Polgár Csaba főszereplésével készült az első magyar tinithriller

2018 július 28. szombat, 8:10

A tinikor fáradalmai és kegyetlenségei kapnak főszerepet Schwechtje Mihály első nagyjátékfilmjében. A Remélem legközelebb sikerül meghalnod 🙂 című alkotásban Polgár Csaba mellett Rezes Judit, Schell Judit és Mácsai Pál is szerepel.

Schwechtje Mihály első nagyjátékfilmjét a Filmalap nem támogatta, így az állami pénz nélkül forgott. A rendező egy interjúban így nyilatkozott: “Ez egy szorongásfilm a gyerek- és felnőttkor közti félállapotról, ami talán a pszichothrillerhez áll a legközelebb, ami az emberben játszódó folyamatokat domborítja ki. A csavaros elbeszélésmód is ebbe az irányba mutat, hogy bizonyos eseményeket az áldozat és a zaklató szemszögéből is elmesélünk” – mondta.

A film főszereplője, Eszter nehéz helyzetbe kerül, miután kedvenc angoltanára elhagyja az iskolát, ahol tanul. A kívülálló lánynak szembe kell néznie a kor megpróbáltatásaival, és saját hibáival is. Az első magyar tinithriller a készítők szerint “egy online zaklatásba forduló szerelem pattanásig feszült története”.

A zaklató angol tanárt Polgár Csaba alakítja, de a fiatalokat játszó Herr Szilvia és Vajda Kristóf mellett a filmben szerepel még Rezes Judit, Schell Judit és Mácsai Pál is.

A rendező, Schwechtje Mihály a 6. Friss Hús Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon mutatkozott be, de az HBO Terápia című sorozatához is rendezett epizódokat.

Szereplők: Herr Szilvia, Vajda Kristóf, Polgár Csaba, Rácz Dávid, Kardos Róbert, Lénárt Judit, Csúcs Olívia, Schell Judit, Rezes Judit, Mácsai Pál

RENDEZŐ: Schwechtje Mihály
ÍRÓ: Schwechtje Mihály
PRODUCER: Pusztai Ferenc
TÁRSPRODUCER: Osvárt Andrea, Petrányi Viktória, Galambos Zoltán, Jancsó Dávid
OPERATŐR: Herbai Máté
VÁGÓ: Kővári Szabolcs
ZENE: Bernáth Péter, Szabadi Balázs, Tóth Bálint

A film mozibemutatója szeptember 13-án lesz.  (Forgalmazó: Vertigo Média Kft.)