10 filmterv jutott az 2019-es Inkubátor Program döntőjébe

2019 október 21. hétfő, 14:55

Az ötödik alkalommal meghirdetett Inkubátor Programra 60 pályakezdő rendező jelentkezett, a beérkezett pályázatok közül szakmai előzsűri választotta ki a döntőbe jutó 10 filmtervet.

Az Inkubátor Programra diplomás, de első egész estés filmet moziban még be nem mutatott rendezők, valamint azok az alkotók jelentkezhettek, akik rövidfilmjükkel már szerepeltek nemzetközi filmfesztiválokon. Idén először olyan alkotók is pályázhattak, akik országos televízióban bemutatott alkotást jegyeznek – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap.

A legtöbb pályázat a korábbi évekhez hasonlóan idén is a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE), a Budapesti Metropolitan Egyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) diplomásaitól érkezett. Emellett Edinburgh-ban, Kolozsváron, Londonban, New Yorkban és Újvidéken végzett fiatal magyar filmesek is voltak a jelentkezők között.

Összesen 60 pályázat érkezett be a Filmalaphoz, amelyek közül a szakmai előzsűri – Kovács István, Bergendy Péter, Csuja László filmrendezők, Ugrin Julianna producer és Zabezsinszkij Éva forgatókönyvíró – 10 filmtervet választott ki. A kiválasztott projektek két millió forint értékű forgatókönyv-fejlesztési támogatásban részesülnek.

Az idei döntős pályázatok között van Baranyi Benő Zanox, Brauner Máté A Fehér Sas Páholya, Csicskár Dávid Vélemény, Csoma Sándor Magasságok és mélységek, Kapronczai Erika AfterEgo, Miklós Ádám Mélypont érzés, Moldovai Katalin Total Eclipse, Szabó Mátyás Kukkoló, Szeleczki Rozália Hothouse és Szentpéteri Áron A királyfi című filmterve.

A forgatókönyvek elkészítésére novembertől öt hónap áll az alkotók rendelkezésére. A filmterveket a tavaszi prezentációs “pitch fórumon” mutatják be, ahol a 10 pályázat közül szakmai zsűri és a meghívott szakmai közönség (rendezők, producerek, kritikusok, filmes szakemberek) választja ki az öt nyertest. A felkészülést a Filmalap Fast Forward Programja keretében szervezett workshopok segítik. A nyertes filmek gyártására a játékfilmeknél 67 millió, a dokumentumfilmeknél 24 millió, az animációs filmeknél pedig 87 millió forintig nyújt támogatást a 2015-ben indult Inkubátor Program.

A pályázat keretében a Filmalap már 19 elsőfilmet támogatott, köztük Szilágyi Zsófia Egy nap című alkotását, amelynek világpremierje a cannes-i fesztiválon volt és elnyerte a filmkritikusok nemzetközi szövetsége, a FIPRESCI rangos díját. Csuja László Virágvölgy című road movie-ját többek között a Karlovy Vary filmfesztiválon díjazták. Zurbó Dorottya Könnyű leckék című dokumentumfilmje a locarnói premierjét követően világszerte nagy siker volt – olvasható a közleményben.

Forrás: MTI, Színház.org