes Jeles László új alkotása Velence után Észak-Amerikában mutatkozik be: a Napszálltát a Torontói Nemzetközi Filmfesztivál (Toronto International Film Festival – TIFF – szeptember 6-16.) hivatalos válogatásába is meghívták. Az 1976-ban alapított TIFF Észak-Amerika legfontosabb filmfesztiválja, számos Oscar-díjat nyert film kezdte itt pályafutását.

Jakab Juli és Vlad Ivanov / Napszállta (Sunset)

Nemes Jeles László első nagyjátékfilmje, a Saul fia 2015-ben, a 68. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon négy díjat nyert, köztük a Nagydíjat, amely a legnagyobb elismerés, amit magyar nagyjátékfilm valaha Cannes-ban kapott. A Saul fia később elnyerte a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-, Golden Globe-, és BAFTA-díjakat is, ezzel minden idők nemzetközileg legelismertebb magyar alkotása az egyetemes filmtörténet része lett.

Sipos Gábor és Rajna Gábor, a Napszálltát gyártó Laokoon Filmgroup producerei elmondták: “Hatalmas megtiszteltetés, hogy a film a világ legjobbjaival versenyezhet a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon”. Nemes Jeles László második nagyjátékfilmje a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával készült. A film 2017 nyarán, 53 napon át forgott, több budapesti és vidéki helyszínen.

Jakab Juli / Napszállta (Sunset)

Napszállta főszereplői Jakab Juli (Leiter Írisz) és a román Vlad Ivanov (Brill Oszkár).

A közel száz fős szereplőgárda nemzetközi összetételű, a magyarok mellett román, lengyel és német színészek is játszanak a filmben, néhányukkal már a Saul fiában is találkozhatott a közönség.

A magyar szereplők között egyaránt találunk ismert, pályakezdő és amatőr színészeket is: Balsai Móni, Nagy Zsolt, Czukor Balázs, Fancsikai Péter, Zsótér Sándor, Kormos Mihály, Lázár Kati mellett Dobos Evelin és Moldován Dorottya is jelentős szerepekben tűnnek fel.

Több színész is érkezett a történelmi Magyarország területéről: a Felvidékről Bárdos Judit, Molnár Levente Erdélyből, Dino Benjamin pedig a Vajdaságból.

A külföldiek közül Marcin Czarnik, valamint Julia Jakubowska lengyel, Susanne Wuest osztrák, Christian Harting, Tom Pilath, és Enrique Keil német színészek játszanak a Napszálltában.

Nemes Jeles László a forgatáson

Nemes Jeles László új filmjében nagyrészt azokkal az alkotókkal és szakemberekkel dolgozott, akikkel a Saul fiát is készítette. A Napszállta operatőre Erdély Mátyás, zeneszerzője – az azóta elhunyt kiváló szakember – Melis László, sound designere Zányi Tamás, casting directora Zabezsinszkij Éva, díszlettervezője Rajk László, jelmeztervezője Szakács Györgyi. A rendező a forgatókönyvet együtt jegyzi Clara Royer-vel és Matthieu Taponier-vel, utóbbi egyben a film vágója is.

Napszállta a Laokoon Filmgroup gyártásában, a francia Playtime-mal koprodukcióban készült, Sipos Gábor és Rajna Gábor producerek vezetésével, a Magyar Nemzeti Filmalap 1,59 milliárd forintos támogatásával és a magyarországi filmszakmai közvetett támogatással, az Eurimages, az Aide aux Cinémas du Monde – Centre National du Cinéma et de l’image Animée – Institut Français, az Indéfilms 6, a Kreatív Európa – MEDIA és a TorinoFilmLab támogatásával.

Nemes Jeles László új filmjét már a világpremier előtt közel 70 ország filmforgalmazója vásárolta meg világszerte.

Napszállta a Mozinet forgalmazásában 2018. szeptember 27-én kerül a magyar mozikba.

Szintén szerepel a velencei filmfesztiválon Szőcs Petra Déva című első nagyjátékfilmje, amelynek világpremierje a Biennale College Cinema szekcióban lesz – olvasható a film alkotóinak MTI-hez eljutatott közleményében.

Jakab Juli / Napszállta (Sunset)

NAPSZÁLLTA  

színes, magyar-francia film

Szinopszis:

1913 nyara, Budapest – a béke utolsó napjai. Leiter Írisz hosszú évek után tér vissza az Osztrák-Magyar Monarchia sokszínű és nyüzsgő városába. A korán elárvult fiatal lány minden vágya, hogy néhai szülei legendás kalapszalonjában kapjon munkát. Az új tulajdonos, Brill Oszkár azonban elutasítja, és mindenáron igyekszik eltávolítani a városból. 

Az éj leple alatt egy idegen keresi fel Íriszt, és bátyja hollétét tudakolja tőle – a lány ekkor tudja meg, hogy Leiter Kálmán néven él egy testvére, akinek eddig a létezéséről sem tudott. Írisz nyomozásba kezd, s bátyja után kutatva egyre mélyebbre húzza a város labirintusa. Írisz számára egyedül a tündöklő Leiter Kalapszalon tűnik biztos pontnak, de a ragyogás mögött a legsötétebb titok tárul fel. 

Alkotók:

Rendező: Nemes Jeles László
Forgatókönyvírók: Nemes Jeles László, Clara Royer, Matthieu Taponier
Főszereplők: Jakab Juli, Vlad Ivanov
Producerek: Sipos Gábor, Rajna Gábor
Koproducerek: François Yon, Nicolas Brigaud-Robert, Valéry Guibal
Operatőr: Erdély Mátyás
Látványtervező: Rajk László
Jelmeztervező: Szakács Györgyi
Vágó: Matthieu Taponier
Zeneszerző: Melis László
Sound designer: Zányi Tamás
Casting director: Zabezsinszkij Éva

Eredeti cím: Napszállta
Nemzetközi cím: Sunset
Gyártó: Laokoon Filmgroup – Playtime
Hossz: 142 perc

Országos bemutató: 2018. szeptember 27.
Magyarországon forgalmazza: Mozinet Kft