Már a mozikban a Rossz versek – A VAN rendezőjének új filmje
A VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan rendezőjének új vígjátéka, a Rossz versek a szerelemről, a múltról, a jelenről és Budapestről szól.
Ajánló a film elé:
A 30-as évei elején járó rendező, Merthner Tamás magánélete váratlanul darabokra hullik, amikor párizsi ösztöndíját töltő barátnője, Anna szakít vele. Tamás összetörve tér vissza Budapestre, és mivel a jelenben nem talál vigaszt, a múltjába merülve igyekszik választ kapni arra, hogy hol veszítette el önmagát abban a valóságban, ami az elmúlt harminc évben körbevette Magyarországon.
Reisz Gábor rendező és főszereplő a filmről:
“A VAN-nak köszönhetően bekerültem a cannes-i filmfesztivál rezidensprogramjába, és fél évig Párizsban laktam hat másik rendezővel. Akkor az érdekelt, hogyan fedezi fel egy középszerű vízilabdázó az önkifejezést a versíráson keresztül. Ezt ágyaztam be egy bűnügyi történetbe, amely leginkább A postás kétszer csenget című noirra emlékeztetett. De az írás során egyre több emlék került bele az életemből, amik szétfeszítették a bűnügyi sztori kereteit. Azért ragaszkodtam egy darabig a film noirhoz, mert valami mást akartam csinálni a VAN után, de rájöttem, hogy valójában az emlékeimet szeretném filmen újrateremteni. Természetesen egy noir is lehet személyes, de azt éreztem, hogy a műfaji szerkezetek most eltávolítanának a történet magjától.”
“Ha az ember előveszi egy emlékét, ahhoz rögtön kapcsolódik egy másik, és a Rossz versekben azt az asszociációs láncot akartam létrehozni, ahogy emlékről emlékre ugrálunk. Azokat a filmeket szeretem, amelyekben az alkotó kiszámíthatatlanul játszik velem, mint Leos Carax a Holy Motorsban, vagy Kirill Szerebrennyikov a Nyárban. Szerettem volna én is ilyen szabad filmet csinálni.”
“A VAN esetében a reakciók alapján valami olyasmit sikerült eltalálni, amiről addig nem nagyon lehetett látni filmet, és engem is az zavart addig elsősorban, hogy nem látom magamat, a korosztályomat, az általam megélt magyar közeget a filmeken. Egyelőre olyan dolgok hatottak rám, aminek nem tudtam kikerülni a hatásuk alól, mint egy szakítás, vagy az, hogy diploma után mit is kellene kezdeni zéró forinttal a zsebedben.”
“A saját emlékeimet vittem filmre, és azokat akartam még viccesebbre vagy félelmetesebbre venni, nem a 90-es vagy a 2000-es évek Budapestjét korhűen megragadni. Az az érzelmi impulzus viszont, ami a történetet hajtja előre, lehet, hogy többeknek ismerős lesz. Azt az érzést igyekeztem körüljárni, amit harmincon túl érez az ember, amikor hivatalosan már felnőttnek tartják, de ő csak arra gondol, hogy tényleg ennyi lenne az élet? Mi történt azzal a sok gyerekkori álommal? Ezeknek a többsége persze naiv volt és banális, de azt érzem magamon, és a munkába, családba belefásult ismerőseimen is, hogy felnőttként mégiscsak jó lenne visszakanyarodni hozzájuk.”
“Az összes rendező azt próbálja magából sugározni, hogy ő tudja, mit akar. Ezt is kell sugározni, hiszen ha rendezőként nem tudod, akkor a stáb többi tagja azt fogja gondolni, hogy hülye vagy, és nem fogják csinálni, amit mondasz. Nekem szükségem van rá, hogy felvállaljam a bizonytalanságot, ugyanakkor van olyan is, amikor pontosan tudom, hogy mit akarok, de szeretem nyitva hagyni az ablakokat. Hogy legyen valami, ami behozhatja azt a szabadságot, amitől elkezd önállóan lélegezni egy anyag.”
A legfrissebb kritikákból:
“Most már bevallhatom, hogy Reisz Gábor azonnal kultikussá vált elsőfilmje, a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan – ahelyett, hogy az ismerőseim kétharmadához hasonlóan remekül elszórakoztatott volna – engem inkább felhergelt és kis híján kihozta belőlem az okoskodó Szomszédok-szereplővel keresztezett Facebook-kommentelő KDNP-s taxist, annyira idegesített az élhetetlen balfasz főszereplője. (…) A Rossz versek ugyanis egy csomó szempontból olyan, mintha Reisz Gábor négy évvel később, jóval több pénzből újraforgatta volna az áttörést hozó 2014-es sufninűvét, mégis annyira más, hogy totál levett a lábamról és olyan jól szórakoztam rajta, mint egyetlen más filmen sem 2018-ban.” (444.hu)
“A Rossz versek sok mindenben megidézi hosszú című elődjét, de mégsem lesz belőle VAN 2: bár a történet hasonló alapra épít, annál egy sokkal érettebb, kísérletezőbb film született, aminek minden pillanatából sugárzik, hogy egy összeszokott, jól működő csapat készítette, akiknek a filmezés a mindene, és jó eséllyel mind túlestek már olyan szakításon, ami a földbe döngölte őket. (…) Hogy Tamás pontosan hol rontotta el, arra mindenkinek magának kell megtalálnia a választ: éppen attól válik a film már-már zavarbaejtően személyessé, ahogy Reisz a saját fejében kutakodik a válasz után, miközben a rendszerváltó Magyarország múltjának kis darabkái közt mi is felfedezünk valamit, ami csak a miénk (vagy azt gondoltuk eddig, hogy csak a miénk). Vajon azért ilyen rossz most Tamásnak, mert az apjával szinte mindig csak a sportról lehetett beszélni, a bátyja leszarta, a gimis bandája az első koncerten feloszlott egy csaj miatt, vagy mert az első szerelmét átvitték egy másik iskolába? Kreatív volt, verseket írt, még festett és gitározott is – hogy lett mégis belőle öltönyös reklámrabszolga? (…) A Rossz versek nosztalgikus utazás a ‘régen minden jobb volt’ országába, kiáltvány a szerelem és a továbblépés mellett. Emlékezni kell mindkettőre, mert emlékezni jó dolog, akkor is, ha néha belehalunk egy kicsit.” (Film.hu)
