Déva – Szőcs Petra első nagyjátékfilmje is szerepel a velencei filmfesztiválon

2018 július 25. szerda, 13:47

Nemes Jeles László Napszállta (Sunset) című alkotása mellet Szőcs Petra Déva című első nagyjátékfilmje is meghívást kapott a a 75. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválra.

Szőcs Petra / Forrás: Librarius.hu

Szőcs Petra Déva című első nagyjátékfilmjének világpremierje a Biennale College Cinema szekcióban lesz – olvasható a film alkotóinak MTI-hez eljutatott közleményében. A Velencei Biennálé 2012-ben indította el a Biennale College programot, amely évente három kisköltségvetésű film gyártását finanszírozza. A programra első vagy második játékfilmjükre készülő rendezők jelentkezhetnek. A Déva az első magyar filmterv, amely elnyerte a program támogatását.

Déva az árvaházban élő kamasz albínó lányról, Katóról szól, aki a nyári szünetben összebarátkozik az önkéntes Bogival, de barátságát csak úgy tudja kifejezni, ha elárul valakit. A filmet Nagy V. Gergő és Szőcs Petra írták, producere Fülöp Péter, operatőre Dévényi Zoltán, vágója Dunai László. A főbb szerepeket Nagy CsengelleMohamed Fatma és Komán Boglárka játsszák, a gyerekszerepekben a Dévai Szent Ferenc Alapítvány növendékei láthatók. Az alkotást Déván és Petrozsényben forgatták.

Szőcs Petra kolozsvári születésű rendező, forgatókönyvíró, A kivégzés című rövidfilmje 2014-ben a Cannes-i Filmfesztiválon versenyzett, és a szarajevói filmfesztiválon is díjazták – áll a közleményben.