Szeretlek mint Állat! – Péterfy Bori és Farkas Franciska is játszik Novák Erik új filmjében

2019 április 06. szombat, 12:32

Április közepétől vetítik a Mozgó Mozi hálózatában az első szemüvegkamerával készült magyar filmet. Az alkotás a férfi-női viszonyt úgy mutatja be, hogy a vásznon csak a női szereplők látszódnak, az egyetlen férfi egyáltalán nem, hiszen szó szerint az ő szemén, szemüvegén keresztül lát a néző.

A negyvenes éveinek végén járó képzőművész élete legmélyebb magánéleti és egzisztenciális válságát éli. Gondosan felépített élete összeomlani látszik. Párhuzamos kapcsolatainak súlya, amelyeket eddig sikerült titokban, nagy energiákat megmozgatva fenntartania, összeroppantja őt, és már tükörbe sem tud nézni. Az összeomlás szélén álló idősödő férfi képtelen megállapodni, felnőni és felelősséget vállalni, hiába próbálja meg időnként ezt a látszatot kelteni. Szabadságvágyát “külön utakon” próbálja kielégíteni – mindhiába. Még ha sokszor élvezi is a helyzetet, ennyi kapcsolatot és ilyen bonyolult viszonyrendszereket nem tud egy idő után fenntartani.

A vele szemben megjelenő női szereplők karakterein keresztül közelről vizsgálhatjuk meg az olyan, látszólag sztereotip ellentéteket, mint a hűséghez való hozzáállás, az idősödés, és egyáltalán, a nők és férfiak közötti alapvető különbség az élet alapkérdéseiben. A történet összes momentumát a férfi szubjektív szemszögéből látjuk. A kétszemélyes epizódokból összeáll a kép, ahogy a párhuzamos kapcsolatokban, mindenkinek hazudva felépített kártyavár összedől és a férfi kénytelen szembesülni életvitelének következményeivel. Szembenéz saját démonaival, de leginkább a nőkkel, akiket szeretett, mégis becsapott. Megpróbál olyan lenni amilyen még nem volt: őszinte. Élete női pedig rázúdítják csalódottságukat, fájdalmukat, kiábrándultságukat, és a szemébe mondják mit is gondolnak a róla és a férfiakról, így szembesülünk a kapcsolatok kibogozhatatlan természetével, a szerelem és a belőle fakadó gyűlölet erejével.

Farkas Franciska, Novák Erik, Fátyol Hermina

Farkas Franciska, Novák Erik, Fátyol Hermina

Szerethet egy férfi egyszerre több nőt? Hazudhat mindenkinek, akit szeret? Szembesülve az őszinteség felszabadító erejével elérhető a megtisztulás? A nők, aki hittek, szerettek és csalódtak, tükröt tartanak főhősünk elé, és kiadják az útját. Sok szék között a földön ülve hogyan tovább? Újjászületés vagy a szakadék mélye következik? Az alkotók hosszas kísérletezés, és több száz órányi felvétel után csak a szemüvegkamerával készült felvételeket hagyták benne a filmben, a rendező szerint így lehetett a legtisztábban bemutatni hogyan roskad össze a főszereplő párhuzamos kapcsolatai miatt az évtizedek alatt kiépített hazugságbirodalma.

A helyenként önéletrajzinak tűnő, de fikciós történet gyakorlatilag kétszereplős jelenetekből áll össze, vissza-visszatérnek az egyes szereplők, de szinte sohasem találkoznak egymással, csak a főszereplővel. Ez az egyik legfüggetlenebb független film, nem véletlenül készült évekig, rengeteg szívességet kérve, ahogyan az egyébként Novák Erik filmjeinél szokott lenni. A film nem pályázott közvetlen állami támogatásra sem, ráadásul úgy kapott 18+-os besorolást, hogy nincsen benne egyetlen erőszakos vagy durva jelenet sem.

“Sok szempontból kísérleti film, formavilágát és elkészítési metódusát tekintve is. Szerettem volna az improvizációs módszert eggyel továbbvinni annál, mint ahogy a Fekete leves-ben használtuk. Ott a storyline nagyon pontosan le volt fektetve, mert egy bűnügyi történetben logikusnak kell lennie a cselekmények, tudtuk mi fog történni az elejétől a végéig, csak a dialógusok nem voltak megírva, míg ennél a filmnél bármerre vihettük adott jelenetben az irányt, nem kellett kapcsolódási pontok miatt korlátoznunk magunkat. (…) Ez egy terápiás film, gyakorlatilag a pszichológushoz járás helyett csináltam. És nem csak nekem volt terápia, hanem a színésznőknek is. Az, hogy a szemébe mondhattak mindent egy olyan állatorvosi ló férfinak, aki magában hordozza az összes elkövethető párkapcsolati hibát. A filmet majdnem két évig vágtuk, ez is hozzásegített ahhoz, hogy próbáljak már ne olyan lenni, mint ez a karakter” – nyilatkozta Novák Erik a film.hu-nak.

Novák Erik / Fotó: Horváth Bálint, film.hu

Novák Erik / Fotó: Horváth Bálint, film.hu

Szereplők: Parti Nóra, Wahorn Matzaa, Péterfy Bori, Cseh Bori, Fátyol Hermina, Farkas Franciska, Tóth Orsi, Lengyel Anikó, Novák Erik.

Rendezte: Novák Erik. Írta: Farkas Franciska, Fátyol Hermina, Péterfy Bori, Parti Nóra, Tóth Orsi, Cseh Bori, Wahorn Matzaa, Lengyel Anikó, Novák Erik. Producerek: Csutak Tamás, Varga Gergely, Herner Dániel. Fényképezte: Novák Erik. Vágó: Papp Vivi. Hang: Hammer Zsolt, Jávorka Ádám. Post-production supervisor: Gothár Márton. Assistant editor: Gyarmati Lili. Color supervisor: Merényi Dávid. Colorist: Merényi Zsuzsanna.