Hamarosan a mozikban A létezés eufóriája – Itt a film előzetese

2019 szeptember 06. péntek, 12:35

Az országos mozibemutatót 2019. szeptember 12-én tartják.

A Tünet Együttes Szabó Réka rendezésében 2015-ben mutatta be a Sóvirág c. előadást a Vígszínház Házi Színpadán a 90 éves Fahidi Éva, és a fiatal táncosnő, Cuhorka Emese főszereplésével, az előadás azóta repertoáron van. A premier óta 85 alkalommal játszották Budapesten, vidéken, és külföldön – többek között Bécsben a Volkstheaterben, Szabadkán, Berlinben és szerte Németországban. A film az előadás próbafolyamatát követi végig.

Fahidi Éva 20 évesen egyedül jött haza Auschwitz-Birkenauból, ahol 49 családtagját ölték meg, köztük anyját, apját és kishúgát. 90 évesen felkérést kap, hogy életében először lépjen színpadra, és szerepeljen egy róla szóló táncszínházi előadásban. Réka, a rendező egy duettet képzel el egy fiatal, nemzetközileg elismert táncosnővel, Emesével. A darabban Éva és Emese életét, kettejük testét szeretné párbeszédbe hozni. Éva gondolkodás nélkül igent mond. Három nő, három hónap – határátlépések sorozata. Éva életének kulcspillanatai színházi jelenetekké sűrűsödnek, miközben a három nő között váratlan erejű kapcsolat szövődik.

Fotó: Campfilm

„Bár ellentmondott a józan észnek, felkértem a 90 éves holokauszt túlélő Fahidi Évát, hogy szeretnék vele egy tánc-színházi előadást csinálni. Azt akartam, hogy mindenki lássa őt. Egy duettet képzeltem Emesével, a nála közel 60 évvel fiatalabb táncosnővel. Párbeszédbe akartam hozni Éva traumáit egy mai fiatallal. Hol vannak a megértés, a kapcsolódás határai? Bele lehet-e bújni egymás bőrébe? Lehet-e tanulni a múltból? Életem legmeghatározóbb próbafolyamata volt – ezen keresztül szól ez a film a XX. századi történelemről, veszteségekről, a tánc erejéről, az öregedő testről, a szerelemről, egy 60 éven átívelő különleges kapcsolatról, és az élet elfelejtett értékéről” – mondta Szabó Réka.

Az országos mozibemutatót 2019. szeptember 12-én tartják.