“A belső humor a fontos” – 130 éve született Kabos Gyula

1887. március 19-én született Kabos Gyula színész, humorista. a magyar hangosfilm egyik első sztárja.

“Ennek a sztorinak szíve van” – Nagy vágtába kezdett a Kincsem

Nagy Ervin és Petrik Andrea főszereplésével került a mozikba március 16-án a Kincsem.

“Színésznő vagyok, magyar vagyok, roma vagyok” – Vallomás Farkas Franciskától

Április 6-tól látható a mozikban M. Kiss Csaba és Rohonyi Gábor filmje, a Brazilok, melynek egyik főszerepét Farkas Franciska játssza.

Rendezői változatban tér vissza a mozikba az Amadeus

Miloš Forman 1984-ben készült zenés életrajzi drámája rövid időre visszatér a mozivászonra.

Nyerj jegyet a Kincsem közönségtalálkozós vetítésére

Filmrajongók, figyelem!

Az állampolgár nyerte a legjobb filmdráma díját Kaliforniában

Vranik Roland Az állampolgár című filmje nyerte el a legjobb drámának járó díjat a kaliforniai San José-ban megrendezett 27. Cinequest filmfesztiválon.

Díszdoktori címet kap Tarr Béla

A magyar rendező az 5. dublini Selyemút Nemzetközi Filmfesztiválon kapja majd meg a díjat, később pedig díszdoktorává avatja Írország legrégebbi egyeteme, a Trinity College.

Elhunyt Kovács András filmrendező

Életének kilencvenkettedik évében, szombat hajnalban elhunyt Kovács András filmrendező, Kossuth-díjas, kétszeres Balázs Béla-díjas érdemes és kiváló művész.

Paraziták a Paradicsomban – Film készül Marozsán Erika és Kovács Krisztián főszereplésével

Marius von Mayenburg német drámaíró Paraziták című darabját dolgozza fel Kasvinszki Attila rendezése.

“Ha az ember jól játssza a szerepét, sosem lesz ugyanolyan” – Interjú Törőcsik Franciskával

Törőcsik Franciskával az Északi fény és a Budapest noir című filmek forgatásáról, valamint a filmezéssel járó nem várt kihívásokról és élményekről készült interjú.

Deák Kristóf: “Nem pedagógusok elleni kiáltvány a Mindenki”

Az Oscar-díjas rövidfilm rendezője elmondta: örül, hogy a film teljesen ellentétes értelmezéseket szült.

Morcsányi Géza: “Apró részletekre figyeltem csupán, szavakra, mozdulatokra, pillantásokra”

Morcsányi Géza amatőrként kapta meg Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjének férfi főszerepét.

Magyar Filmhét: Szamosi Zsófia, Ónodi Eszter, Thuróczy Szabolcs és Fekete Ádám is díjat kapott

A martfűi rém című alkotás nyerte el a legjobb játékfilmnek járó díjat a Magyar Filmhéten, amelynek vasárnap esti gáláján másodszor adták át a Magyar Filmdíjakat összesen 23 kategóriában.

“Az összefogás erejéről szól” – Interjú Karádi Borbálával a Mindenkiről

A Mindenki című Oscar-díjas kisfilmben a Budapest Bábszínház művésze, Karádi Borbála is szerepet kapott. Ő mesélt a forgatási élményekről, és arról, hogyan élte meg a film sikerét.

“Mucsi Zoltán életet adott ennek a karakternek” – Tóth János címmel indul új sorozat

Tóth Jánosról, a Munkaügyek című sorozat egyik főhőséről szóló, 52 epizódból álló új sorozatot indít március 9-től a Duna televízióban a közmédia.